Született: 1976. április 1., Szombathely |
– Mi a legélvezetesebb része a fiatal kapusok edzésének?
– Talán az, amikor egy mozdulatnál elmondjuk a gyerekeknek, hogy mit lehetne másként csinálni, ők megfogadják a tanácsunkat, és amikor a következő labdát már elérik, őszinte öröm tükröződik az arcukon – felelte lapunknak Király Gábor, a nemrégiben visszavonult 108-szoros válogatott kapus, aki idén júliusban is megtartotta hagyományos kapustáborát. – Ahelyett, hogy túlbonyolítanánk a feladatokat, inkább olyan gyakorlatokat mutatunk a kollégáimmal, amelyek után a srácok kivédik a korábban elérhetetlennek tartott lövéseket is. Utána felkelnek a földről, és látszik a tekintetükön, úgy érzik, tanultak valamit. Nekünk ez a legjobb visszajelzés.
– Lát megilletődöttséget a gyerekeken? Mégiscsak válogatottsági rekordertől tanulhatnak…
– A visszatérő kapusok már kellő önbizalommal érkeznek a táborba, az újoncok beilleszkedését pedig segíti a közeg. Eleinte a felnőttek többségében is kialakul egyfajta távolságtartás, amikor új társaságba és környezetbe csöppennek. A gyerekeknél sincs ez másként. Ám a társak és az edzők egyaránt segítenek abban, hogy minél előbb feloldódjanak a táborlakók.
– A hétköznapjait teljes mértékben a Király Sportegyesület vezetése tölti ki?
– A klub kétségkívül fontos része az életemnek, emellett azonban a külföldi kapcsolataimnak köszönhetően is vannak teendőim. Az elmúlt egy évben a Crystal Palace-nál is dolgoztam, az egyesület megbízásából több hazai Premier League-meccsen a sky boxban, illetve a VIP-részlegen kísértem az érkező vendégeket és üzletembereket. Ilyenkor kicsit beszélgetünk az illetővel, képviseljük a klubot. Külföldön ugyanis bevett szokásnak számít, hogy a meccsélményt azzal növelik, hogy korábbi játékosokkal beszélgethetnek a vendégek. Olykor érdekes történeteket hallani. Egyszer például Kaliforniából érkezett egy magas úriember. Kiderült róla, hogy annak idején egy drafton szerepelt a legendás amerikaifutball-játékossal, Dan Marinóval, csak őt nem választották ki, így inkább az üzleti világban igyekezett érvényesülni. A többség, mondjuk, meglepődik, hogy Magyarországon, nem pedig Londonban élek, ám nem jelent problémát elutazni az angol fővárosba.
– És még a műsorfüzetbe is beleírják a nevét.
– Nincsenek kötöttségek, ugyanakkor a vezetők kérik, előre jelezzük, melyik találkozóra tudunk kimenni, mert akkor számítanak ránk, és igen, a jelenlétünket a műsorfüzetben is feltüntetik. Emellett a Király Sportegyesületnek a Hertha BSC-vel van szakmai együttműködése, ennek köszönhetően igyekszünk tanulmányutakat szervezni, az egyesület fejlesztését is koordinálom, emellett cégeknek és iskoláknak tartok motivációs beszédeket. Számos értékes tapasztalattal gazdagodtam pályafutásom során, ezeket próbálom lefordítani a gyerekek nyelvére. Arra egyetlen pszichológus sem készíthet fel, milyen érzés úgy védeni, hogy közben negyvenezer Dortmund-szurkoló ugrál mögötted. Egyébként ezekre a beszédekre is ugyanolyan alaposan fel kell készülni, mint a meccsre. Tudnom kell, mit akarok átadni, hogyan építem fel az előadásomat, és fontos, hogy a közönség ne csak száraz szavakat halljon.
– Szabadidejében szokott meccsre járni?
– Talán meglepően hangzik, de nemigen. A telefonomban beállítottam, hogy a Hertha, a Crystal Palace, az 1860 München és a Haladás meccseinek napján fél órával a kezdő sípszó előtt jelezzen. Ám előfordul, hogy csak a pittyegésnél kapok észbe, hogy meccset rendeznek. Ha bekapcsolom a tévét, olykor belenézek a közvetítésekbe, de mivel huszonhat éven keresztül ez töltötte ki az életemet, most igyekszem megbecsülni, hogy szabadabb a szombatom és a vasárnapom.
– Ha a Haladás meccseinél jelez a telefon, nyilván továbbra is követi nevelőegyesülete eredményeit. Aggódott a csapatért az előző idényben?
– A többi szurkolóhoz hasonlóan én is szorítok a Halinak, a történelme alapján az első osztályban lenne a helye. Bízom benne, hogy minél előbb visszakerül oda.
– Nyilván nem véletlenül alapított saját sportegyesületet tizenhét évvel ezelőtt. Sosem vetődött fel önben, hogy a Haladásnál is szerepet vállaljon?
