Paks: az NB I legjobb gólvágója elárulta, miért megy neki ilyen jól fejjel

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.03.12. 11:31
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Paks 2–1-re megverte odahaza a Mol Fehérvárt. A győztes csapat mindkét gólját Varga Barnabás szerezte (az egyiket szokás szerint fejjel), aki így már 17 találattal vezeti a góllövőlistát. A csatárral beszélgetett a mérkőzés után az NSO Tv stábja.

Varga Barnabás elmondta: nem volt egyszerű a Mol Fehérvár elleni mérkőzés.

„Az időjárás nem volt a legkedvezőbb, eléggé fújt a szél. Az első félidőben minket segített, próbáltunk is előnyt kicsikarni a szünetig, sajnos nem sikerült, szokásunkhoz híven a legrosszabbkor kaptuk a gólt. A második félidőben próbáltunk váltani, de úgy gondolom, végig domináltunk a meccsen, úgyhogy igazából megérdemelt győzelmet arattunk.”

Varga a 2 góljából az egyiket – mondhatni szokás szerint – fejjel szerezte. Videónkban mesél arról, szerinte miért ilyen eredményes fejjel, mióta érzi, hogy ez az egyik erőssége, számon tartja-e a fejesgóljait. De szóba kerül, hogy ő az egyetlen magyar a góllövőlista első nyolc játékosa között, illetve beszélgetünk arról: számít-e arra, hogy jövő héten elhangzik a neve, amikor Marco Rossi kihirdeti a magyar válogatott keretét.

NB I
23. FORDULÓ
Paksi FC–Mol Fehérvár FC 2–1 (Varga B. 29., 56. – a másodikat 11-esből, ill. Schön 45+1.)
Paks, Fehérvári úti Stadion, 1785 néző. V: Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

„Azt se tudom, mi az az xG. Nem is érdekel...” – Bognár György szerint túlzásba viszik a statisztikát a futballban

Labdarúgó NB I
11 órája

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

A Paks alapembere elmondta, mennyi időt kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2025.03.11. 13:34

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29
Ezek is érdekelhetik