Mezőkövesd: Molnár Gábor visszatér Diósgyőrből

Vágólapra másolva!
2022.06.21. 09:18
null
Molnár Gábor visszatért Mezőkövesdre (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy visszatér a klubhoz a DVTK-tól Molnár Gábor.

Molnár Gábor először még a 2014–2015-ös idényre igazolt Mezőkövesdre, ahol két évet a másodosztályban szerepelt, majd egy élvonalbeli évad után igazolt a Puskás Akadémiához, de innen másfél év után visszatért a matyóföldiekhez, ahonnan pedig újabb egy évvel később, a 2019–2020-as kiírás téli átigazolási időszakában távozott a Diósgyőri VTK-hoz.

A miskolci születésű Molnár bár tavaly nyáron a hírek szerint hosszú távú szerződést kötött a borsodiakkal, a Budaörs elleni május eleji 2–1-es idegenbeli vereség után Horváth Zoltánnal együtt csupán a tartalékcsapat edzéseit látogathatta.

Molnár Gábort szabadon igazolható játékosként szerezte meg a Kövesd, miután szerződést bontott a DVTK-val.

A miskolciakhoz kapcsolódó hír még, hogy Molnáron kívül Zsolnai Richárd is távozott tőlük, a támadó játékjogát megvásárolta az FC Ajka.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Nagy Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia), Bobál Dávid (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Derekas Zoltán (Csákvár),Torvund Alexander (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Baráth Botond (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
11 órája

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
2025.03.25. 08:18

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11
Ezek is érdekelhetik