Újpest: a lila-fehérek sem utaznak külföldi edzőtáborba a Covid miatt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 16:31
null
Az Újpest is lemondta a külföldi edzőtáborát (Fotó: Török Attila, archív)
„A magas esetszámok miatt nem utazik csapatunk Törökországba” – írja az Újpest FC hivatalos honlapja. A lila-fehérek a tervezett edzőtábor helyett a Megyeri úton folytatják a felkészülést, első edzőmeccsüket január 12-én, a Komárom ellen vívják.

 

„Az omikron-variáns Európában is felütötte a fejét, így egyre több pozitív teszt eredmény születik világszerte. Mivel számunkra a legfontosabb játékosaink és szakmai stábunk egészségének megőrzése, klubunk a mai napon úgy döntött, hogy nem utazik Törökországba” – olvasható a lila-fehérek indoklása.

Korábban már a Mol Fehérvár és a Bp. Honvéd is hasonló döntést hozott a koronavírusos esetek miatt.

A labdarúgó NB I küzdelmei január utolsó hétvégéjén folytatódnak, igaz, az őszről elmaradt Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzést már annak a hétnek a közepén (január 27-én) pótolják.

Az Újpest a Ferencváros elleni hazai derbivel kezd – mind az elmúlt kiírásokban oly sokszor, ebben az idényben is ezt az egy meccsét vívja hazai pályán az ősi rivális elleni háromból. A találkozót január 30-a, vasárnap este 20 órás kezdettel írták ki.

 

Legfrissebb hírek

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

„Húzogatjuk az oroszlán bajuszát” – Balajcza Szabolcs szerint nem véletlen a Puskás Akadémia első helye

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 17:28

„Fontos, hogy ne kezdjünk el pánikolni” – Benczédi Balázs, az Újpest ügyvezetője

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 19:27

Nem született gól a Nyíregyháza és az Újpest bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 21:26

Ha a csapat nem csúszik-mászik, akkor nem nyerhet – Grzelak az Újpest veresége után

Labdarúgó NB I
2025.02.16. 18:40

Vezetett az Újpest, majd emberhátrányba került, a ZTE pedig a hosszabbításban fordított

Labdarúgó NB I
2025.02.16. 17:30
Ezek is érdekelhetik