DVSC: újabb válogatott játékos döntött a maradás mellett

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 20:42
null
Varga József (balra) a ZTE FC elleni tavaszi bajnokin (Fotó Kovács Péter)
Varga József egy évre szóló szerződést kötött a DVSC-vel – tudtuk meg az NB I-es debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjának pénteki híréből.

 

A 34 éves, 34-szeres válogatott, saját nevelésű Varga József nemrégiben lejátszotta a 200. mérkőzését a Debreceni VSC-ben. A klubhonlap pénteki kommentárja szerint a játékos megemlítette: gyermekkorában nem is álmodott arról, hogy eléri ezt a számot.

A Loki bejelentette azt is, hogy három évre szóló megállapodást kötött a 18 éves Sipos Szabolccsal. A korosztályos válogatott, saját nevelésű játékos az első profi szerződését írta alá.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Meldin Dreskovics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró),Ante Erceg (horvát, Bröndby IF – Dánia, legutóbb kölcsönben NK Osijek – Horvátország), Major Sámuel (Admira Wacker – Ausztria, szabadon igazolhatóként),Christian Manrique (spanyol, Olympiakosz Nicosia – Ciprus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Kovács Péter (Szolnoki MÁV), Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Sipos Szabolcs
Kiszemeltek:
Távozók:Gyönyörű Gergő (szabadon igazolható),Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Pintér Ádám(szabadon igazolható), Tischler Patrik (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kalafat Álmos
(Besiktas – Törökország), Soltész Dominik (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

Meg kell műteni a Debrecen kapusát

Labdarúgó NB I
2025.04.09. 11:42

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41

A DVSC a Five Eleven első klubja – köré épülhet a nemzetközi hálózat

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:08
Ezek is érdekelhetik