Török László, a Kisvárda vezetőedzője elmondta, hogy úgy érezte, csapata a meccs nagy részében irányított, viszont nem lehetnek boldogok.
– Kétszer nyerték meg a meccset, és kétszer adták ki a kezükből a győzelmet. Mi történt a végén?
– Nem vagyunk boldogok, hogy a hosszabbításban egyenlített az ellenfél... Nagyot hibáztunk a végén, ahelyett, hogy kijátszottuk volna szélre a labdát, eladtuk, és abból jött a kontra, amelyet rossz labdaátvétel előzött meg.
– A játék képe alapján különösen az első félidőben alapozhatták volna meg a győzelmüket. Egyetért a megállapítással?
– Úgy éreztem, végig irányítottuk a mérkőzést, a hetvenötödik percig nagyjából az történt, amit szerettünk volna. Ekkor a Debrecen rátett egy lapáttal, többször is cserélt, szerkezetet váltott, és bár jól reagáltunk rá, két nagy kapusbravúr is kellett ahhoz, hogy ekkor még nem szerzett gólt az ellenfél. Arra törekedtünk, hogy megmaradjon a stabilitás, de az a végén felborult.
– A hétközi meccs fáradtsága is oka lehetett, hogy a hajrára visszaesett a csapat teljesítménye?
– A fáradtságot nem tudtuk teljesen leküzdeni, de azért van a keretünk, hogy cserélni és frissíteni tudjunk. Közben figyelnünk kell a fiatalszabályra, és összességében is nagyon sok összetevője van, hogy mikor nyersz és mikor nem. Ilyen a futball, egyszer ad, máskor pedig elvesz.
Joao Janeiro, a DVSC trénere tavaly ilyenkor még a Várdát irányította, visszatérésekor kedves fogadtatásban részesült.
– Milyen volt újra Kisvárdán? Hogy tetszett a meccs?
– Köszönöm a kedves fogadtatást, a Kisvárdának pedig kívánom, hogy a Molde elleni Európa-konferencialiga-mérkőzéseken sikeres legyen, ez nagyon fontos a magyar futballnak. Ami pedig a meccset illeti, nagyon kemény csata volt, az eredmény teljesen igazságos. A Kisvárda a találkozó nagy részében fölénk nőtt, viszont a hajrában sikerült egyenlítenünk, és bizonyítottuk, hogy több karakter is van a csapatunkban. Aki itt volt, élvezetes mérkőzést láthatott, ilyen bajnokikra van szükség.
– Nagyon korán kihasználta az első négy cserelehetőségét, ennyire elégedetlen volt a lecserélt játékosokkal?
– Az elsőnél egyértelmű volt a szituáció, Kundrák Norbertnek volt már egy sárga lapja, és megvolt az esélye, hogy megkapja a másodikat is. A többi csere kapcsán annyit mondanék: előfordulhat, hogy egyesek gyengébb napot fognak ki, de azért vagyunk ennyien a keretben, hogy érkezzenek helyettük a kispadról. Az ilyen változtatások nem idegenek a futballtól.
– Az egyik csereember, Bárány Donát egyenlített. Érezte, hogy gólt szerezhet?
– Azért küldtem a pályára, hogy tartsa meg a labdát, a beindulásaival pedig veszélyt teremtsen. Éppen egy ilyen meglódulásból került helyzetbe, és megszerezte az egyenlítő gólunkat.
Waltner Róbert győzelemmel debütált a Paks élén, szerinte a Mol Fehérvár elleni siker kulcsa a szervezett játék volt.
– Minek köszönhető a csapat sikere?
– Leginkább annak, hogy a szervezett futballunk meglepte a vendégegyüttest.
– Magyar pályán ritkán látható gólokat szereztek...
– Köszönhetően a futballisták kreativitásának. Haraszti Zsolt az első gól előtt szenzációs passzal hozta helyzetbe Varga Barnabást, aki ugyanolyan ragyogó mozdulattal vitte el a kapus mellett a labdát. Aztán ott volt a második, amikor szinte mindenkit kicseleztek a játékosok, aztán Windecker József bevarrta a labdát a kapuba. S rúghattunk volna többet is, igaz, benne volt a pakliban, hogy kapunk is...
– Ez a győzelem tehát a csapatmunka diadala?
– Pontosan! Aki ismer, és látta, mire szeretnék törekedni edzőként, tudja, a csapataimmal általában ebben a stílusban szoktunk játszani, azaz szervezett és fegyelmezett a védekezés, ugyanakkor nem szabad lemondani a gyors, hatékony támadásépítésről sem. Ezen a meccsen mindez megvalósult, hosszú ideje tartó negatív szériát szakítottunk meg azzal, hogy a hazai pályán győztünk.
Michael Boris, a Mol Fehérvár vezetőedzője elmondta, egy figyelmetlenség miatti gólt követően borult fel minden, amit a csapata addig felépített.
– A mérkőzés első húsz percében nem gondolta volna senki, hogy vereség lesz a vége.
– Azzal, hogy öt középpályást szerepeltettünk, uraltuk is a területet, és szerintem a mérkőzést is. Helyzeteink is adódtak, ám egy figyelmetlenség miatt elkerülhető gólt kaptunk, s emiatt borult minden.
– A második gól előtt sem volt valami acélos a védekezés: egyetért ezzel?
– Így van, pedig nyomás alatt tartottuk a Paks kapuját, de sajnos nem tudtunk mit kezdeni a zárt védekezéssel, viszont nálunk hátul jöttek a hibák. Sürgősen változtatni, javítani kell a csapat védekezésén. Ez most a legfontosabb feladat.
– A paksiak második gólja után dühből vagy félelemből kezdett futballozni a csapata?
– Szerintem a három csere sokat lendített a játékunkon, mindenki ment előre, tulajdonképpen csak három védekező játékos maradt hátul. A csapatot dicséri, mindent megtett, hogy gólt szerezzen, valahogy egyenlítsen, esetleg nyerjen. Ezt mindenképpen pozitív részletnek tartom, de a befejezéseknél sokkal higgadtabbnak kell lenni.
LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
Kisvárda–Debreceni VSC 2–2(Camaj 50. – 11-esből, Makowski 87., ill. Dzsudzsák 85., Bárány 90+3.)
Kisvárda,Várkerti Stadion,2870néző.Vezette:Berke
Paks–Mol Fehérvár FC 2–0(Varga B. 41., Windecker 50.)
Paks,Paksi FCStadion,2511néző.Vezette:Bognár T.