...és pattog tovább – Vincze András jegyzete

Elkezdődött a bajnokság – mondjuk, azt nem nagyon értem, a tizenkét csapatos élvonalban miért kell már július végén belefeszülni a meccsekbe, de egyetlen haszna biztosan van a sietségnek: néhány forduló múlva el lehet felejteni az elmúlt hetek borzalmas kupabotladozásait. Innentől fogva lesz majd néhány ollózás, átemelés, kötény, okszizás, a magyar virtusnak köszönhetően szépen visszarázódik minden a szokásos mederbe, s hamarosan lehet mondani, írni: na látják, emberek, azért technikás a mi focink.

De most még friss az élmény, és e helyütt leírnám, hogy most aztán tényleg lenne mit szégyellniük játékosoknak, taktikát rajzoló edzőknek, ilyen-olyan minőségben a futballunkban megmártózó, szakmai fejlesztésről áradozó igazgatóknak, mert annál lejjebb már tényleg nincs, mint hogy a Hátsó füves-sorozatunkat idéző pályákon focizó, jóformán nevenincs klubok ellen viharos gyorsasággal kiesnek a futottak még csapatoknak kiírt nemzetközi kupasorozatból (ez lenne ugyebár a lehetetlen nevű Európa-konferencialiga, amely titulusban számomra a konferencia szó árulkodó, nyilván valami öltönyös összejövetelen okoskodták ki…). Most persze mondhatják, ha ilyen nagy az igény a kollektív szégyenérzetre, akkor minek jegyzetben zengedezni arról, hogy megint lehet menni NB I-es meccsekre.

Jogos felvetés, ugyanakkor legalább az újság a meccs­beharangozásokkal, lelkesítésekkel, szurkolótoborzással megvalósítja azt, amiről fociberkeinkben a jelek szerint tartalom nélkül s abszolút közhelyesen beszélnek: mindent megteszünk a győzelemért. Sőt, ha a magyar futballdicsőítésre szánt sorok számát, pluszban a tv-közvetítések perceit valami különleges konvertálással átváltanánk gólokra, sőt, ha a jó foci kizárólag a nagyívű médialelkesedésen múlna, élvonalbeli kupaszereplőink közül nem csak az FTC juthatna el biztosan valamelyik európai kupa főtáblájára, s július 29-éig bezárólag nem csupán az Újpest maradt volna versenyben a konferenciaizében…

S ha már a klubok… Úgy tűnik, nem jött át az Európa-bajnoki üzenet, mely szerint a fiatal magyar futballistát sem kell félni beküldeni a csatamezőre. Ha unják néhányan, ha nem, akkor is leírom (tucatszorra): ilyenkor látni, hogy a jelenkori, tizenkét csapatos bajnokság nem készíti fel a „zongoracipelőket” a harmatgyenge minőségű nemzetközi meccsekre, mint ahogyan az NB I-ben agyonmenedzselt – a transfermarkt.de honlap aktuális statisztikája szerint –, hazánkba regisztrált 138 légiós közül (ami a teljes NB I-es profilétszám 38.9 százaléka) a kupakihívások alkalmával tíz sem üti meg az átlagosnál jobb képességű, azaz a kiélezett meccseket eldönteni képes labdarúgó szintjét.

Ez van – és persze a labda a magyar pályákon pattog tovább…

Na ez az, aminek örülhetünk!

Mármint a labdának és a pályának…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!