Mészáros Lőrinc: Csak a sokkal jobb külföldi kell!

– Sokan gratuláltak? – kérdeztük Mészáros Lőrinctől a záró fordulóban elért történelmi győzelemre utalva.  
– Rengetegen, a Honvéd elleni meccs után még késő éjszaka is folyamatosan érkeztek az SMS-ek – válaszolt az üzletember-sportvezető.

– Például kitől?          
– Barátoktól, ismerősöktől, de az NB I-es klubvezetők közül is sokan gratuláltak: Kubatov Gábor, Leisztinger Tamás, Garancsi Pista, Végh Gábor.

– Tállai András?          
– Azt hiszem, ő éppen nem. Pedig jó a kapcsolatunk Andrással, barátok vagyunk, szurkolok is a Mezőkövesdnek, de ebben az esetben csak egy csapat lehetett harmadik, ez bizony verseny, amelyet most mi nyertünk meg.

– Az MLSZ-től azonban nem jött senki átadni a bronzérmeket: amíg Csányi Sándor elnök az aranyérmeket osztotta az Üllői úton, nem akadt egy alelnök vagy egy elnökségi tag, aki besegített volna önnek az érem- és trófeaátadásba?
– Szerintem nem bíztak abban, hogy mi leszünk a harmadikok...

– A Puskás Akadémia elnökeként, felcsúti sportvezetőként ez a bronzérem jelenti eddig a csúcsot?          
– Eddig igen, mert az európai kupaindulás miatt a két évvel ezelőtti Magyar Kupa-döntős szereplésünket is felülmúlja. Ennél boldogabb csak akkor lettem volna, ha az elmúlt több mint tíz évben valamikor sikerült volna megnyernünk a 2008 óta általunk minden évben megrendezett Puskás–Suzuki-kupa ifjúsági tornát, de sajnos mindeddig nem sikerült. A számomra legnagyobb sikerre, a PSK-győzelemre tehát még várnunk kell.

– Vagyis az utánpótlás fontosabb az első csapatnál?          
– Igen, nálunk továbbra is a nevelés a legfontosabb. Az évek során azonban rá kellett jönnünk, hogy muszáj a növendékeinknek az élvonalbeli, profi szereplés lehetőségét kínálnunk, ilyesfajta motiváció nélkül nem tudjuk az akadémiát sem sikeresen működtetni, a fiatalokat sem tudjuk idecsábítani. Nálunk fordítva történt, mint általában: előbb volt az akadémiai elitképzés, és csak utána a saját NB I-es csapat. Egy időben együttműködtünk a Videotonnal, a fehérváriak jelentették az NB I-es kimenetet fölfelé az akadémistáinknak, de ez a kapcsolat sem működött ideálisan, így lett saját első osztályú profi csapatunk.

– Bár az NB II és a profizmus már csaknem másfél évtizede is valóság volt Felcsúton.          
– Valóban, az ezredfordulón a megyei bajnokságból az NB III-ba, onnan a másodosztályba vezetett az út, már Molnár Csaba klubelnöksége idején is eljutottunk néhányszor az élvonal küszöbére. Ezeket az éveket elnökhelyettesként éltem meg a klubnál. Akkoriban minden családiasabb, személyesebb volt. Az utánpótlás-nevelésre, az akadémia létrehozására alakult alapítvány 2004 óta működik. Nem volt egyszerű építkezés eljutni ide, ahol most vagyunk, az Európa-liga-selejtezőig. Hét évvel ezelőtti NB II-es bajnoki címünk és feljutásunk után három esztendővel kiestünk, de bajnokként azonnal sikerült a visszajutás.

–  Azt mondja, hogy az első csapatba kerülés lehetősége motiválja az akadémista fiatalokat. Az elmúlt években azonban rengeteg külföldi és máshonnan igazolt játékossal volt tele a Puskás Akadémia felnőttegyüttese...          
– Ezért vagyok különösen büszke arra, hogy az eddigi legnagyobb sikert, a nemzetközi szereplést érő bajnoki bronz­érmet részben saját nevelésű, rendszeresen játszó futballistákkal értük el. Az utolsó, a harmadik helyről döntő győztes mérkőzésünkön a Honvéd ellen öt saját nevelésű játékosunk kapott lehetőséget kezdőként, köztük a csapatkapitány Szolnoki Roland vagy az első gólt szerző Nagy Zsolt, és csereként beállt a hatodik volt akadémista, Spandler Csaba is. De a vetélytársainknál is szerepelnek egykori Puskás-akadémisták Zsótér Donáttól Makrai Gáboron át Vachtler Csabáig, miközben partneregyesületünk, a közeli Csákvár negyedik lett az NB II-ben, szinte csak a Puskás Akadémián nevelkedő labdarúgókkal a keretében. Azt gondolom, hogy ez az igazi nagy siker, a sok saját nevelésű fiatal szereplése az első két osztályban.

– Folytatódhat ez a tendencia, vagyis a fiatalok beépítése az egyre nehezebb feladatok ellenére is? Illetve Szolnoki Roland, Gyurcsó Ádám után a saját nevelésű futballisták visszahozatala. Gondolok akár Kleinheisler Lászlóra.     
– Folytatódnia kell. A csapatunk vezetőedzője, Hornyák Zsolt megtalálta a megfelelő egyensúlyt az eredményesség és a saját nevelésű játékosok beépítésének szükségessége között. Soha ennyi gyerekünk nem szerepelt még az első csapatban, amióta NB I-esek vagyunk, mégis most értük el a legjobb eredményt. A Puskás Akadémiához kötődő játékosok visszahozatalán is gondolkodunk, de még inkább azon, hogy újabb tehetségek kerüljenek föl az ifjúsági csapatokból.

– Mégis, máris érkezett Felcsútra újabb külföldi a bajnokság vége óta a portugál Joao Nunes személyében. Ön dönt az igazolásokról?          
– A végső szó az anyagi paraméterek ismeretében az enyém, de ezeket az igazolásokat a szakmai stáb készíti elő és indokolja részletesen. Azt kértem a kollégáimtól, hogy külföldi játékost csak akkor szerződtessünk, ha sokkal-sokkal jobb a magyar futballistáknál. Csak a sokkal jobb külföldi kell! Nincs értelme idehozni olyan játékost, aki hasonló tudású vagy gyengébb a mieinknél.

– Lesznek még nagy erősítések? Mennyi pénzt költenek az Európa-liga előtt?          
– Sokszor az a siker, ha együtt tudjuk tartani a keretet. Gyurcsó Ádám esetében például – sajnálatomra – ez már aligha sikerül, de szükség lesz néhány új futballistára is. Nem határoztam meg konkrét büdzsét, az adott lehetőségek tükrében döntünk majd, hogy kit szerződtetünk és mennyiért.

– És azt elárulja, hogy eddig mennyit költöttek az NB I-ben? Mi az elmúlt évekre jellemző éves költségvetése a Puskás Akadémia FC-nek?          
– Nagyjából tízmillió euróból gazdálkodik a profi klub, amiben a még korosztályos csapatokban szereplő, de már profi szerződésű többtucatnyi akadémista játékos fizetése is benne van.

– Hogyan került a látókörükbe Hornyák Zsolt, akinek munkáját, eredményeit a klubbal nem rokonszenvező szurkolók is elismerik?          
– A klubigazgatónk, Tóth Balázs ajánlotta a figyelmünkbe. Ő korábbi játékosunk, aki külföldön is sokfelé megfordult, és Komjáti András mellett dolgozva fokozatosan érett meg arra a feladatra, hogy a profi csapatunk munkáját összefogja. A felvidéki Hornyák Zsoltot itthon kevésbé ismerték, de voltak figyelemre méltó külföldi eredményei, amelyek alapján bizalmat szavaztunk neki.

– Mitől más, mitől jobb az általa végzett munka, mint az elődeié? Megfordult az akadémiánál többek között Pintér Attila, Robert Jarni, Benczés Miklós is, de ilyen sikert egyikük sem ért el.          
– Lehet, hogy nem lesz kellemes vagy tapintatos, amit mondok, de Zsolt egyik, szerintem jó tulajdonsága, hogy több elődjével és az edzők többségével szemben nem nyafog, nem hisztizik, nem keres kifogásokat, hanem csendben, szerényen teszi a dolgát, végzi a feladatát. És amíg sok tréner kijelentette, hogy a fiatalok beépítése az eredménykényszer mellett lehetetlen, ő bizonyította, hogy nagyon is lehetséges. Egyenes ember, aki jó hangulatot, egységes közösséget teremt az öltözőben, nem kis mértékben azért, mert mindenkivel képes közvetlenül kommunikálni, sokakkal az anyanyelvükön, beszéli a szláv nyelveket, az angolt – és persze a magyart.

– Az akadémia alapítója, Orbán Viktor a minap azt mondta, hogy „futballt igazán komolyan csak nagy klubokban lehet csinálni”. Nézők nélkül, tömeg nélkül nem az igazi.          
– Nem vitatom, hogy így van, tudjuk is a helyünket, tisztában vagyunk azzal, hogy vannak országos, nagy egyesületek, amelyeknek mindenütt, még a határon túl is vannak szurkolóik. Vannak aztán kisebb, regionálisan fontos csapatok, a miénk pedig főleg az utánpótlás elitképzésére jött létre, és fiatal élvonalbeli klubként sokat kell még dolgoznunk azért, hogy legalább annyi szurkolónk legyen, amennyi az egyébként szerény előrelátással mindössze alig négyezresre épített stadionunkat rendre megtölti, például akkor, amikor – reményeink szerint – hamarosan nemzetközi mérkőzéseket játszhatunk itt, Felcsúton. Dolgoznunk kell tovább, mert ahogyan az élet többi területén, a munka itt is meghozza majd a gyümölcsét. Mondok egy példát: amikor az alapítványunk átvette az alcsúti arborétum működtetését 2007-ben, évente körülbelül ezren látogatták. Ez a szám mára, a sok munkának, az új rendezvényeknek, például a Vál-völgyi zsúrnak köszönhetően felment évi hetven-nyolcvanezerre.

– Az akadémia névadója, Puskás Ferenc személye nemcsak egyik vagy másik régióban fontos, hanem minden magyar szurkoló örök kedvence.          
– Mégis sokan támadtak, támadnak bennünket a névválasztás miatt is, holott azt gondolom, sokat tettünk Puskás Ferencért már életében, és aztán azóta is, a tárgyi és szakmai hagyatékának ápolásával, trófeáinak hazahozatalával, a FIFA Puskás-díj létrejöttének felcsúti bejelentésével, azóta is bővülő Aranycsapat-gyűjteményünk gondozásával. A róla elnevezett Makovecz-stadionunkkal is igyekeztünk méltó módon tisztelegni Öcsi bácsi emléke előtt. Nagy öröm, hogy többféle nemzetközi rangsorban szerepel a világ legszebb futballstadionjai között, igazi turisztikai látványosság.

– Néhány éve Omega-koncertet is rendeztek itt. Lesznek még hasonló kulturális események?          
– A Pancho Aréna folyamatos és megfelelő működtetése csak különleges, igazán méltó egyéb események beengedését teszi lehetővé, de lesznek ilyenek, a napokban is várható egy hasonló tartalmú bejelentés, úgy tudom.

– Vannak lapok, amelyek le sem hajlandók írni, hogy Puskás Akadémia, következetesen csakis Felcsútnak hívják a klubot. Ez nem bántja?          
– Nem, mert arra is büszke vagyok, ha a szülőfalumat emlegetik. A helyi politikától ugyan visszavonultam, de ezért nem fáj a szívem, mert így is sok mindent tudok tenni a településért. Polgármesterként óriási nyomás nehezedett rám az ellenzéki sajtó részéről, sértegettek, zaklattak, számtalanszor megbántottak, amit a családom segített elviselni.

–   Ideje mekkora részét köti le, hogy a futballal, az akadémia ügyeivel foglalkozik?          
– Főleg a hétvégéket szánom rá, ami nem okoz családi konfliktust, mert többnyire együtt megyünk a meccsekre. Nagyon sokat dolgoztunk, mire idáig eljutottunk, a napi ügyekbe azonban már nemigen kell beleszólnom, az akadémia vezetői, munkatársai, akik között egyre több a korábbi játékosunk, növendékünk, kézben tartják, működtetik az intézményt. Óriási utat tettünk meg az elmúlt tíz-tizenöt évben, belülről talán nehéz is érzékelni, hogy mekkorát.

– A vadászat vagy a foci az első számú szenvedélye?          
– Az első számú a család, aztán a foci és harmadik a vadászat. És persze a munkám, amelyből, a vállalkozásaim irányításából, és ezt büszkén mondom, a családom minden tagja, a feleségem és három felnőtt gyermekem is alaposan kiveszi a részét. Nem kisebb büszkeséggel említem, hogy a harmadik unokám születését várjuk.

– Ön futballozott valaha?          
– Gyerekként a helyi serdülőcsapatban igen. Meg jártunk a felnőtteknek szurkolni: a hetvenes években arra voltunk büszkék, hogy Felcsút a megyei első osztályban szerepelt, és a téesz teherautójának a platóján elmehettünk az idegenbeli meccsekre. Nagy élmény volt.

– Ma pedig nemcsak a helyi NB I-es csapat elnöke, de saját horvát élvonalbeli klubja is van. Mi újság Eszéken?          
– A napokban neveztünk ki új elnököt az NK Osijeknél Szakály Ferenc személyében. Az eszéki szerepvállalás nemcsak érzelmi, hanem üzleti kérdés is számomra, ebből a szempontból a horvát futball előrébb tart, 15-16 millió euróért értékesítettünk játékosokat az elmúlt évben, ami talán több, mint a teljes hazai NB I teljesítménye. Ha elkészülünk a saját stadionnal, úgy számolunk, hogy két éven belül önellátó, sőt profittermelésre is képes lesz az eszéki klub.

