PAFC: szerződést bontottak két válogatott játékosukkal is

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 16:57
A labdarúgó NB I-es Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy felbontotta Poór Patrik, valamint Antonio Perosevic megállapodását.

Az egyszeres magyar válogatott Poór Patrik 2017 nyarán szerződött az MTK-tól Felcsútra, ahol összesen 46 tétmérkőzésen lépett pályára. A felek most közös megegyezéssel felbontották a játékos szerződését, aki ennek értelmében szabadon igazolhatóvá vált.Poór Patrik 2017 nyarán szerződött az MTK-tól Felcsútra, ahol összesen 46 tétmérkőzésen lépett pályára. A felek most közös megegyezéssel felbontották a játékos szerződését, aki ennek értelmében szabadon igazolhatóvá vált.

A PAFC tudatta továbbá, hogy távozik a gárdától Antonio Perosevic is. A kétszeres horvát válogatott támadó az elmúlt idényt az arab emírségekbeli al-Ittihad Kalbánál töltötte, ahol csapattársa volt többek között Dzsudzsák Balázsnak is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia), Huszti András (Tiszakécske), Golgol Mebrahtu (ausztrál, Sparta Praha – Csehország), Thomas Meissner (német, Willem II – Hollandia), Sós Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Yoell van Nieff (holland, Heracles Almelo – Hollandia), David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Ezekiel Henty (nigériai, NK Osijek – Horvátország), Tóth Balázs (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Radics Márton, Skribek Alen
Kiszemeltek:
Távozók: Bacsana Arabuli (grúz, Panioniosz – Görögország), Balogh Balázs (Paks), Csilus Ádám (csákvári kölcsön után szabadon igazolható),Braniszlav Danilovics (szerb, Diósgyőri VTK), Jonathan Heris (belga, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Krizan Richárd (szlovákiai, FK AS Trencín/Trencsén – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Lipcsei Ádám (csákvári kölcsön után ESMTK), Liridon Latifi (albán, FC Sheriff Tiraspol – Moldova), Molnár Gábor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Osváth Attila (Paksi FC), Antonio Perosevic (horvát, legutóbb kölcsönben el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolható), Prosser Dániel (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Radó András (ZTE FC), Adrian Rus (román-magyar, Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Sepsi OSK – Románia), Szabó Máté (csákvári kölcsön után Budafoki MTE), Szakály Péter (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Antonio Taylor (amerikai-panamai, szabadon igazolható), DiegoGonzalo Vega Martínez(uruguayi, Club Atlético Rentistas – Uruguay, szabadon igazolhatóként), Poór Patrik (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Madarász Márk (ETO FC Győr után Csákvár), Varga Ádám (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

Várkonyi Bence: Úgy érzem, legyőzhetjük a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 12:03

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37
Ezek is érdekelhetik