Budafok: a kegyetlenül hangzó diagnózis után is volt visszaút a pályára

Soltész István mindig is arról álmodozott, hogy bemutatkozik a magyar élvonalban – és az NB II-ből feljutó Budafok játékosaként hamarosan teljesül a vágya. A huszadik életévében járó középpályás óriási akaraterőről tanúbizonyságot téve jutott el álmai kapujáig.

2017. október 26.

A 17. életévében járó Soltész Istvánnál születési rendellenességet fedeztek fel. A diagnózis kegyetlenül hangzott: a két veséje összenőtt, vagyis patkóveséje van, ezért profi futballról szó sem lehet. A 2000. november 29-én született fiatalemberben egy világ dőlt össze. A karrierjét a Gyáli BKSE-ben indító, 2010-ben Kispestre igazoló ifjú arról ábrándozott, hogy a Honvédben mutatkozik be az élvonalban, és a válogatott mezét is magára ölti. Azazhogy: öltik. Hiszen ikertestvére, Dominik is azt az utat járta be, amit ő, a szakemberek csak úgy különböztették meg őket, hogy egyik Soltész ügyesebb, mint a másik.

Tizenhat évesen már mind a ketten a Honvéd U19-es csapatát erősítették, s 2017. október 1-jén, illetve 15-én az NB III-as Honvéd-MFA vezetőedzője, Pisont István a Szekszárd, majd a Kozármisleny ellen is becserélte Soltész Istvánt. A kórmeghatározás azonban az álmok végét jelentette.

2017. november 8.

Három héttel 17. születésnapja előtt Soltész István úgy döntött, belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba. Noha napokig próbálta emészteni, hogy amire feltette az életét, hirtelen semmibe vész, egyszerűen nem tudta felfogni. A futball iránti vágy erősebb volt minden kínnál. Eljutott az ismert nefrológushoz, Reusz Györgyhöz, aki tüzetesen kivizsgálta – és felcsillant a remény: megfelelő „óvintézkedések” mellett patkóvesével is lehet sportolni. Hogy milyen szinten, arról még nem esett szó, ám ez már elég volt ahhoz, hogy történetünk főszereplője nem sokkal később fülig érő szájjal fújjon el tizenhét gyertyát.

2018. február 20.

„A szüleimmel és a testvéremmel az »élen« sokan kitartottak mellettem a legnehezebb napokban, de egy életre hálás leszek Könczey Zsoltnak és Soóky Norbertnek is – vette át a szót Soltész István. – Őket régóta ismerem, a Kelen SC-ben együtt futsaloztunk. Amikor kiderült, hogy egyik napról a másikra véget érhet a pályafutásom, a Kelennél edzőskődő Zsolt és Norbert új esélyt kínált nekem: segítsem a munkájukat. S egyhamar megnyílt egy másik fejezet: a felnőttek vezetőedzője, Harmati Tamás szólt, szívesen látna a Budapest-bajnokság első osztályában szereplő csapatban. Mivel nap mint nap láttam, hogy remek szakmai munka folyik, örömmel mondtam igent. Négy hónappal azután, hogy közölték velem, nem focizhatok többé, az Ikarus elleni bajnoki meccsen ismét pályára léphettem. Hogy mit éreztem akkor, ma sem tudom szavakba önteni…”

2019. május 31.

„Elképesztő hetek voltak mögöttem! Előbb április huszonnegyedikén elhódítottuk a Budapest-kupát a REAC legyőzésével, négy napra rá pedig felhúzhattam a címeres mezt: Dánia ellen bemutatkoztam a futsalválogatottban! S a mese folytatódott: május utolsó napján bajnoki döntőt vívtunk – megint – a REAC ellen, és fantasztikus hangulatú mérkőzésen, csaknem háromezer néző előtt három-nullára győztünk. Miénk lett az arany! Jó brigádunk volt, nem a pénz hajtott minket, hanem hogy újra és újra győzzünk. A bajnokság megnyerésével pedig eljutottunk a Békéscsaba II elleni osztályozóig.”

2019. június 15.

„Az első meccsen egy-egyre végeztünk Békéscsabán, a visszavágót a kilencvennegyedik percben lőtt góllal nyertük meg kettő-egyre, így lett NB III-as a Kelen! S ez még nem minden: a mérkőzést megtekintő Budafok vezetőinek tetszett a játékom, jelezték, várnak próbajátékra. Tizennyolc évesen úgy gondoltam, a harmadosztálynál is lehet még feljebb, ezért a biztos helyett a bizonytalant választottam: meg akartam mutatni, megállom a helyem egy másodosztályú csapatban is. Nem tudtam, mikor lesz még egy ilyen lehetőségem, sőt, lesz-e egyáltalán. A próbajátékba mindent beleadtam, a végén közölték velem, hogy szerződtetnének. Az előző idényt a BLSZ egyben fejeztem be, a következőt az NB II-ben kezdtem.”

2020. május 4.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség úgy határozott, az NB II-es bajnokság nem folytatódik – a döntés értelmében a listavezető MTK mellett a második helyen álló Budafok feljutott az élvonalba. Jobb lett volna a pályán kiharcolni a feljutást, de az vesse ránk az első követ, aki nem örült volna, hogy az NB I-ben folytathatja. A Promontor utcában is kiváló közösségbe csöppentem, Csizmadia Csaba jó csapatot rakott össze, minden edzés és meccs élmény volt. Volt, aki megjegyezte, az a klub, amelyben játszom, mindig feljut, és bár ez poénnak jó, örülök, hogy amit előbb a Kelentől, majd a Budafoktól kaptam, a magam módján viszonozhattam. Ma már itt állok az NB I kapujában, hamarosan talán át is lépem. Olyanok ellen játszhatok, akiket eddig csak a televízióban néztem. Számos megpróbáltatáson mentem keresztül, időnként felvetődött bennem, innen már nincs visszaút. Mégis volt, és még egyszer köszönöm mindazoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy rátaláljak erre az útra. Mindamellett remélem, még mindig csak az elején járok.”