Játékossors: közgazdászként érvényesül a diplomahalmozó Rudolf Gergely

– Két évvel ezelőtt ezekben a napokban jelentette be, hogy felhagy az aktív labdarúgással. Azóta egyszer hallottam, amint korábbi nyíregyházi edzőjének, Dajka Lászlónak a Kisvárda egyik meccse előtt viccesen felajánlotta, hogy húsz percre még be tudna szállni. Ma mennyi menne?
– Semennyi – vágta rá Rudolf Gergely.– Nyilván már akkor sem gondoltam komolyan. Egy baráti társaságban még futsaloztam, harmincöt évesen különös kimondani, de az öregfiúk-válogatottban is szívesen játszom még. Harminckét-harminchárom esztendősen tisztában voltam vele, a pályán már nem én váltom meg a világot, egyre gyakrabban gondoltam a civil életre, ikerfiaim születtek, otthon is egyre nagyobb szükség volt rám. Úgy gondoltam, minél tovább halogatom a döntést, annál nehezebb lesz alkalmazkodni az új életemhez, és egyáltalán nem bántam meg, hogy így határoztam.

– Meccsekre azért jár, továbbá televíziós szakértőként is a futball közelében van. Kívülről nézve mi változott az elmúlt két évben a labdarúgásunkban?
– A legszembetűnőbb változás, hogy a körülmények folyamatosan javulnak, össze sem lehet hasonlítani azokkal, amilyeneket tizenhárom évvel ezelőtti hazaigazolásomkor tapasztaltam. Továbbá kiegyenlítettebb a mezőny, biztosan azért, mert tizenkét csapat alkotja a bajnokságot. Azt látom, hogy a Ferencvárost és a Fehérvárt is meg lehet szorongatni vagy esetleg legyőzni, ám amikor Debrecenbe kerültem, szinte előre lehetett tudni, úgyis nyerünk, csak az volt a kérdés, mennyivel. Persze minden meccsünkön mi sem tudtunk győzni, de azért csak bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ami azóta sem sikerült egyetlen magyar csapatnak sem.

– Ha már a Debrecent említette… Magyar csapatai közül immár nemcsak a Győr és a Nyíregyháza, hanem a DVSC is NB II-es. Jól van ez így?
– Nincs. Olyan nagy sikereket elérő kluboknak, mint a Debrecen és a Győr – amelyek közül az előbbivel én is nyertem bajnoki címet –, helyük lenne az élvonalban. A Győr a jelek szerint nem tért magához 2015-ös kizárása óta, amiként a Nyíregyháza sem.

– Visszavonulása óta két diplomát szerzett, előbb az MLSZ sportigazgatói képzésén, majd egyetemen közgazdász oklevelet. Melyiknek látja nagyobb hasznát?
– Egyelőre az utóbbinak, mert bár maradhattam volna vezetőként a sportban, Nyíregyházáról nem akarunk elmozdulni a családdal, ami meghatározza a lehetőségeimet. A Nyíregyházi Egyetem gazdasági és menedzsment szakán szerzett diplomámat hasznosítom egyelőre egy kft.-nél. Tanulom a vállalat működési modelljét, sok az újdonság, kicsit úgy érzem magam, mint amikor futballozni kezdtem. A sportigazgatói képzésen az MLSZ egyik delegáltjaként vehettem részt az NB I-es klubvezetőkkel együtt, ott is sok hasznosat tanultam. Magamnak és a társadalomnak is bizonyítani akartam, amikor diplomaszerzésre adtam a fejem. A futballistákkal szemben felállított sztereotípiák időnként igazak, volt olyan, amikor nem sikerült rábeszélnem egyik csapattársamat, hogy legalább érettségizzen. A Franciaországban megszerzett érettségimet nem fogadták el itthon, újra le kellett vizsgáznom, és most jött el a diplomaszerzés ideje. Legalább akkora örömet éreztem az átvételekor, mint amikor bajnoki aranyérem került a nyakamba. És ne gondolja senki, hogy csak azért, mert Rudolf Gergely a nevem, könnyebb volt egy-egy vizsgán. Nem mondom, sok segítséget kaptam az oktatóktól és a csoporttársaktól, de a vizsgákon én is izzadtam.

– Az MLSZ-ben sportigazgatóként Barczi Róbertre bízták futballunk reformálását, aki szintén nyíregyházi. Önök barátok, és volt megvalósulásra váró közös ötletük is. Ha hívná a még kialakulóban lévő stábjába, mit felelne neki?
– Örülök a kinevezésének. Ha valaki alkalmas erre a feladatra, ő feltétlenül. Kevés, a futballunkban dolgozó szakembert ismerek, aki olyan odaadással végezné a munkáját, mint ő. Egyelőre nem aktuális a kérdés, de talán elérkezik az idő, amikor a nemzetközi és a hazai klubfutballban szerzett tapasztalataimmal, valamint azzal, hogy négy nyelven is beszélek, egyszer a magyar labdarúgást segíthetem.