NB I: válogatott támadója nélkül indult edzőtáborozni az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.03. 12:34
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján közölte, szerdán a csapat első kerete – négy ifjúsági játékossal kiegészülve – útnak indult a felkészülési időszak első, törökországi edzőtáborába, amely január 12-ig tart. Az edzőtáborba nem tartott a társakkal a háromszoros magyar válogatott támadó Farkas Balázs, valamint a sérüléséből lábadozó Korozmán Kevin.

A kék-fehéreknek a téli felkészülési időszakban két külföldi edzőtáborozásra is lehetőséget nyílik: január 2. és 12. között, majd január 16. és 27. között egyaránt Antalyában készülhet a csapat.

Nem tagja az utazó keretnek a háromszoros magyar válogatott Farkas Balázs, akinek jövője kérdéses, könnyen lehet, hogy távozik a klubtól, míg a tavaly tavasszal keresztszalag-szakadást szenvedő Korozmán Kevint kölcsönadná az MTK.

Csatlakozott az edzőtáborban szereplő labdarúgókhoz a télen igazolt osztrák szélső, Slobodan Mihajlovic, és a kerettel tartott az MTK U19-es csapatából négy alapember: Varju Benedek (17 éves), Kapronczai Gergely (17 éves), Zuigéber Ákos (16 éves) és Bidzilya Anton (18 éves) is.

Az MTK utazó kerete: Artem Kicsak, Baki Ákos, Balogh Béla, Bidzilya Anton, Bognár István, Deutsch Bence, Gengeliczki Gergő, George Ikenne-King Patrick, Gera Dániel, Horváth László, Jevgen Szelin, Kanta József, Katona Máté, Kapronczai Gergely, Kulcsár Tamás, Lencse László, Pintér Ádám, Schäfer András, Slobodan Mihajlovic, Torghelle Sándor, Varga Bence, Varju Benedek, Vass Ádám, Vass Patrik, Vogyicska Bálint, Zuigéber Ákos

Az MTK eddig lekötött felkészülési mérkőzéseinek listája:
január 08.: Genclerbirligi (török)
január 11.: SpVgg Greuther Fürth (német)
január 19.: Zsetiszu (kazah)
január 19.: Sabah (azeri)
január 23.: Lviv (ukrán)
január 26.: Gabala (azeri)
január 26.: Podbrezová (szlovák)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Szlobodan Mihajlovic (szabadon igazolható – legutóbb FC Dornbirn)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Takács Ronald (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Farkas Balázs, Korozmán Kevin (kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek

Farkas Balázs: Az NB I-ben az átlag két és félszer többet keres, mint a szlovák első osztályban

Labdarúgó NB I
2025.01.31. 18:04

Fallabda: Farkas Balázs karriercsúccsal 33. a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.01.21. 19:36

Stratégiai igazgatóként folytatja Farkas Balázs Kassán

Minden más foci
2025.01.06. 21:54

Farkas Balázs és Juhász Nóra sikere a fallabdás évzárón

Egyéb egyéni
2024.12.31. 16:30

Fallabda: Farkas Balázs nem bírt a világelsővel Szingapúrban

Egyéb egyéni
2024.11.22. 13:08

Fallabda: Farkas Balázs döntő szettben negyeddöntős Szingapúrban

Egyéb egyéni
2024.11.20. 14:38

A fallabdázó Farkas Balázs nyolcaddöntős Szingapúrban

Egyéb egyéni
2024.11.19. 15:42

Fallabda Budapest Open: döntő szettben kapott ki Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2024.09.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik