NB I: már nem Vignjevics a Honvéd vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 21:20
null
Nebojsa Vignjevics távozik Kispestről (Fotó: Tumbász Hédi)
Ahogy arról a Nemzeti Sport nem sokkal a bejelentés előtt beszámolt, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd közös megegyezéssel szerződést bontott Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel – írja a klub honlapja.

 

Az élvonalbeli tagságát a 2021–2022-es idény utolsó fordulójában meghosszabbító Bp. Honvéd vezetői jelentős változásokat ígértek a nyárra, és az első lépést már május 30-án megtették, amikor bejelentették, hogy a horvát Ivan Kepcija szakmai tanácsadóként, a skót Chris Docherty pedig sportigazgatóként dolgozik Kispesten.

Nebojsa Vignjevics február 2-án váltotta Horváth Ferencet a vezetőedzői poszton, irányítása mellett a csapat a 9. helyen végzett az NB I-ben.

A Nemzeti Sport úgy értesült, az 54 esztendős szerb trénert skót, horvát vagy walesi szakember követheti. Három névről máris hallani, úgy tudjuk, a korábbi walesi szövetségi kapitány, jelenleg a görög Atromitosz alkalmazásában álló Chris Coleman, a Dundee Unitedet irányító Tam Courts, valamint a skót U21-es válogatott szövetségi edzője, Scot Gemmill is a jelöltek között szerepel.

Nem sokkal a bejelentés előtt megkerestük az edzőváltással kapcsolatban a kispesti klubot, de akkor nem kívánta kommentálni értesülésünket.

Legfrissebb hírek

Lejárt a kifogások ideje Újpesten

Labdarúgó NB I
1 órája

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 órája

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14
Ezek is érdekelhetik