NB I: 7. csapata kispadján mutatkozik be Horváth Ferenc – térkép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 12:16
null
Horváth Ferencnek a Haladás lesz a 7. NB I-es klubja (Fotó: Unger Tamás)
A hétvégén hetedik NB I-es csapata, a Szombathelyi Haladás élén is bemutatkozhat Horváth Ferenc, a vasiak új vezetőedzője – utánajártunk eddigi tréneri debütálásainak, és térképen is megmutatjuk nem mindennapi vándorútját. Az első útja még nem a kispadra vezet, hiszen már ő a Haladás vezetőedzője, ám az előző idény végéről magával hozott egy egymérkőzéses eltiltást.

Nem mindennapi: a hét közben még a Balmazújvárost vezette (győzelemre) NB II-es mérkőzésen Horváth Ferenc, a hétvégén viszont már a Haladást dirigálja a Paksi FC elleni bajnokin, az NB I 9. fordulójában. A játékosként is igen változatos karrierű egykori kitűnő csatár – a Videotont (1991–1996) leszámítva egyetlen állomáshelyén sem töltött el két teljes szezonnál többet, miközben megjárta Belgiumot, Németországot, Izraelt, Spanyolországot, Portugáliát, Skóciát és Ausztriát – 2010-ben dolgozott először vezetőedzőként.

Háromszor irányított alacsonyabb osztályú csapatot (egyszer a Vecsést, kétszer a Szigetszentmiklóst), míg az NB I-ben dolgozott már Kecskeméten, Pakson, Győrben, a Videotonnál, a DVTK-nál, illetve Balmazújvárosban. Most jön a hetedik élvonalbeli csapat, a Haladás – szerdai állomáshelyétől több mint 460 kilométerre. A Vecsés–Szigetszentmiklós–Kecskemét–Paks–Győr–Szigetszentmiklós–Székesfehérvár–Miskolc–Balmazújváros–Szombathely „országjárást” térképen is ábrázoltuk.

Érdekesség, hogy Horváth Ferenc mindig jól kezd: eddigi hat NB I-es csapatánál egyszer sem mutatkozott be vereséggel bajnoki mérkőzésen – négyszer győzött , kétszer döntetlent játszott. A két döntetlen is kimondottan jó eredmény volt, hiszen a Győrrel a Ferencváros, a Balmazújvárossal a Vidi otthonában sikerült ikszelni.

Horváth Ferenc munkáját megbecsülik: eddigi állomáshelyei közül mindössze kétszer menesztették, a legtöbbször kivásárolták szerződéséből vagy annak lejárta után távozott.

A szakember szerda este könnyes szemmel nyilatkozott a Balmaz Tv-nek. Megismételte, amit az NB I-ből való kiesés idején lapunknak elmondott: nem itt volt a legjobb fizetése, de Balmazújvárosban érezte magát a legjobban. Nagyszerű emberekkel találkozott, mindenki kedvelte, a játékosok hozzáállását példaértékűnek nevezte.

„Sohasem volt ilyen csapatom, és félek, soha nem is lesz” – mondta akkor Horváth Ferenc, s a városi televízió riportere nem kertelt, egyenesen rákérdezett: irány Szombathely?

„Egyelőre nincs aláírva semmi, de úgy néz ki, arra vesszük az irányt” – válaszolt az edző, utalva arra, hogy két segítője, Szamosi Tamás edző, valamint Borsos Vilmos kapusedző is a Haladásnál segíti a munkáját.

Csütörtök délután háromkor hivatalossá vált: Horváth Ferenc a Haladás új vezetőedzője, aki a délutáni edzést már meg is tartotta.

„Egyelőre nem sok mindent tudok mondani – mondta a 45 esztendős szakember. – Első benyomások? A stadion gyönyörű, ragyogó zöld a fű, mától azon dolgozom, hogy ügyesen futballozzanak rajta a labdarúgók… És főleg eredményesen.”

A feladat nem könnyű, a Haladás az utolsó, 12. helyen áll, az eddigi nyolc fordulóban csak egyszer (augusztus 11-én, a Puskás Akadémia ellen) tudott nyerni.

„Nem is ígérte senki, hogy könnyű lesz – mondta Horváth Ferenc. – Magyar edzőt ritkán neveznek ki a Ferencváros vagy a Vidi edzőjének, minden más klubnál nagyon nehéz lehet az edzői feladat, de ez szép kihívás, ösztönöz, hogy nem egyszerű a helyzet. Meg kell menteni a Haladást a kieséstől, ezen dolgozunk.”

Ami érdekes, az előző idény végén az edző kritizálta a szerinte sportszerűtlen Videotont, amely a Balmazújváros nagy vetélytársával, a Diósgyőrrel játszott, és a bajnoki lebonyolítással sem értett egyet, ezért egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott – az NB I-ben, így nem ülhet a kispadon a Paks ellen.

Meddig szól Szombathelyen a szerződése? Milyen feltételekkel lehet azt felbontani?

„Jó, hogy ez szóba kerül – mondta Horváth Ferenc. – Nem kell biztosíték, kártérítés, végkielégítés meg amit hallani. Kilenc hónapot kértem, addig mindent megteszek, hogy sikeres legyen a Haladás. Ismerjük meg egymást, ezt a kilenc hónapot adják nekem, ennyit kértem, semmi többet. Nem kezdtem bele a mesébe, hogy két évre van szükségem, inkább háromra, már most tudom, hogyan kell visszajuttatni a csapatot, ha kiesnénk… Kilenc hónapot adjanak, és azután egy fillért se, ha úgy alakul, hogy mennem kell. Ez egy ejtőernyős ugrás – ernyő nélkül.”

HORVÁTH FERENC EDZŐI BEMUTATKOZÁSAI NB I-ES CSAPATAINÁL
2012. szeptember 29.Kecskeméti TE–Bp. Honvéd2–1
2013. július 27.Újpest–Paksi FC1–2
2014. március 2.Ferencváros–Győr1–1
2015. október 17.Videoton FC–Bp. Honvéd3–0
2016. július 17.Videoton FC–DVTK1–2
2017. július 16.Videoton FC–Balmazújváros1–1

NB I, 2018–2019, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 29., SZOMBATHELYSZÍN
17.00: Puskás Akadémia–Bp. Honvéd
Felcsút, Pancho Aréna
17.00: Haladás–Paksi FC (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás Stadion
17.00: MTK Budapest–MezőkövesdBudapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Debreceni VSC–KisvárdaDebrecen, Nagyerdei Stadion
19.30: FTC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP
18.00: Diósgyőri VTK–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik