Paks: Ha ez lesz az utolsó évem, szépen akarok búcsúzni – Böde Dániel

– Kétséges volt egyáltalán, folytatja-e?
– Igen – válaszolta lapunknak Böde Dániel, a Paksi FC 35 éves támadója, akinek a nyáron lejáró szerződését kedden egy évvel meghosszabbította a tolnai klub. – Legalábbis egy ideig az nem volt biztos, hogy Pakson játszom a következő idényben is. Egy évig szerettem volna még profi szinten futballozni, úgy voltam vele, ha egy mód van rá, itt, de tudni akartam, számolnak-e velem. A kinevezését követően azért is ültem le az új vezetőedzővel, Waltner Róberttel, hogy erről beszéljünk. Ha azt mondja, nem számít rám, felesleges lett volna aláírnom még egy évet. Kerestek az NB I-ből, az NB II-ből, sőt az NB III-ból is, többen kérdezték, ha eldől, hogy nem maradok Pakson, tárgyalhatunk-e. Azt feleltem, igen, ám erre végül nem került sor. Örülök, hogy így alakult.

– Ezek szerint Waltner Róbert meggyőzte.
– Félre ne értsen senki, nem bérelt helyet akartam a csapatban, csak annyit szerettem volna megtudni, lesz-e esélyem a bizonyításra. A képlet egyszerű: a sanszot megkapom, innentől fogva rajtam múlik, élek-e vele. Nem vagyok már mai gyerek, közelebb járok a harminchathoz, mint a harmincöthöz, reálisan látom a helyzetemet. Tisztában vagyok azzal is, hogy lesznek olyan meccsek, amelyeken kezdőként léphetek pályára, lesznek olyanok, amelyeken becserélnek, és nyilván lesznek olyanok is, amelyeken be sem állok. Az én koromban ezt el kell fogadni.

– Nézzük az előnyét annak, hogy az idősebb generációhoz tartozik: a tizedik élvonalbeli idényének vág neki Pakson!
– Nem is számoltam... Ha ehhez még hozzáveszem, hogy a Ferencvárosban hét évet töltöttem, büszke is lehetek a múltamra. De azt se hagyjuk ki a felsorolásból, hogy mielőtt kétezerhat szeptemberében bemutatkoztam az NB I-ben, már három éve az első csapat keretéhez tartoztam, vagyis ez lesz a huszadik idényem a felnőttfutballban. Ez persze csak statisztikai adat, nem is annyira fontos.

– Mi a fontos?
– A meccsszámok, a győzelmek, a gólok.

– Ha már meccsszám: huszonkét első osztályú mérkőzés hiányzik a négyszázötvenhez. Meglesz jövő nyárra?
– Abban bízom, hogy több is lesz. Nekem többet ér négyszázötven NB I-es találkozó, mint ha kétszáz találkozón játszottam volna valahol külföldön. Lehet, mások másként vélekednek erről, én örülök, hogy az elmúlt tizenhat évben javarészt meghatározó szerep jutott nekem a Paksban és a Fradiban is. Olyan sikerekben és élményekben volt részem, amiről gyerekként csak álmodni mertem.

– A százötvenedik élvonalbeli gól megszerzése is álom?
– Ahhoz tizenkettő kell még. Mi tagadás, jó lenne azt is elérni. Négyszázötven mérkőzés, százötven gól – na, ez már jól mutatna! Három meccsenként egy gól, az nem is olyan rossz. Kiváltképp úgy, hogy nem voltam mindig csatár, az első száz NB I-es mérkőzésemen éppenséggel védekező középpályásként számítottak rám, de később belső védőként és támadó középpályásként is bevetettek.

– Idehaza mindent megnyert, amit csak lehetett. Mi motiválja még?
– Élvezem, hogy a pályán lehetek, játszani akarok! Jó állapotban vagyok, odateszem magam az edzéseken, figyelek mindenre. Ha ez lesz az utolsó évem, szépen akarok búcsúzni. Arra vágyom, hogy ha elérkezik az utolsó meccs napja, a szurkolók úgy sóhajtsanak fel, hú, de kár, hogy a Böde Dani befejezi, ne úgy, hogy hála az égnek, nem látjuk többé... A célom az, hogy a lehető legtöbb időt töltsem a játéktéren, minél többször szeretnék győztes csapat tagja lenni! Az elsődleges persze az, hogy maradjunk bent. Ha már meghúzták alattunk azt a bizonyos vonalat, akkor már lehet a határ a csillagos ég is.

– Május tizenegyedikén, az FTC elleni Magyar Kupa-döntő után felállva ünnepelte csaknem negyvenezer néző a Puskás Arénában, paksiak és ferencvárosiak skandálták a nevét. Nem az lett volna a tökéletes búcsú?
– Akkor lett volna az, ha nem a Fradi nyeri meg a döntőt, hanem mi. Még az is megtörténhetett volna, hogy helyben bejelentem, köszönöm, ennyi volt. A szurkolók ünneplése óriási élmény volt, ha a mellettem álló nagyobbik fiamnak, a paksi utánpótlásban focizó Danikának csak egy kis körömnyi lökést adott, már megérte. Az is egy érv volt a folytatás mellett, hogy a gyerekek még láthatják az apjukat az NB I-ben futballozni. Külön motivál, hogy bennük is a szép emlékek maradjanak meg.

– „Sosem lehet tudni, melyik lesz az utolsó idénye az embernek” – idézte önt a paksifc.hu. Feltételezhető, hogy ez lesz az?
– Tényleg nem lehet tudni, de igen, valószínű, hogy jövő nyáron felhagyok a profi labdarúgással. Feltett szándékom, hogy szülőfalum, Madocsa csapatában még futballozzak; ha nem maradok Pakson, vagy nem igazoltam volna a második, esetleg harmadik ligába, már most a megyei bajnokság küzdelmeire készülnék. De ami késik, nem múlik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paksi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 2–2 (2–0)
Paks, 1. félidő:Nagy G. – Kovács N., Szélpál, Lenzsér, Szabó J. – Papp K., Windecker, Balogh B. – Haraszti, Böde, Szabó B.2. félidő:Rácz – Vas, Kinyik, Szekszárdi, Debreceni Z. –, Kesztyűs, Gyurkits, Volter – Kocsis, Sajbán Máté, Nagy R. Vezetőedző:Waltner Róbert
Szeged, 1. félidő:Molnár F. – Ódor, Temesvári, Tóth B., Kővári – Simon Á. Könczey – Pintér Á., Gajdos, Papp Á. – Haruna.2. félidő:Takács J. – Beronja, Vári, Kovács G., Bitó – Farkas A., Micsinai, Gréczi, Dobos Á. – Eleven, Daru.Vezetőedző:Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző:Balogh B. (9.), Windecker (14.), ill. Gréczi (51. – 11-esből), Daru (78.)