NB I: Több játékossal kell támadnunk, mint eddig – Bartosz Grzelak

– Elkerüli a kiesést a Vidi?
– Igen! – vágta rá lapunk kérdésére Bartosz Grzelak, a Mol Fehérvár 44 éves vezetőedzője, miután lehuppant a Mol Aréna Sóstó sajtótermének egyik székére.

– Ennyire biztos benne?
– Legalábbis nagyon bízom abban, hogy a Fehérvár a következő idényben is élvonalbeli lesz. Egyet ígérhetek, a lehető legkeményebben dolgozom azért, hogy elérjük a célt. Ehhez az is kell, hogy a játékosok velem tartsanak. Ha együtt teszünk meg mindent a siker érdekében, meggyőződésem, nem kerülhetünk bajba. Tudjuk, milyen feladatot kell megoldanunk, ha innentől fogva mindenki egy irányba húz, meg is oldjuk. Félreértés ne essék, tisztában vagyok azzal, hogy pillanatnyilag nehéz szituációban van a csapat, ezért is mondom, hogy a múltról és a jövőről egyelőre felesleges beszélni – a jelenre kell összpontosítanunk.

– A hírek szerint máshol is vállalhatott volna munkát, nem csak Székesfehérváron.
– Érdeklődtek lengyel és skandináv csapatok is, de különböző okok miatt egyikhez sem köteleztem el magam. Volt, ahol az elképzelésem nem egyezett a vezetőségével, a felvázolt projekttel nem tudtam azonosulni. Nincs ezzel gond, a futballban benne van. A Vidiben ugyanakkor óriási potenciált látok. Amikor megkerestek Magyarországról, nem kellett bemutatni a klubot, sokat hallottam róla korábban, az öt évvel ezelőtti, Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharc emléke is élénken él bennem. Tisztelem a Vidit – és vele együtt a magyar labdarúgást. Nagy lehetőségnek tartom, hogy Fehérváron dolgozhatok, azért is vagyok itt, mert vonzott a feladat. Mindent elkövetek, hogy a klub minél hamarabb visszakerüljön abba a magasságba, ahova való.

– Olybá tűnik, szereti a kihívásokat.
– Szeretem, bizony! Tavaly augusztusban köszöntem el az AIK-tól, s az elmúlt öt hónapban rádöbbentem, mennyire hiányzik a futball. Nem sokkal az interjú előtt jöttünk be az edzésről, mondtam is a kollégáknak: atyaég, mennyire imádom ezt! Ez a szenvedélyem, ez éltet. Azt szeretem, amikor a hétköznap munkával telik, amikor kint lehetek a pályán. S ahogy közeledik a hétvége, emelkedik az adrenalinszint. Alig várom, hogy szombat este legyen, és elkezdődjön a Honvéd elleni meccs!

– Van már tapasztalata abban, hogyan kell megmenteni egy csapatot.
– Az egyik legnagyobb svéd klub, az AIK is hasonló cipőben járt, mint most a Vidi, amikor kétezerhúsz júliusában átvettem. Szerencsére jóra fordult minden, a végén gond nélkül benn maradtunk. Az akkor szerzett tapasztalataimnak ugyanúgy hasznát vehetem az előttünk álló hetekben, mint azoknak, amelyekkel még az IK Frej élén gazdagodtam. Ott kezdtem edzősködni, a csapat az idő tájt a negyedik ligában szerepelt, a harmadosztályba jutáshoz még másodedzőként igyekeztem hozzátenni a magamét. Ezt követően neveztek ki vezetőedzőnek, a Frej már az irányításommal lépett egy osztállyal feljebb. A második vonalban a miénk volt az egyik, ha nem a legkisebb költségvetésű klub, úgy kellett kiharcolnunk a bennmaradást. Szóval volt már részem kiesés elleni harcban, tudom, hogyan kell kezelni ezt a helyzetet.

