Vitrinnyitás – Vincze András jegyzete

Tulajdonképpen csak félig volt vicc, amikor Kubatov Gábor – akit épphogy megválasztottak a dicsőséges múltú, de akkoriban igencsak viharos napokat élő egyesület első emberének – még a régi FTC-klubház régi elnöki irodájában feltette a kérdést az interjúra tollat és papírt már előkészítő újságíróknak: na, kinyissuk valamelyik szekrényt?
Tulajdonképpen csak félig volt vicc, amikor Kubatov Gábor – akit épphogy megválasztottak a dicsőséges múltú, de akkoriban igencsak viharos napokat élő egyesület első emberének – még a régi FTC-klubház régi elnöki irodájában feltette a kérdést az interjúra tollat és papírt már előkészítő újságíróknak: na, kinyissuk valamelyik szekrényt?

Szó se róla, jó szöveg volt, mert az elődök hagyatékaként gyaníthatóan kidőlt volna néhány „csontváz” a bútorokból, de amiben viszonylag biztos lehetett bárki: akkoriban a poros, dohos polcokon egyetlen elveszett tízforintos sem pihent. Az (akkor még, 2011-ben) új elnök kissé szomorúan jegyezte meg, hogy a munkatársaival együtt körülbelül egymillió forintos, „madár látta tőkével” s a klubbal szemben fennálló tucatnál is több követeléssel kell valahogy elkezdeniük a jövőépítést, amely elég merész vállalásnak tűnt, hiszen már akkoriban szóba került a modern stadion, a Fradi-város, a reménybeli szakosztályi sikerek, a bajnokcsapatok egész sora és persze a futballisták BL-szereplése – kissé utópisztikus beszélgetés volt, na, úgyhogy abban az álmodozós pillanatban a realitás végett mégiscsak jobb ötletnek tűnt kinyitni egy öreg szekrényajtót...

No de! A néhány éve még szó szerint szétmarcangolt egyletből klub lett, s a szekrénycsontvázak helyett már hús-vér, sőt szombat este a 32. bajnoki aranyérmet ünneplő FTC-futballistákról szóltak a hírek; van gyönyörű aréna, vannak edzőpályák, csarnokok, öltözők, szóval, van egyesület, és ami a legtöbb futballcsapat életében álom, de a Ferencváros esetében inkább kötelező igény, vannak bajnoki címek és összejött a BL-csoportkörös szereplés is.

Az ember hirtelen nem is tudja hová tenni a sikersztorit, annak tükrében főleg, hogy évtizedekig mást sem hallott, sőt más sem írt, mint hogy akkor lesz majd megint erős magyar foci, ha a válogatott kijut a nagy tornák egyikére (és lám, Magyarország egymás után másodszor Európa-bajnoki résztvevő), s ha emellett az FTC a régi nemzetközi kupasikerek nyomába ered – márpedig e pillanatban a magyar élcsapat annál nagyobbat nem léphetett, mint hogy negyedszázad (!) elteltével ismét BL-főtáblán küzdött, ráadásul a Barcelona és a Juventus ellen is.

Szóval, valami megváltozott, tömören fogalmazva éppenséggel az, hogy a nyikorgó ajtajú, poros szekrények helyett ma már a trófeavitrint érdemes kinyitni az Üllői úton.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!