Afrika-kupa: A magyar labdarúgást is képviselem a tornán – Stopira

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.24. 12:49
null
A Mol Fehérvár légiósa és csapattársai elhiszik, hogy továbbjuthatnak Szenegál ellen (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Zöld-foki-szigetek a csapatkapitány, Stopira vezérletével az Afrikai Nemzetek Kupája A-csoportjának harmadik helyén végzett, s a hat csoportharmadik közül a második legjobbként bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Sadio Mané fémjelezte Szenegállal találkozik. A Mol Fehérvár légiósa a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nemcsak hazáját, hanem a Vidit is képviseli a tornán, hozzátette, csapattársaival elhiszik, hogy továbbjuthatnak a szenegáliak ellen.  

 

A Zöld-foki-szigetek csapatkapitánya hazája mindhárom csoportmérkőzését végigjátszotta, most pedig a keddi (holnapi), Szenegál elleni nyolcaddöntőre készül.

„Elégedett vagyok a csoportmérkőzéseken nyújtott teljesítményünkkel, hiszen a felkészülés alatt sok problémával kellett megküzdenünk. Én és több csapattársam is megfertőződött a koronavírussal, így edzéseket kellett kihagynunk, és nem volt lehetősége a válogatottnak felkészülési mérkőzést sem játszani az első csoportmeccs előtt. Ennek ellenére a nyitányon győztünk, a harmadik csoportmérkőzésen pedig a hazai pályán játszó Kamerun ellen sikerült remek játékkal döntetlent elérnünk, ezzel az elsődleges célunkat, a továbbjutást teljesítettük” – mondta a Mol Fehérvárnak Stopira.

A székesfehérváriak légiósa tisztában van vele, hogy „Teranga oroszlánjai” milyen játékerőt képviselnek, de úgy gondolja, van esély a továbbjutásra.

„Ez a válogatottunk történelmében a második alkalom, amikor sikerül bejutnunk az egyenes kieséses szakaszba az Afrikai Nemzetek Kupáján, így jó a hangulat a hazámban, büszkék ránk a szurkolóink. Szenegál ellen nagyon nehéz nyolcaddöntő vár ránk, hiszen ellenfelünknek sok játékosa nemzetközi topbajnokságban játszik hétről hétre, de keményen készülünk, magabiztosak vagyunk, és elhisszük, hogy tovább tudunk jutni.”

„Sok támogatást kapok a torna alatt vidis csapattársaimtól is, Negóval például napi szinten beszélünk, de a többiek is gratuláltak és boldogok voltak, hogy sikerült a továbbjutás nekünk és Jallow-éknak is. Tisztában vagyok vele, hogy nemcsak a hazámat, hanem a Vidit és ezáltal a magyar labdarúgást is képviselem a tornán, ezért is szeretném továbbra is a legjobbamat nyújtani”

Stopirán kívül a Fehérvár gambiai légiósa,Lamin Jallow is bejutott hazájával a legjobb 16 közé, igaz, a 26 éves csatár eddig mindössze a Mauritánia elleni csoportmérkőzésen szerepelt 16 percet, a Malival vívott döntetlennél a keretbe sem nevezték, míg Tunézia legyőzésekor a cserepadon kapott helyet. Gambia hétfőn (ma) játszik Guineával a negyeddöntőbe jutásért.

33. AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Január 23., Limbe
Limbe Stadion
Burkina Faso–Gabon 1–1 – 11-esekkel: 7–6
Január 23., Garoua
Roumdé Adjia Stadion
Nigéria–Tunézia 0–1
Január 24., Bafoussam
Kouekong Stadion
Guinea–Gambia (3. nyolcaddöntő)
Január 24., Yaoundé
Olembe Stadion
Kamerun–Comore-szigetek (4. nyolcaddöntő)
Január 25., Bafoussam
Kouekong Stadion
Szenegál–Zöld-foki-szigetek (5. nyolcaddöntő)
Január 25., Yaoundé
Ahmadou Ahidjo Stadion
Marokkó–Malawi (6. nyolcaddöntő)
Január 26., Douala
Japoma Stadion
Elefántcsontpart–Egyiptom (7. nyolcaddöntő)
Január 26., Limbe
Limbe Stadion
Mali–Egyenlítői-Guinea (8. nyolcaddöntő)
Legfrissebb hírek

Manéék ikszeltek Szudánnal; Togo nem bírt Mauritániával

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:55

Khaly Thiam: Afrikában nagyobb a szabadságunk a pályán, Magyarországon taktikusabbak az edzők

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 17:33

Assane Diao a szenegáli nemzeti csapatot választotta – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.03.13. 16:37

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Nyárról télre helyezték át a 2025-ös labdarúgó Afrika-kupát

Minden más foci
2024.06.24. 12:41
Ezek is érdekelhetik