– De vajon mikor lehet ugyanezt a Puskás Akadémiáról elmondani?          
– Az akadémia működése hosszú távon biztosítva van. A taoforrások sokat segítettek, hogy kiépülhetett az akadémia az elmúlt években, de minden fillért gondosan költöttünk el, és a nagyszabású építkezéseket is jóval a taorendszer megjelenése előtt, a kétezres évek közepén kezdtük. Ami itt létrejött, az az egész országot gazdagítja, és remélem, az egész magyar futballt szolgálja. Viszonylag rövid idő alatt jutottunk el az élvonalba, majd újabb hét év elteltével a nemzetközi porondra, a korosztályos válogatottak mindegyikében ott vannak az akadémistáink, öt növendékünk eljutott a válogatottba is, és a franciaországi Eb-n is remeklő Kleinheisler László, aztán Sallai Roland a topbajnokságok egyikének számító Bundesligában is szerepelt, szerepel. Minderre talán joggal lehetünk büszkék, miközben tudjuk, hogy rengeteg munka vár még ránk.

–  A 2016-os Eb után sajtóhír volt, hogy Ivan Rakitic az ön horvátországi luxusvillájában pihent, amíg az elégedetlen szurkolók rá nem találtak...          
– Igen, így történt, egy közös barátunk révén vette ki a nyaralót, mielőtt a dühös szurkolók, akik a horvát szövetséggel is konfliktusba keveredtek, tulajdonképpen elüldözték. Pedig úgy volt, hogy Lionel Messi is érkezik hozzá vendégségbe a nyaralásuk idején...

– Ez is – részben – sportügy: a Puskás Aréna megépítéséhez is van köze.          
– Valóban, nem volt túlreklámozva, de egyik cégünk, a ZÁÉV Építőipari Zrt. volt az egyik fővállalkozó. Nagyon büszkék vagyunk az új nemzeti futballstadionra, a határidőre, rekordidő alatt elkészült Puskás Arénára, amelyhez hasonló méretű létesítmény talán csak százévenként épül Budapesten.

– Igaz, hogy termőre fordult a befektetése a magyar sportszermárkába, a 2Rule-ba?          
– Valóban, pedig itt nem is a profit a legfontosabb, inkább az, hogy legyen egy magyar sportszermárka, amely ha versenyre természetesen nem is kelhet a nagy nemzetközi cégekkel, alternatívát kínálhat azoknak, akik a hazai brandet választanák. Egyre többen vannak, immár az európai porondon is jelentős szerepet játszó veszprémi kézilabdázók is 2Rule-ba öltöztek, de természetesen az eszéki futballcsapatunk is váltott. A termékek pedig szenzációsak, megfelelnek a huszonegyedik századi követelményeknek minőségi és dizájnszempontból is.

–   Hogyan éli túl a sport ön szerint a világjárványt?          
– Nehezen. A cégek elsőként a szponzorációs kiadásaikat fogják vissza, ezt mi is látjuk, érzékeljük, van olyan régi, hűséges partnerünk, nagy, nemzetközi cég, amely máris visszamondta a támogatást. A turizmus és a sport nagy vesztese a járványnak, meg persze az előadóművészek és a rendezvényszervezők. A teljes gazdaság szempontjából nem látom olyan borúsan a helyzetet, mert jó állapotban érte a járvány miatti leállás, viszonylag gyors lehet az újrakezdés.

– Csányi Sándor mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában, hogy a nehéz helyzetbe kerülő sportgazdaságban talán olcsóbban lehet majd jó játékosokat szerződtetni a környező országokból. Tapasztal ilyen jelenséget?          
– Egyelőre nemigen érezzük, hogy csökkennének az árak, a fizetések, bár örülnénk neki.

– Nem volna célszerű bevezetni a fizetési plafont a magyar fociban?          
– Nehéz ügy ez. A juttatások, a labdarúgók, ügynökök igényei valóban egyre elképesztőbb mértéket öltenek, de ez nem sajátosan magyar, hanem nemzetközi jelenség. Nem vonhatjuk ki magunkat a világpiac hatásai alól. Ha nem adjuk meg mi, amit a játékos kér, megadják neki máshol. És nem véletlenül nincs hagyománya az európai futballban a fizetési plafonnak, ami inkább amerikai jelenség. Leginkább Puskás Öcsi bácsi örökbecsű mondása az igaz továbbra is: „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.”