NB I: két év után visszatért Újpestre a bosnyák hátvéd

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.29. 16:55
null
Dzenan Burekovic visszatért Újpestre (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben a Mezőkövesd elleni rajtra készülő Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy visszatér a csapathoz a bosnyák utánpótlás-válogatott hátvéd, Dzenan Burekovic, aki márciusban bontott szerződést a török Göztepével.

Dzenan Burekovic 2018 februárjában érkezett első ízben Újpestre, ahol 2020 szeptemberéig 88 mérkőzésen erősítette a fővárosi lila-fehéreket, s egy gólja mellett 21 asszisztot jegyzett. Ezt követően viszont a török Göztepéhez igazolt, melynek színeiben 29 mérkőzésen lépett pályára a török bajnokságban, azonban márciusban szerződést bontottak, s azóta nem volt csapata.

„Örülök, hogy újra Újpesten lehetek, itt mindig is úgy éreztem, hogy otthon vagyok és ez most sincs másképp. Amikor megkerestek a klubtól egy percet sem gondolkoztam, minden nagyon gyorsan lezajlott, felemelő és jó érzés, hogy ismételten magamra ölthetem a lila-fehér mezt. Célom, hogy minél eredményesebben részt vegyek a csapat céljainak elérésében, mindent megteszek, hogy a bajnokság élmezőnyében végezzünk a szezon végén és természetesen a nemzetközi szereplés kiharcolásáért is küzdeni fogok” – fogalmazott Burekovic a klub honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Dzenan Burekovic (bosnyák, Göztepe – török, szabadon igazolható), Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csoboth Kevin
(Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor
(Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Nem húzzák rá a vizes lepedőt: Bartosz Grzelak marad az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:00

Újpest: hétfő délelőttre hívták megbeszélésre Grzelakot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:48

Bartosz Grzelak: A kapitány hagyja el utoljára a süllyedő hajót. De ha azt kérik tőlem...

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 23:22
Ezek is érdekelhetik