DVSC: hosszabbítottak az elmúlt idény legjobbjával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 17:23
null
Nagy Sándor az FTC elleni őszi bajnoki mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Nagy Sándorral hosszabbított a klub, a remekül teljesítő 33 esztendős kapus 2021 decemberéig szóló új szerződést írt alá – olvasható a labdarúgó NB I harmadik helyén telelő DVSC hivatalos honlapjának csütörtök délutáni hírében.

Nagy Sándor 2017 nyarán igazolt a DVSC-hez, a szurkolók őt választották meg az elmúlt idény legjobb Loki-játékosának, a 2018-as őszi szezonban pedig mind a 18 bajnoki találkozót végigjátszotta – emlékeztet a dvsc.hu.

A magyar nemzetiségű futballista Ungvárról származik, a helyi Hoverlában nevelkedett, majd 15 évig ott védett. 2016 januárjától egy esztendeig a Kispest labdarúgója volt, míg 2017 tavaszán a Gyirmót kapuját őrizte.

A Lokiban eddig 49 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

A DVSC két saját nevelésű 18 éves játékosával is hosszabbított, Kovács Péter kapus és Zsóri Dániel támadó közül utóbbi a Magyar Kupában már a felnőttcsapatban is bemutatkozott.

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
3 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
15 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik