Magyar Kupa: Tállyán nem hagyják, hogy elrontsák az örömüket

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 20:14
null
Hatalmas bravúrt mutatott be a Tállya (Fotó: Kredit Észak-Magyarország/Kozma István)
Mint ismert, az NB III-as Tállya KSE kétgólos hátrányból felállva nyert 5–3-ra az NB II-es Kaposvári Rákóczi FC ellen, és bejutott a nyolcaddöntőbe. A klub elnöke, Mihálszki Norbert a bravúr súlyáról, az MTK elleni várakozásokról, a pályaavató elmaradásáról, valamint a mérkőzés utózöngéjéről is beszélt a molkupa.hu-nak.

 

„Másnap nagyjából kétszáz telefonhívást kaptam, és sokan személyesen gratuláltak a csapat bravúrjához – mondta büszkén Mihálszki Norbert a molkupa.hu-nak a Tállya 5–3-as győzelmével záruló kupameccs után. – Nagy dolog ez számunkra, álomszerű, hogy továbbjutottunk, és újra megmérkőzhetünk az MTK-val a MOL Magyar Kupában.”

„Nagy ünneplést persze nem csaphatott a csapat, hiszen a többségnek másnap reggel munkába kellett mennie” – tette hozzá az elnök, aki bevallotta, pár pohár bort azért megittak ünneplés gyanánt.

A mérkőzés után kitört botrány rendkívül rosszul érintette az NB III-as csapatot, és úgy érzik, senki sem velük foglalkozik, sokkal inkább ellenfelükkel.

„Abban bíztunk, hogy a győzelmünktől lesz hangos a sajtó, ám sajnos nem így alakult. Számtalan újságíró hívott fel az elmúlt napokban, de egyiket sem a bravúr érdekelte, csak a botrányról akartak hallani. Mindenkinek ugyanazt válaszoltam: ez az ellenfél belügye, én csak a mi csapatunk teljesítményével kapcsolatban kívánok nyilatkozni” – jelentette ki Mihálszki, és röviden elemezte a mérkőzést.

„Be kell vallanunk, hogy az első félidőben szerencsénk volt, mert lehetett volna a kétgólosnál nagyobb is a Rákóczi előnye. Sőt, a második félidő elején még volt egy nagy helyzete a kaposváriaknak, ám az ellentámadásból mi szereztünk gólt. Amikor 3–0 helyett 2–1 lesz az állás, az kicsit mindig megfogja a kárvallott csapatot, és amikor egy távoli lövéssel kiegyenlítettünk, az tovább demoralizálta az ellenfelet. A második félidőben állíthatom, hogy kézben tartottuk a mérkőzést, innentől már helyzete sem nagyon volt a Rákóczinak. Óriási bravúrt hajtottunk végre, egy ilyen kiscsapattól a nyolcaddöntő hatalmas eredmény, és nem hagyjuk, hogy elrontsák az örömünket” – szögezte le az elnök.

Mihálszki a Kaposvári meccsről elmondta, hogy a kupameccsen szerették volna felavatni a csapat új pályáját, ám a körülmények miatt erre nem volt lehetőség.

„Annyit esett a meccs előtti napokban, hogy nem lett volna értelme az új pálya épségét kockáztatni, ezért a régin rendeztük meg a mérkőzést. Hozzáteszem, ha ma kellene játszanunk, nem tudnánk megrendezni a meccset egyik pályán sem, jég borítja az egész játékteret. Elnézve a régi pályát, jó döntést hoztunk, hogy nem ott játszottunk.”

Az elnök arra a felvetésre, hogy az MTK elleni továbbjutást választaná-e az új pálya kárára vagy pedig a kiesést, ám megóvva azt, így felelt:

„Nekem mindig a hosszú távú érdekeket kell szem előtt tartanom... mégis azt mondom, hogy a továbbjutást!”

„Szeretném, ha a fiúk jutalomjátéknak fognák fel az MTK elleni mérkőzést. Négy éve kilencet, három éve nyolcat kaptunk tőlük, és talán nem tartanak kishitűnek, amikor azt mondom, egy szűk vereséggel is elégedett tudnék lenni” – vallotta be az elnök.

EMLÉKEZTETŐ

MOL MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Tállya KSE
(NB III)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II) 5–3 (Ondó 53., 85., Tóth Sz. 55., Serecin 61., Szegedi 65., ill. Balázs Zs. 30., 32., Szarka 90+2.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

Dupla nulla! Nem született gól a kiesés elől menekülő csapatok zalaegerszegi összecsapásán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 16:28

„Tóth Alex már most a Fradi egyik legjobbja – igazi vezér lehet”

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 17:29

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10
Ezek is érdekelhetik