Négy éve futballozik a Puskás Akadémiánál Yoëll van Nieff, aki a klub honlapjának nyilatkozva beszélt a legutóbbi, Mol Fehérvár FC elleni bajnokiról (1–1), no meg szóba került a szombati, Paks elleni összecsapás is.
„Nem lehetünk elégedettek a fehérvári döntetlennel, hiszen számos lehetőségünk volt a gólszerzésre, többet érdemeltünk volna. A folytatásban jobb teljesítményt kell nyújtanunk – fogalmazott a 29 éves holland középpályás. – Ez a negyedik idényem Felcsúton, s ebben az időszakban azt tapasztaltam, hogy nem tudjuk állandósítani a jó formánkat. Az évad egyes szakaszaiban kifejezetten jól futballozunk, jó meccseket játszunk, aztán néhány gyengébb produkció következik. Szerencsére mindig úgy alakult, hogy végül eljutottunk a bajnokságban oda, ahová szerettünk volna. Ami a saját játékomat illeti: szeretem segíteni a támadásokat, úgynevezett kulcspasszokkal kiszolgálni a társaimat, a passzolás az egyik fő erősségem. Az idén kicsit balszerencsések vagyunk, mert sok gólhelyzetet teremtünk, de kevés gólt szerzünk. Úgyhogy jobban kell koncentrálni az ellenfél kapuja előtt, mert az idény végén szeretnénk a dobogón végezni.”
Szombaton a Paksot fogadja a PAFC az OTP Bank Ligában, a meccsel kapcsolatban így fogalmazott Van Nieff:
„A Pakssal mindig nehéz mérkőzést játszunk. Felkészülten kell várnunk az összecsapást, s egyértelműen a csapatmunka lehet a győzelem kulcsa.”
A Puskás Akadémiával kapcsolatos hír, hogy a súlyos térdsérüléséből felépülő Szolnoki Roland, valamint Posztobányi Patrik már labdás edzéseket végez Purger Szilárd rehabilitációs edző irányításával, hamarosan mindketten csatlakozhatnak társaikhoz.
Ami pedig a szombati ellenfelet illeti: a paksiak 2023-ban még nem nyertek bajnoki mérkőzést, égetően fontos nekik a három pont megszerzése.
„Kemény csata vár ránk – nyilatkozta a klubhonlapnak Kinyik Ákos, a paksiak belső védője. – A hazaiak a dobogós helyezésért hajtanak, nekünk pedig éppen ideje már meccset nyerni. Az elmúlt napokban igyekeztünk elsajátítani Bognár György vezetőedző elképzeléseit, amivel szerintem nem lesz gond. Menni kell előre a győzelemért, a lényeg, hogy miénk legyen a három pont.”
NB I
21. FORDULÓ
17.00: Puskás Akadémia FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!