Újpest: kiderült, egyetért-e az MLSZ a csapat videós anyagával Pauljevics-ügyben

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 22:25
null
Pauljevicsre a következő két fordulóban nem számíthatnak a lila-fehérek (Fotó: Török Attila)
Marad az újpesti Branko Pauljevics hárommeccses eltiltása – erről számolt be a lila-fehér klub hivatalos honlapja. A fővárosi együttes védőjét még a Zalaegerszeg elleni bajnokin állították ki, a játékvezető ugyanis úgy vélte, hogy versenyfutás közben szándékos durvaságot követett el és megütötte az ellenfelét. A klubnál nem értettek ezzel egyet, videós összeállítást is készítettek a hasonló esetekről, amelyeket mégis egészen másképp szankcionáltak a játékvezetők ugyanebben az idényben.

Az Újpest a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy bár a hivatalos határozat még nem érkezett meg az MLSZ részéről, a kedden tartott fellebbviteli bizottsági tárgyaláson elhangzottak alapján az MLSZ nem csökkenti Branko Pauljevics hárommeccses eltiltását.

Az ujpestfc.hu azt írja, „mégis ütésnek minősítették Pauljevic mozdulatát, mert »nem természetes helyzetben tartotta a kezét«. Emiatt a durvaság kategóriába sorolták, illetve nem változtattak a besorolásán, így a legkisebb kiszabható büntetés, a hárommeccses eltiltás maradt érvényben”.

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
1 órája

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
3 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
13 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14
Ezek is érdekelhetik