Kötelező olvasmány    – Pietsch Tibor jegyzete

Ha az első NB I-es meccséről (2000. május 20., MTK–Diósgyőr) még nem is számolhattam be a helyszínről, az első válogatott fellépéséről (2004. április 25., Magyarország–Japán) már igen. S most (2020. június 23., Fehérvár–Ferencváros) itt ülök a stadionban, és nézem, hallgatom, ahogy őt ünnepli a lelátó népe. Az utolsó mérkőzéséről is van szerencsém tudósítani, jól tudván, hogy ez az írás is megy a többi közé. A neki örök támaszt jelentő édesanyja ugyanis egy kisebb könyvtárat meg tudna tölteni a vele készült, odahaza féltve őrzött interjúkból, riportokból – a mai fiataloknak kötelező olvasmánnyá kellene tenni őket.

Szemezgessünk is egyikből-másikból!

„Bennünk még megvolt a tisztelet – a futball, illetve az idősebb játékosok iránt. Amikor először felkerültem a nagyok közé, még kifelé menet is kopogtam az ajtón... Olykor én érzem magam kellemetlenül, ha manapság egy kissrác azt kérdezi tőlem először, mennyit keresek. Most kezdjem el neki magyarázni, hogy ez nem a pénzről szól?”

„A gyerekkoromról mindenekelőtt a családom jut eszembe. Édesanyám és édesapám. Apu, fájdalom, már nem lehet velünk, de egy másodpercig sem feledem, mennyit kaptam tőle. Anyutól legalább annyit. Még ma is az az értékrend határozza meg az életemet, amelyet otthonról hoztam, kislányomnak, Jázminnak ezt szeretném továbbadni.”

„Amikor leigazolt az MTK, a nyolcadik osztály még hátravolt a suliból. Bár egy pesti kollégiumba költöztem, a nyolcadikat még Tápiószecsőn jártam ki. A hat húszas vonattal mentem le, a tizenhárom negyvenötössel jöttem vissza, az edzésre simán odaértem. Voltak céljaim, mindenre hajlandó voltam, hogy elérjem őket.”

„Azért is tartok ott, ahol, mert tanultam a hibáimból. Volt idő, amikor mélyen voltam. A családom és a barátaim támogatásával azonban kimásztam a gödörből. Persze én is tettem érte. Húztam egy vonalat, változtattam néhány dolgon. Ennek eredményeként jól ment a játék, és a magánéletemet is rendbe tettem.”

„Életem egyik legnehezebb döntését hoztam meg a kétezertizenhatos Európa-bajnokság után, amikor elköszöntem a válogatottól, de tiszta lelkiismerettel zártam le azt a fejezetet is. Ha a karrierem során nem nyertem volna semmit, »csak« az Eb-részvétel adatik meg nekem, akkor is azt mondanám, hogy megérte az elmúlt évtizedekben annyi áldozatot hozni. Annál többet, amit Marseille-ben kaptam, a foci nem adhatott volna nekem.”

„Nem akartam túltolni, ez az igazság. Azért is igyekeztem mielőbb meghozni a visszavonulásommal kapcsolatos döntést, hogy legyen időm felkészülni a búcsúra. Tudatosítanom kellett magamban, hogy lassan véget ér életem leghosszabb, egyben legszebb szakasza. Húsz éve, hogy bemutatkoztam az első osztályban... Büszke vagyok arra, hogy két évtized megadatott nekem a profi futballban.”

Szóval, srácok, irány a „könyvtár”! A kereséshez a kulcsszó: Juhász Roland.