– Ebben a helyzetben nem az a fontos, hogy mit gondolok. A Haladásnak ugyanis megvan a saját tulajdonosi köre, a vezetők és a szponzorok feladata eldönteni, kire számítanak a különböző pozíciókban. Eddig semmilyen szakmai felkérés nem érkezett, úgyhogy egyelőre nincs miről beszélni.
– Tekintve, hogy Szombathelyen klublegendának számít, foglalkoztatja, esetleg bántja, hogy nem keresték meg a klubtól?
– Annak idején éppen azért kezdtem építeni a saját sportegyesületemet, hogy ha a pályafutásom befejezése után a Haladástól esetleg nem érkezik felkérés, akkor is a futballban maradhassak, és a saját utamat járhassam. Sosem ajánlottam magam, sosem gondolkoztam azon, hol lenne a helyem, mindig a konkrét felkéréseket igyekeztem a legjobban csinálni. Amikor megkeresés érkezik, mérlegelem, hogy belefér-e az életembe, az átlátható, tiszta rendszerben hajlok az együttműködésre, ám ahogy korábban is említettem, a Haladás esetében nem az én kezemben van a döntés. A vezetők úgy ítélték meg, hogy nincs szükségük rám.
– Az elmúlt idényben már kívülről figyelte a magyar NB I-et. Meglátása szerint melyek azok a területek, amelyeken érdemes lenne változtatni, hogy fejlődjön a magyar futball, esetleg színvonalasabb legyen a bajnokság?
– A megfelelő pozíciókban dolgozó emberekkel olykor beszélgettem erről. Szívesen megosztom velük a meglátásaimat, ám mélyebben még sosem merültünk el ebben a kérdésben.
– Említene néhány konkrét példát?
– Azért nem szeretnék, mert sosem voltam az a típus, aki dobálózik a szavakkal. Most sincs értelme ötletelgetni. Ha lesz feladat ezen a téren, körbejárjuk és megvizsgáljuk a lehetőségeket. A kapkodás és a hirtelen döntések helyett egyébként is a hosszú távú tervek híve vagyok. Olyan stabil alapokat igyekszem lefektetni, amelyek aztán még évekig működnek. Amikor a Király SE-t megalapítottuk, az volt a cél, hogy egyszer eljussunk az NB III-ig, ahol legalább öt éven keresztül akarunk szerepelni. Annak nem látom értelmét, hogy egy idényre nagy pénzeket fektessünk a csapatba, aztán kipukkadjunk, mint a lufi.
– Korábban említette, hogy szeretné bejárni az országot, jobban megismerni az embereket, mert pályafutása alatt erre kevés idő jutott. Hogyan halad ezen a téren?
– Apró lépésekben, de haladok. Legutóbb egy kispályás teremtorna miatt Nyíregyházán jártunk, utána a feleségemmel két-három napra elmentünk Egerbe, mert korábban még sosem voltam a várban. Végre pótoltam ezt a mulasztást. Tényleg szeretném jobban megismerni Magyarországot, még az országot átszelő biciklitúráról sem tettem le teljesen, igaz, a sűrű napi teendők miatt kezdem belátni, hogy az talán még nem fér bele a közeljövőben. Mindenesetre van időm. Ahogy említettem, mindig hosszú távra tervezek.
Király Gábor 1997-ben, 21 évesen szerződött a Haladástól a német Hertha BSC-hez, vagyis a magyar NB I-ből közvetlenül a Bundesligába igazolt át. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a magyar élvonalból valaki közvetlenül a német első osztályba kerüljön. Vajon miért? „A pontos okát nem tudom, az viszont biztos, hogy annak idején Sáfár Szabolcs, Vezér Ádám, Szűcs Lajos vagy éppen Babos Gábor hozzám hasonlóan már tizenhét-tizennyolc esztendősen pályára lépett az élvonalban – mondta a felvetésre Király Gábor. – Ennek köszönhető, hogy amikor szerződtetett a Hertha, másként álltak hozzám, mert már mintegy száz felnőtt bajnoki mérkőzésen védtem. Akkoriban azt néztük, hogy minél gyorsabban és minél többet fejlődjünk, ám ez – érzésem szerint – mára megváltozott. Nem biztos, hogy manapság minden gyerek a futball szeretete miatt akar futballista lenni. Ugyanakkor nemcsak a fiatalok hozzáállása változik, hanem az egész világ. Régebben elegendő volt egyetlen csapatnevet mondani – legyen az Ajax, Chelsea vagy éppen Schalke – , és máris soroltam az összeállítást. Most talán a kapusokat sem tudnám mindenhol megnevezni, mert a keretek félévente cserélődnek. Szóval változik a világ, ám ez nem baj, az a feladatunk, hogy reagáljunk a változásokra.” |