Rebrov berobbant a magyar futballba, „aranyos” lett az antré

Azt az idényt, amelyben berobbant a magyar futballba Szerhij Rebrov, aki a Ferencváros mestere lett, Thomas Doll helyett. A még Doll vezette zöld-fehér csapat gyorsan kiesett az Európa-ligából a Maccabi Tel-Aviv ellen, és ugyan a bajnokságban négy győzelemmel kezdett, az 5. fordulóban ikszelt a Pakssal, Kubatov Gábor elnöknek a hazai sikerek már kevésnek bizonyultak, így a német mester megkapta az útilaput. Nagy meglepetésre Rebrov lett az utóda, és amennyivel jobb futballista volt talán az ukrán, annyival sikeresebb lett Dollnál edzőként is.

Doll nem panaszkodhatott az erősítésekre, nyilván csak magyar szinten értve, Davide Lanzafame (700 ezer euróért vették), Matías Rodríguez (385000), Abraham Frimpong (300 ezer), Marcel Heister (300 ezer) és Kjartan Finnbogason mellett Ivan Petrjak lett a nagy fogás, de az izraeliek ellen az új fiúk is csődöt mondtak.

Szeptemberben Rebrov új sportmenedzsert kapott, Hajnal Tamást, és ugyan az FTC a legendás belga támadó, a „harci disznó” Marc Wilmots fiával és Mikalaj Szihnyeviccsel befürdött,de Igor Haratin (600 ezer euróért vették), Lasa Dvali (500 ezer) és Tokmac Nguen (400 ezer) igencsak bevált, az ingyen igazolt Isael is parádésan kezdett, maga a Ferencváros pedig utcahossznyi előnnyel lett bajnok, az akkor Mol Vidi néven szereplő fehérváriak előtt.

Ez volt a klub 30. bajnoki aranyérme, az FTC szerezte a legtöbb és kapta a legkevesebb gólt, Davide Lanzafame lett a gólkirály, a honvédos Holender Filippel holtversenyben, mögöttük Varga Roland következett, holott nem volt a ferencvárosi szélső alapember; a közönségkedvenc Böde Dániel 1335 játékperc alatt 9 gólig és 3 gólpasszig jutott. A Valerij Lobanovszkij-iskolán nevelkedő, s azt hűen követő új mester a fegyelmezettségre és az összpontosításra fektette a legnagyobb hangsúlyt.

„Először mindenki megfelel az edző elvárásainak, csak azután jöhet az egyéni villogás” – mondta egyszer Lobanovszkij, akitől egykori játékosa rengeteget tanult.

Nemzetközi szintű erőnlétet hozó edzések, vasfegyelem, tudományos pontosságú felkészülés, hideg fejjel végrehajtott értékelés, ez volt jellemző Rebrovra is. No és az az ukrán iskola… Emlékeznek még Vít Benes „tavalyi” esküvőjére, amely hozzájárult a Vasas kieséséhez?

Amikor Kijevben az éppen állócsillaggá váló Rebrov nősülésre adta a fejét, a jó előre kitűzött esküvő időpontjában éppen összetartáson volt a csapat. Mi sem természetesebb, hogy az edzőközpont adott otthont az ünnepi aktusnak. A Dinamo-család koccintott az ifjú párra, majd udvariasan a kapuig kísérték, és hazaküldték. No, nem Rebrovot…

…hanem az újdonsült feleséget!

Nem is tetszett sokaknak a „hideg ukrán módi”, alaposan átalakítja majd a mester és Hajnal Tamás a keretet, hiszen a címvédés csak a kisebbik cél lesz a következő idényre, a nagyobbik a Kubatov Gábor által már jóval korábban beígért (és megkövetelt!) nemzetközi vitézkedés.

„Nagyon nehéz szívvel váltottam le Dollt, mert jó barát, mert kedves, normális, jó ember. Korrektül zártuk le az elmúlt öt évet, ebben sokkal több volt a jó, mint a rossz, nem szabad zárójelbe tenni ezt az időszakot. 1990 óta ő volt a harmadik legeredményesebb edzőnk Novák Dezső és Nyíl után – összegzett az elnök. – Ami az első fizetési igénye volt, annyit mi nem tudunk adni. A második ajánlat már az volt, mi lenne akkor, ha a BL- vagy El-főtáblás szereplés esetén kapna kiemelkedő prémiumot. Mi erre mondtuk, hogy rendben! Ha sikerül, akkor nagyon sokat fog keresni, de akkor keressen is. Amikor Thomas idejött, akkor két mérettel jobb edző volt az akkori Fradinál. Szerintem a csapat időközben felfejlődött Thomas szintjére. Rebrov ismét két mérettel nagyobb nálunk. Úgy dolgozik, hogy az inspirálja a pályamunkást, az erőnléti edzőt, a játékoselemzőt, a játékosokat, mindenkit… Doll az NB I-ben pontosan tudta, hogy mit kell csinálni, de nemzetközileg, bármi is legyen az oka, nem volt sikeres”.

Nagyon kevéssel volt csak kisebb a Vidi keretének az értéke, mint az FTC-é, de nem sikerült a címvédés, és a nemzetközi szereplés sem hozott egyöntetű sikert: a Bajnok Ligája-csoportkör előtt megálljt parancsolt az AEK Athén, az El-ben pedig hiába verték meg oda-vissza a PAOK Szalonikit, és játszottak dicséretes 2–2-t a Chelsea-vel, a nem éppen világverő BATE Boriszov elleni két kudarc miatt nem jutottak tovább. A nyáron az 1.5 millióba kerülő támadó, Armin Hodzic volt a csúcsvétel, a bolgár középpályás, Georgi Milanov a CSZKA Moszkvától érkezett, a Debrecentől Sós Bencét, a Vasastól Berecz Zsombort és Hangya Szilvesztert szerezték meg. Ám sem ők, sem a télen nagy reményekkel érkező Elek Ákos, Futács Márkó kettős nem tudott elég nagyot lendíteni a szekéren, még a Barcelona-nevelés Joan Campins sem – vigasztalást nyújtott azonban a szezon végén a Magyar Kupa elhódítása, a fináléban a Budapest Honvédot verték meg.

Egy gólnál többet a Vidiben a magyar játékosok közül csak Huszti Szabolcs, Pátkai Máté, Juhász Roland, Futács és Kovács István szerzett; a házi gólkirály Marko Scsepovics lett, Huszti és Nego előtt, a legtöbb gólpasszt, 14-et, Huszti adta, kevéssel megelőzve Negót.

Aki 2019 elején magyar állampolgár is lett, de csak onnantól kezdve nem számít légiósnak, amikor majd bemutatkozik a válogatottunkban.

Apropó, aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, és be nem mutatkoztak valamelyik válogatottban, ilyen volt például Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak, és magyarnak minden magyar állampolgárságot is kapó futballistát.

A Vidinél a légiósok visszaesése hozta magával az egész csapat visszaesését, sokszor húzóember nélkül maradt a csapat. Danko Lazovics 14 mérkőzésen 8 kanadai pontig jutott, az AEK ellen a két fehérvári találathoz (1–1 és 1–2, magyar szemszögből) egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá, de a Puskás Akadémia elleni vereség után nemcsak a csapattól kellett elbúcsúznia, hanem a futballal is felhagyott! Az előző idény legjobbjának megválasztott szerb támadó finoman szólva is megosztó személyiség volt, a társaival kifejezetten rosszul bánt; mint azt később Sztefan Scsepovics elárulta, többeket egyenesen terrorizált.

Futács az NB I-ben 13 mérkőzésen két találatig jutott, Sztefan Scsepovics a nyár végére kikopott a csapatból, a télen ingyen elengedték; a testvérét, Markót a jól sikerült idénye után 800 ezer euróért elvitte a török Caykur Rizespor. Hodzic? 26 bajnokin 4-szer volt eredményes, az El-ben egyetlen kanadai pontot sem hozott a klubja konyhájára.

A Honvéd negyedik lett, 15 légióssal, akik közül kiemelkedett Danilo és David N'Gog, ők Holender Filippel trióban 46 gólig jutottak. Danilo még utoljára megrázta magát a Honvédban, a francia N'Gog a PSG és a Liverpool után jutott el az NB I-ig, és szintén jól ment a tunéziai válogatott Anisz Ben-Hatirának is, aki 1053 perc alatt hét kanadai pontot szerzett (ő korábban a Herthában és a Hamburgban is futballozott). A már a krisztusi koron is túllévő Djordje Kamberre sem lehetett panasz, lásd a tíz kanadai pontot a kiváló védő- és mezőnymunka mellett, ugyanakkor Dino Skvorc, Tonci Kukoc, Fousseni Bamba, Raul Palmes, Zakaria Beglarisvili, Tomás Pilik, Deák István és Kadima Kabangu inkább csak vitt a magyar futballból…

Debrecenben egy harmadik hellyel elértek a közelmúlt csúcsára, ehhez keveset tett hozzá Ioan Filip, Haris Tabakovic, Albion Avdijaj, Erik Cikos, Danilo Szekulics, Justin Mengolo és Tomás Kosicky. No és a spanyol Ezequiel Calvente: a Betis 169 centiméteres nevelése remekül játszott a Békéscsabában, nem is akárhogyan, de aztán a Haladásban és a Lokiban sem ment neki. Főleg sérülései miatt, debreceni kalandja előtt egy évet teljesen kihagyott, ma a spanyol hatodosztályban játszik, harmincévesen… Tíz évvel ezelőtt még az U20-as világbajnokságon szerepelt, Isco, Sergio Canales, Kiko, Rodrigo Moreno és Sergi Roberto oldalán!

A Haladásnak is volt egy neves légiósa: a sokszoros szlovák válogatott Saláta Kornél. Ám összesen 17 „vendégmunkással” sem jött össze a bennmaradás a bajnokságot még a szlovák mesterrel, Michal Hipp-pel elkezdő szombathelyieknek. Hipp alatt átlag 0.6 pontot szerzett a csapat, az új edzővel, Horváth Ferenccel 1.1-et.

A másik kieső az MTK volt, amely a mezőny leggyengébb keretével indult harcba, olyan légiósokkal, mint az Örök Ígéret Csatársora, az Ulysse Diallo, Myke Bouard Ramos páros. Megragadt az élvonalban a DVTK, ahol a szokásos szerb-horvát légióssereg mellett kameruni (Yannick Ndzoumou, Ismaila Ousman), ukrán (Szerhij Sesztakov), szlovák (Martin Juhar, Szarka Ákos), koszovói (Florent Hasani) és görög (Nikolaosz Joannidisz) játékosokkal operált a csapat egykori játékosa, Fernando, a Real Madrid egykori karmestere – aki ma újra a Betisnél dolgozik, Manuel Pellegrini segédedzőjeként. Fernando játékosnak sem volt akármilyen, 2002-ben a Betis 5.2 millió eurót fizetett érte a Realnak!

Hasani, Branko Mihajlovics, Dusan Brkovics, Dejan Karan és Martin Juhar volt alapember a sokat támadott Fernando csapatában, amely az NB I második legkevesebbet érő keretét takarta, és a jó hajrája miatt maradt az élvonalban. A sorsdöntő, Újpest elleni mérkőzésen csak három légiós kezdett a diósgyőrieknél, a dobogóért harcoló lila-fehéreknél hét.

A Puskás Akadémia a középmezőnyben végzett, ebben nagy szerepe volt a Benedik Mioc, Josip Knezevic, Jonathan Heris, Bacsana Arabuli, Jozef Urblík, Liridon Latifi, Braniszlav Danilovics hetesnek (nem ment ellenben finoman szólva sem az Ulysse Diallo, Bryan de Jesús, Tony Taylor csatársornak, Antonio Perosevic, Ezekiel Henty és Adrian Rus pedig pályára sem lépett), A szlovák U21-es válogatott Richard Krizannak egy perc jutott, a DVSC elleni bajnokin, honfitársa, a szintén szlovák U21-es válogatott középpályás, Ján Vlasko 298 perc alatt is összehozott négy kanadai pontot!

Mezőkövesden Kuttor Attila ritkán adhatott ki taktikai utasítást csak magyar nyelven, lásd az egytucatnyi légióst. Sztefan Drazsics 21 kanadai pontig jutott, de sokat játszott a „nekünk jutó Messi”, az ukrán középpályás, Mihajlo Meszhi is. Nagy visszatérő volt a csapatnál a veterán brazil csatár, André Alves, 2011-es NB I-es gólkirály, de ő csak elvétve lépett pályára ebben az idényben, gólt is csak a Fővárosi Vízművek SK ellen szerzett. A horvát kapus, Dino Hodzic kiemelkedett az élvonalunkból, de csak szó szerint, ugyanis 205 centiméter magasra nőtt (talán ő a valaha volt legmagasabb játékos az első osztályban?), azonban néhány hét múlva továbbállt Izlandra.

Németországban nőtt fel, de román korosztályos válogatott Dominik Wieland. A nigeri válogatott szélső, Amadou Moutari lőtt három gólt, ezért elviszi majd a Honvéd, Hudák Dávid többnyire a kispadon ült, ám a többieket rendszeresen játszatta Kuttor Attila. Felbukkant a nagy vándor Patrick Mevoungou is, a kameruni középpályás a Győrben szerette meg az NB I-et és annak javait, később a Mezőkövesd, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia is leigazolta őt. A második kövesdi kalandja után Kisvárdán is megfordult még, mert egy jó légióst kézről-kézre illik adogatni. Csak a számok szerelmeseinek: Mevoungou Felcsúton 24, Győrben 17, Diósgyőrben 9, Kövesden két etapban összesen 25 bajnokin játszott, a Várdában már egyetlen egyszer sem lépett pályára.

Érdekes módon több magyar csapata ezután már nem volt, minden bizonnyal csakis azért, mert az NB II-ben nem tolonghatnak már a légiósok.

Újpesten annál inkább, Nebojsa Vignjevics 17 légióssal kormányozta el a lila-fehéreket az 5. helyre, de a dobogó is meglehetett volna, ha nem szúrják el olyan látványosan a hajrát. A minden tekintetben nagy fogás a télen ingyen megszerzett 202 centiméter magas elefántcsontparti támadó, Lacina Traoré volt, akiért korábban a CFR Cluj 50 ezer, a Kuban Krasznodar 6 millió, az Anzsi 18 millió, a Monaco 10 millió eurót fizetett, de Magyarországról 9 mérkőzés és az azokon megszerzett három gól után Kolozsvárra távozott. Traoré első négy NB I-es mérkőzésén háromszor volt eredményes, de azután csökkent a hatékonysága és a lelkesedése.

Egyébként az Újpest ennek ellenére sem akarta elengedni, és a FIFA elé akarta vinni a köddé váló ködlovag esetét.

„Játékidőre volt szükségem, ezért mentem Újpestre, mert az elmúlt egy-másfél évben nem igazán kaptam lehetőséget. Magyarországon kisebb nyomás nehezedik a játékosokra. Ez a hat hónap jó volt számomra, hogy újra megtaláljam a ritmust” – nyilatkozta Traoré, és tanulságos Roderick Duchatelet, az Újpest FC tulajdonosának véleménye is:„Tudtuk, hogy erőnléti problémákkal érkezik a csapathoz, de abban bíztunk, hogy ha elég különmunkát végez, néhány hónap alatt utoléri önmagát. Ugyanakkor reméltük, hogy a lemaradása ellenére is segíthet nekünk, rendre játszattuk, ami nem bizonyult a legjobb döntésnek. Nem volt megfelelő állapotban, és a gyenge teljesítmény az önbizalmát is lerombolta. Ám nem mondunk le róla, a nyáron mindent megteszünk, hogy ismét formába lendüljön, és akkor sokkal jobb teljesítményt nyújt majd”.

Traoré helyett azonban csak egy üzenet érkezett. Az ék második CFR-korszaka két gólt hozott, egy híján húsz mérkőzésen, most éppen nincs klubja.

Tudjuk természetesen, hogy rendre csak kényszerből nyúlnak a sportvezetők, tulajdonosok a légiósokhoz (egyebekben pedig lásd Leisztinger Tamás legendás nyilatkozatát a lenyúlásokról, visszaosztásokról), ismerjük a mai magyar utánpótlás helyét a nemzetközi világban, különös tekintettel a topligákra, és tisztában vagyunk azzal is, hogy az NB II-ben vígan osztogatják a havi 5-8 millió forintos fizetéseket és a több tízmillió forintos aláírási pénzeket a magyar spílereknek… Jelentjük: a kör bezárult.

Csodát tett Várdában Révész Attila, a már az NB II hajrájában a további erősítéseken dolgozó, hét országban kutakodó szakember kincset talált a veterán brazil kapus, Felipe személyében, de Gheorghe Grozavra, Sassára, Anderson Picóra, Bohdan Melnikre, Anton Kravcsenkóra, Lucasra, Brana Ilicsre, Roman Karaszjukra és Rados Proticsra sem lehetett panasz. Nem úgy a Ferencváros elleni hazai mérkőzésen saját magának emlékezetes módon piros lapot kiprovokáló Anton Sinderre, akit a tette és az érte járó négyhónapos eltiltás miatt azonnal kirúgtak. A kétszeres ukrán válogatott, korábbi Sahtar Doneck-menő támadó ma a német 6. osztályban játszogat.

A középső védő Pavlo Lukjancsuk volt felnőtt válogatott kerettag, de az ukránt nem sikerült megvenni a Kijevtől. A sorozatunkban már nagyon sokszor szereplő Lucast kevesen sorolják a légiósok közé, ő is megbízhatóan, lelkesen futballozott, a nagy reményekkel érkező, 50-szeres ukrán válogatott csatár, Artem Milevszkij ellenben csődöt mondott: a Dinamo Kijev egykori ásza a Kisvárda színeiben tíz mérkőzést kapott, gólt nem szerzett, és nem is sokáig maradt. Pár hete visszavonult.

A kisvárdai légiósmizériát zárjuk le a legilletékesebb, azaz Révész Attila nyilatkozatával:

„Na, vegyük ezt a harmincegy éves szerb csatárt, aki már futballmagyar, van útlevele, megfordult az Újpestnél, többet nem mondok, még a végén kitalálják a nevét. Az ügynöke ajánlotta nekem, kétéves szerződést kötne, havi hárommillió kettőszázezer nettóért, plusz minden rúgott gólért ötszáz euró prémium. Szép? S ha benn marad a csapat, további tízezer euró. De ajánlkozott egy igazi magyar is, még csak nem is válogatott, havi négymillióért. A válogatott játékosnak egészen más a tarifája. Havi húszezer. Nem forint, euró. Az majdnem hétmillió forint. Én ebbe nem fogok belemenni, amikor az ukránjaim százötvenezer és kétszázötvenezer forint között keresnek, itt a lista. És mondok én önnek valamit: az sem lesz tragédia, ha kiesünk. Megvárom, míg felnőnek az akadémistáink, legfeljebb addig az NB II-ben játszunk, aztán visszakerülünk az élvonalba… Bizonyos tekintetben szélmalomharcot vívok. Nap mint nap keresnek meg menedzserirodák, hogy szerződtessek tőlük játékost. Ezer eurót kapok játékosonként, ha tőlük veszek meg valakit, plusz az ügynöki jutalék vagy az aláírási pénz fele, de ha ez még nem lenne elég, továbbértékesítés esetén az eladási ár húsz százaléka. Ezt kínálják nekem, és ez nem kivételes eset, hanem ez a gyakorlat Magyarországon. Hát, én ebbe nem megyek bele, inkább essünk ki, és játsszunk kétszázötvenezer forintos úgynevezett ukránokkal az NB II-ben, akik futballmagyarok. De előbb-utóbb felnőnek az akadémistáink.”

A gondos kiválasztás és a lelkiismeretes heti munka, felkészülés ellenére is akadnak gondok olykor a légiósokkal, ezen idény Vít Benese a Debrecen szintén cseh védője, Erik Cikos volt, aki tragikomédiává változtatta a legegyszerűbb pályára lépést is.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

A TIZENÖT LEGJOBB IDEGENLÉGIÓS

Fernando Gorriarán (uruguayi, Ferencváros, 6.1), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros, 6.1), Felipe (brazil, Kisvárda, 6), Ivan Petrjak (ukrán, Ferencváros, 5.9), Djordje Kamber (bosnyák, Honvéd, 5.8), Miha Blazic (szlovén, Ferencváros, 5.8), Dzenan Burekovic (bosnyák, Újpest,5.7), Loic Nego (francia, Mol Vidi, 5.7), Obinna Nwobodo (nigériai, Újpest, 5.7), Lucas (brazil, Kisvárda, 5.6), Marcel Heister (német, Ferencváros, 5.6), Josip Knezevic (horvát, Puskás Akadémia, 5.6), Brana Ilics (szerb, Kisvárda, 5.5), Kire Risztevszki (macedón, Újpest, 5.5), Giorgi Beridze (grúz, Újpest, 5.5)

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Felipe (brazil, Kisvárda, 6) – Loic Nego (francia, Mol Vidi, 5.7), Miha Blazic (szlovén, Ferencváros, 5.8), Djordje Kamber (bosnyák, Honvéd, 5.8), Marcel Heister (német, Ferencváros, 5.6) – Lucas (brazil, Kisvárda, 5.6), Fernando Gorriarán (uruguayi, Ferencváros, 6.1), Dzenan Burekovic (bosnyák, Újpest, 5.6) – Obinna Nwobodo (nigériai, Újpest, 5.7), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros, 6.1), Ivan Petrjak (ukrán, Ferencváros, 5.9)

