Honvéd: Nagy név a vezetőségben; mostantól pénzért is igazolhatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 13:03
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új tulajdonosai, a Metalcom-csoport, illetve a Reditus Equity Zrt. képviselői csütörtökön megtartották az első sajtótájékoztatójukat. Az esemény után az NSO Tv Bozó Zoltánnal készített interjút, aki vázolta, milyen elvek mentén szeretnék irányítani a klubot, beszélt a vezetőség várható összetételéről is.




A közvéleményt érdeklő egyik lényeges kérdés, hogyan alakul majd a Honvéd éves költségvetése.



A közvéleményt érdeklő egyik lényeges kérdés, hogyan alakul majd a Honvéd éves költségvetése.

„Ez egy szakmai kérdés alapvetően, meg kell hallgatnunk, mit javasol a szakmai stáb, mivel indokolja az adott javaslatait. Egy tulajdonos feladata az, hogy anyagilag biztosítsa a klub létét, másrészt célokat tűzzön ki. A stábnak a célok eléréséhez vezető utat kell felvázolnia a tulajdonos felé” – válaszolta Bozó Zoltán.

A volt tulajdonos, George F. Hemingway korábban arról beszélt, hogy éves szinten 2 milliárd forintból működik a Honvéd. Az új tulajdonos ezzel kapcsolatban annyit mondott el, hogy ehhez képest mindenképpen növekedni fog a klub költségvetése. Úgy véli, a kitűzött célok, azaz a bajnoki dobogó eléréséhez szükséges is a többletforrások bevonása. Így a korábbi, kispesti gyakorlattal ellentétben nem zárkóznak el attól sem, hogy akár pénzért is vásároljanak játékosokat, tehát nemcsak szabadon igazolható futballisták érkezhetnek a nyártól.

A szakmai stáb összetételével kapcsolatban Bozó Zoltán elmondta, nem terveznek feltétlenül változtatást. Elsőként mindenképpen a stábbal, köztük a vezetőedzővel, illetve a lejáró szerződésű játékosokkal ülnek le tárgyalni. Azonban a jelenlegi évad befejezése előtt a tulajdonosi kör szintjén nem kezdődnek meg az egyeztetések az új idényben irányító szakmai stábról. Bozó Zoltán ugyanakkor megerősítette a Nemzeti Sport Online azon értesülését, hogy a napokban kialakuló új vezetőségben az eddig a Honvédnál tanácsadóként dolgozó Nagy László helyet kap majd.

További részletekért tekintse meg fenti videónkat, míg az új tulajdonosok mai sajtótájékoztatójáról itt olvashat!

Legfrissebb hírek

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
20 órája

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:41

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
2025.04.16. 22:35

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33
Ezek is érdekelhetik