Mol Fehérvár: négy légiós is válogatott meghívót kapott

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 09:35
null
Stopira ismét tagja hazája nemzeti csapatának (Fotó: Árvai Károly)
A Mol Fehérvár négy légiósa – Viszar Muszliu, Adrian Rus, Stopira, valamint Lamin Jallow – a következő napokban világbajnoki-selejtezőkön és nemzetközi felkészülési meccseken is pályára léphet – közölte a klub hivatalos honlapja.

 

Adrian Rus a román válogatott tagjaként két világbajnoki-selejtezőre készül a következő napokban: október 8-án Németországban, három nappal később hazai környezetben Örményország ellen lépnek pályára a románok.

Az északmacedón válogatottba ismét meghívót kapott Viszar Muszliu. Október 8-án Liechtensteinben, október 11-én hazai pályán Németország ellen játszik vb-selejtezőt Észak-Macedónia.

Lamin Jallow bekerült a gambiai válogatott keretébe, amely október 4. és 12. között Marokkóban edzőtáborozik, és ez idő alatt három felkészülési meccset játszik.

Stopira ismét tagja hazája nemzeti csapatának. A Zöld-foki-szigetek október 7-én és 10-én Libéria ellen játszik vb-selejtezőt. Az első meccset Ghánában, a másodikat hazai környezetben vívják meg Stopiráék.

A Fehérvár magyar játékosai közül Fiola Attila, Loic Negoés Nikolics Nemanja kapott meghívót a válogatott keretébe. A mieink október 9-én Albánia ellen hazai pályán, október 12-én Anglia ellen idegenben lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
8 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
16 órája

Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pálya felé a magyar–török meccsen

Magyar válogatott
18 órája

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
20 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11
Ezek is érdekelhetik