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK

Ferencváros: Miha Blazic (szlovén), Lasa Dvali (grúz), Abraham Frimpong (ghánai), Marcel Heister, Julian Koch (németek), Ihor Haratin, Ivan Petrjak (ukránok), Sztefan Szpirovszki (északmacedón), Fernando Gorriarán (uruguayi), Isael (brazil), Matías Rodríguez (argentin), Rui Pedro (portugál), Marten Wilmots (belga), Tokmac Nguen (norvég), Davide Lanzafame (olasz), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz), Dejan Georgijevics (szerb), Kjartan Finnbogason (izlandi)
Mol Vidi FC: Stopira (zöld-foki-szigeteki), Loic Nego (francia, a magyar állampolgárságot 2019 elején kapta meg, a válogatottunkban 2020 őszén debütál), Joan Campins (spanyol), Anel Hadzic, Armin Hodzic (bosnyákok), Boban Nikolov (északmacedón), Georgi Milanov (bolgár), Elvir Hadzic (osztrák), Danko Lazovics, Marko Scsepovics, Sztefan Scsepovics (szerbek), Tomás Tujvel (szlovák)
Debrecen: Tomás Kosicky, Erik Cikos (szlovákok), Ioan Filip (román), Alekszandar Jovanovics, Danilo Szekulics (szerbek), Ezequiel Calvente (spanyol), Albion Avdijaj (albán), Haris Tabakovic (svájci), Justin Mengolo (kameruni)
Budapest Honvéd: Djordje Kamber (bosnyák), Ivan Lovric, Dino Skvorc, Tonci Kukoc (horvátok), Eke Uzoma (nigériai), Fousseni Bamba (guineai), Raul Palmes (román), Mohamed Mezghrani (belga), Zakaria Beglarisvili (grúz), Anisz Ben-Hatira (tunéziai), Tomás Pilik (cseh), David N'Gog (francia), Danilo (brazil), Deák István (szerb), Kadima Kabangu (kongói DK-beli)
Újpest: Marko Filipovics, Branko Pauljevics, Filip Pajovics (szerbek), Kire Risztevszki, Viktor Angelov (északmacedónok), Kovács Lóránt, Razvan Horj (románok), Dzenan Burekovic (bosnyák), Mijusko Bojovics, Bojan Szankovics (montenegróiak), Vincent Onovo, Obinna Nwobodo, Theophilus Solomon (nigériaiak), Alassane Diallo (mali), Giorgi Beridze (grúz), Lacina Traoré (elefántcsontparti), Rosy Lubaki (kongói köztársaságbeli)
Mezőkövesd: Dino Hodzic, Matija Katanec, Frano Mlinar (horvátok), Hudák Dávid, Róbert Pillár (szlovákok), Sztefan Drazsics, Farkas Dániel (szerbek), Mihajlo Meszhi (ukrán), Patrick Mevoungou (kameruni), Dominik Wieland (román), Amadou Moutari (nigeri), André Alves (brazil)
Puskás Akadémia: Braniszlav Danilovics (szerb), Tamás Nándor, Adrian Rus (románok), Jonathan Heris (belga), Kamen Hadzsiev (bolgár), Richard Krizan, Jozef Urblík, Jan Vlasko (szlovákok), Dejan Trajkovski, Denis Klinar (szlovénok), Stipe Bacelic-Grgic, Josip Knezevic, Benedik Mioc, Antonio Perosevic (horvátok), Liridon Latifi (albán), Gonzalo Vega (uruguayi), Tony Taylor (panamai), Ezekiel Henty (nigériai), Bacsana Arabuli (grúz), Bryan de Jesús (ecuadori), Ulysse Diallo (mali), Patrick Mevoungou (kameruni)
Paks: –
Kisvárda: Sassá, Felipe, Anderson Pico, Lucas (brazilok), Gheorghe Grozav, Cornel Ene, Mihai Minca, Sergiu Negrut, Sergiu Oltean (románok), Temur Parcvanija, Anton Kravcsenko, Andrij Cserepko, Pavlo Lukjancsuk, Mihajlo Rjasko, Hej Viktor, Bohdan Melnik, Grigorij Zanko, Roman Karaszjuk, Anton Sinder, Artem Milevszkij, Jurij Toma (ukránok), Teodorosz Beriosz, Sztavrosz Cukalasz (görögök), Vuk Mitosevics, Rados Protics, Brana Ilics (szerbek), Patrick Mevoungou (kameruni), Matija Misic (horvát), Hugo Seco (portugál)
Diósgyőr: Ivan Rados, Tomislav Mazalovic (horvátok), Dejan Karan, Dusan Brkovics, Branko Mihajlovics (szerbek), Yannick Ndzoumou, Ismaila Ousman (kameruniak), Szerhij Sesztakov (ukrán), Martin Juhar, Szarka Ákos (szlovákok), Florent Hasani (koszovói), Nikolaosz Joannidisz (görög)
MTK: Artem Kicsak, Jevhen Szelin (ukránok), Patrick Ikenne-King (nigériai), Nasiru Banahene (ghánai), Slobodan Mihajlovic (oszták), Ulysse Diallo (mali), Myke Bouard Ramos (brazil)
Haladás: Michael Rabusic, Vít Benes (csehek), Pinte Patrik, Karol Mészáros, Saláta Kornél, Kristian Kolcák (szlovákok), Jurij Habovda, Oleg Holodjuk (ukránok), Kovács Lóránt (román), Murtaz Dausvili (grúz), Galin Ivanov (bolgár), Rui Pedro (portugál), Miroszlav Grumics (szerb), Reagy Ofosu (német), Funsho Bamgboye (nigériai), Emil Lyng (dán), David Williams (ausztrál)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Marko Nikolics (szerb, Mol Vidi)
Thomas Doll (német, Ferencváros, 1-5. forduló)
Szerhij Rebrov (ukrán, Ferencváros, 5-33. forduló)
Nebojsa Vignjevics (szerb, Újpest)
Fernando Fernández (spanyol, Diósgyőr)
Michal Hipp (szlovák, Haladás, 1-8. forduló)