DVSC: fellebbezés elutasítva, öt szektort be kell zárni

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 18:28
null
A Nagyerdei Stadion (Fotó: Kovács Péter)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága nem adott helyt a DVSC fellebbezésének, szerdán jogerőre emelkedett az első fokú határozat, azaz a Fehérvár elleni szombati bajnoki mérkőzésen öt szektort zárva kell tartaniuk a debrecenieknek – adta hírül a klubhonlap.

 

A DVSC-t az Újpest elleni hazai és a Paks elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése kapcsán, összevont eljárás alapján – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt nemcsak szektorbezárással, hanem 2 millió forintos pénzbüntetéssel is sújtotta a fegyelmi bizottság – emlékeztet a dvsc.hu.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a vasárnap lejátszott FTC–Újpest rangadó ügyében is eljárást indított, méghozzá mindkét sportszervezettel szemben a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata) – derül ki a szövetség határozatából.

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16
Ezek is érdekelhetik