Újpest: megegyeztek a DVSC-vel a csatárról, vele még tárgyalnak

Vágólapra másolva!
2019.08.18. 11:17
null
Takács Tamás elköszönhet a Lokitól (Fotó: dvsc.hu, archív)
Ahogy arról lapunkban beszámoltunk, nagy esély mutatkozik rá, hogy Takács Tamás, a Debreceni VSC labdarúgója Újpesten folytatja.

 

A lila-fehér klub irányítói megerősítették a Nemzeti Sport információit, annyi kiegészítéssel, hogy a két klub már egyezségre jutott, a papírokról azonban még hiányzik az Újpest és a 28 éves szabadkai támadó aláírása – a két fél még az egyeztetéseknél tart.

Takács Tamás 2016-ban szerződött a DVTK-tól Debrecenbe (azóta fél évet játszott kölcsönben Nyíregyházán is). A 28 éves, szabadkai születésű csatár az NB I-ben 116 meccsen 27 gólt szerzett, de jelzésértékű, hogy az új idényben eddig nem nevezte őt bajnoki mérkőzésre a DVSC, amelyhez december 31-ig köti szerződés a transfermarkt.de adatai szerint.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: Takács Tamás (szerbiai, Debreceni VSC)
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj/Kolozsvári Vasutas – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Tunde Adeniji
(nigériai, el-Naszr – Kuvait), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (kameruni, Kamerun), Haruna Garba (nigériai, Gzira United – Málta), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Kundrák Norbert (Ferencváros), Szécsi Márk (PAFC, kölcsön után végleg), Nikola Trujics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Bévárdi Zsombor (Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Vasas)
Kölcsönből visszatérők: Kóródi Nándor (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bárány Donát, Bényei Ágoston
Kiszemeltek:
Távozók: Erik Cikos (szlovák, szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként), Mészáros Norbert (játékos-pályaedzőként folytatja a DVSC II-nél), Nagy Kevin (Szolnoki MÁV FC), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –. Kooperációs kölcsön (Balmazújváros): Lakatos Benjámin, Pintér Ádám, Sármány Kristóf, Szabó Árpád
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Albion Avdijaj (albán-svájci, Grasshoppers – Svájc)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Takács Tamás (szerbiai, Újpest), Zsóri Dániel (Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
8 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
20 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik