• Felháborodtak az újpesti drukkerek, miután biztossá vált, két kulcsjátékos, Csongvai Áron és Katona Mátyás a rivális Mol Fehérvárhoz szerződik. Kérdés, mennyire volt nehéz meghoznia a döntést a lila-fehérek (immár korábbi) csapatkapitányának. „Sokat őrlődtem, mitévő legyek – mondta lapunknak Csongvai Áron. – Csapatkapitányként hagytam ott az Újpestet, azt a klubot, amelyben felnőttem és élvonalbeli futballistává váltam. Biztos pontnak számítottam. Megkaptam a bizonyítási lehetőséget, ezt sohasem feledem. Érzelmileg rendkívül kemény napokat tudhatok magam mögött. Nem csodálom, hogy sok újpesti szurkolótól kaptam hideget-meleget.” Csongvai beszélt arról is, milyen poszton számítanak rá új együttesében.
• Szülőanyja, majd két nevelőcsalád is eldobta, sőt a másodikban rendszeresen bántalmazták. Zsiga Melinda egy harmadik családnál végre otthonra lelt. Új szülei erőltették, hogy tanuljon, de a Testnevelési Főiskolára nem tudott bekerülni, mert sérülten, keresztszalag-szakadással ment felvételizni, így tanítóképzőt végzett a fővárosban. Jött egy lehetőség, beleszeretett a bokszba, ám jó ideje már csak kick-boxol. Sportkrém mellékletünk e heti vendége kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes, itthon profi kick-box bajnok és amatőr magyar bajnoki helyezett ökölvívó, amatőr magyar bajnok K1-ben.