MTK: nem hosszabbítanak, Lucsánszky Tamás távozik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.23. 11:08
null
Lucsánszky Tamás nem marad az MTK kispadján (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben a kiesést jelentő 11., utolsó előtti helyen végző MTK Budapest a hivatalos honlapján jelezte, nem hosszabbítja meg Lucsánszky Tamás vezetőedző lejáró szerződését.

Az MTK márciusban nevezte ki a Ferencváros U19-es együttesétől érkező Lucsánszky Tamást, akinek ez volt az első élvonalbeli megbízatása vezetőedzőként.

A budapesti csapat ekkor a 7. helyen állt a tabellán, ám a tavasszal addig Feczkó Tamással csupán négy pontot szerzett (Feczkó utolsó tíz bajnoki meccsén hét pontot gyűjtöttek a kék-fehérek). Az élvonalba 2018-ban visszajutó MTK a hátralévő kilenc fordulóban csupán három ponttal gazdagodott, így búcsúznia kellett az első osztálytól.

A klub honlapján megjelent közleményben az MTK elnézést kért szurkolóitól a csalódást keltő produkcióért, s jelezte, nem hosszabbítja meg Lucsánszky lejáró szerződését.

Azt egyelőre nem tudni, ki lesz a következő idényt az NB II-ben töltő gárda új trénere.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2018–2019-ES SZEZONBAN
2018.
július 30.
Kisvárda
Kondás Elemér helyett – megbízott edzőként – Kocsis János, majd augusztus 14-től Dajka László
2018.
augusztus 22.

FerencvárosThomas Doll helyett Szerhij Rebrov
2018.
szeptember 19.

Haladás
Michal Hipp helyett – megbízott edzőként – Desits Szilárd, majd szeptember 27-től Horváth Ferenc
2018.
december 8.

Puskás Akadémia
Benczés Miklós helyett az utolsó bajnoki mérkőzés erejéig Komjáti András klubigazgató irányított, majd december 29-én kinevezték Radoki Jánost.
2019. március 10.
MTKFeczkó Tamás helyett Lucsánszky Tamás
2019. április 7.
Puskás Akadémia
Radoki János helyett az idény végéig, megbízott edzőként Komjáti András klubigazgató irányít
A 2018–2019-es idény befejezése utáni váltások
2019. május 21. Paks
Csertői Aurél helyett ?
2019. május 23. MTK
Lucsánszky Tamás helyett ?

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51
Ezek is érdekelhetik