– Tehetséges labdarúgó hírében állt, még a svéd U19-es válogatott mezét is magára ölthette. Miért lett olyan fiatalon edző?
– Talán mondhatom, nem voltam rossz játékos, de azt a bizonyos utolsó lépést, ami ahhoz kellett volna, hogy a profik között is a jók közé emelkedjek, nem tudtam megtenni. Sokáig nem is vártam azzal, hogy edző legyek, huszonkét-huszonhárom évesen már ez hajtott. Az egyetemen vezetéselméletet tanultam, majd az összes licencet megszereztem olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam. Amikor még futballoztam, már edzettem gyerekeket, aztán a Frejnél fordult komolyra a helyzet.

– Olyannyira, hogy sportigazgatóként is ténykedett a klubnál.
– Az is hasznos tapasztalat volt. Addig csak játékosként és edzőként láttam bele a labdarúgás világába, azt követően már azzal is szembesültem, a háttérben milyen hatalmas erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy minden megfelelően működjön. A marketingtevékenység, a költésvetés biztosítása, az utazások szervezése… A klub munkatársait addig is becsültem, de amikor ráeszméltem, mennyi energiát fektetnek abba, hogy a pályán minden rendben legyen, a tiszteletem csak erősödött. Sokat tanultam abból az időszakból is.

– Karrierje során először dolgozik Svédországtól távol. Milyen érzésekkel érkezett Magyarországra?
– Alázat és tisztelet van bennem. Új országban új kultúrával ismerkedem – boldogan. Tudni kell rólam, Svédországban nőttem fel, de Lengyelországban születtem, a világra nyitott embernek tartom magam. Az első benyomásaim roppant kedvezőek, kedves, segítőkész emberekkel találkoztam. A beilleszkedést persze megkönnyítené egy-két jó eredmény, a csapat hangulatának is jót tenne.

– Hol talált otthonra, Székesfehérváron vagy Budapesten?
– Székesfehérváron. Nem szeretnék ingázni, minél közelebb akarok lenni a stadionhoz. A szurkolókkal még nem volt alkalmam beszélgetni, de azt remélem, most ők is fátylat borítanak a múltra, és lapoznak egyet. Tudom jól, az idény előtt milyen elvárások voltak a Vidivel szemben, de a csalódottságot félre kell tenni, mert a bennmaradás kivívásánál semmi sem lehet fontosabb – az idény végén természetesen visszakanyarodhatunk arra, mi volt jó, mi volt rossz. Az álmom az, hogy szombaton sokan lesznek a lelátón, és legyőzzük a Honvédot!

– Három közös edzés a csapattal elég lehet ehhez?
– Ó, ez a helyzet sokkal jobb ahhoz képest, mint amikor az AIK-ot vettem át. Akkor egy edzést tudtam csak tartani az első meccsem előtt, arról nem szólva, hogy útban a mérkőzésre négy órát kellett a buszban rostokolnunk egy rablási kísérlet miatt… A három edzés egyébként sem kevés, legalábbis amikor a svéd U21-es válogatott másodedzője voltam, megtanultam, hogyan kell kihasználni minden percet a felkészülésre. A lényeges tudnivalókat át lehet adni a csapatnak ennyi idő alatt, a legfontosabb teendőket is el lehet végezni.

– És mik a legfontosabb teendők?
– Több játékossal kell támadnunk, mint eddig. A futballban mégiscsak a támadások, a gólok hangsúlyosak. Az ellenfél térfelén is több mozgásra van szükség. Ha kreatívak vagyunk, ha jól játszunk, ha gólokat szerzünk, nő az önbizalmunk. Fejetlenül azonban nem mehetünk előre, ügyelnünk kell arra, hogy a védekezésünk összeszedett legyen, a játékosoknak közelebb kell helyezkedniük egymáshoz, mert az nem megengedhető, hogy minden mérkőzésen gólt, netán gólokat kap a csapat. Amit eddig láttam, bizakodással tölt el, azt vettem észre, a labdarúgók vevők az elképzeléseimre, egyre inkább elhiszik, együtt küzdve elérhetjük a célunkat. Kemény időszak elé nézünk, nem vitás, ám úgy érzem, joggal bízhatok abban, hogy a végére eljutunk oda, ahova vágyunk.

NB I
24. FORDULÓ
19.45:Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!