Kisvárda: A saját utamon kell elindulnom – Erős Gábor

– Múlt szombaton olyan bajnokit játszott a Kisvárda Master Good, mint korábban az NB I-ben soha: nem volt ott a szakmai stábban…
– Furcsa érzés volt nekem is… – felelte Erős Gábor, aki 2014 nyarán még játékosként került a klubhoz, volt utánpótlásedző, irányította a felnőttcsapatot, az idényben Török László vezetőedző munkáját segítette addig, míg a 24. fordulót követően Milos Kruscsics át nem vette a csapat irányítását. – Televízióban néztem a mérkőzést, ugyanakkor természetesen szorítottam a srácoknak. Valóban hosszú idő után nem voltam ott a csapat mellett, és bár az élet most ezt hozta, majdnem kilenc év köt a klubhoz, Kisvárdának mindig is fontos szerepe lesz az életemben. Hatalmas köszönettel tartozom a klubnak, Révész Attila sportigazgatónak, de a saját utamon kell elindulnom. Végigjártam a ranglétrát, már játékosként is volt utánpótláscsapatom, aztán nagyszerű szakemberek segítője lehettem, voltam vezetőedző az NB I-ben, bízom benne, hamarosan lesz olyan NB II-es csapat, amelynél számítanak a munkámra.

– Nyolc bajnokiból csak egyet nyert meg a Kisvárda Török Lászlóval és önnel a kispadon: indokolt volt a váltás?
– Kicsit meglepetésként ért, hiszen ott volt a válogatott miatti szünet, és nem történt semmi, ráadásul nem sokkal korábban Révész Attila is úgy nyilatkozott, hogy az edzők jól dolgoznak. Ennek ellenére azt mondom, minden bizonnyal kellett az új impulzus a csapatnak.

– Mostantól a várdai akadémián dolgozik, méghozzá egyéni képzésért felelős edzőként. Magától értetődő volt, hogy elvállalja a felkérést?
– Amikor Révész Attilával leültünk beszélni, azonnal jelezte, elenged, ha számomra megfelelő ajánlat érkezik. Nem akartam két-három hónapot otthon ülni és semmi sem csinálni, az a családomnak és nekem sem lett volna jó, ezért mondtam igent a felkínált lehetőségre.

– Török László vezetőedzővel együtt múlt hét szerdán búcsúzott el a labdarúgóktól. Érzelmes volt a búcsú?
– Meglehetősen… Nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani a játékosokkal, van olyan kerettag, mint Lucas, akivel még együtt is futballoztam, de ahogy a mondás tartja, semmi sem tart örökké. Ott volt a gombóc a torokban, körbementem, mindenkit megöleltem, a srácokon is éreztem, nekik sem könnyű a helyzet. Az élet azonban nem áll meg, folytatni kell a munkát – csinálják is becsülettel –, nekem pedig tovább kell lépnem. Az NB III-ba érkeztem, az Európa-konferencialigáig jutottam: jó erre visszagondolni, de most már előre kell tekinteni.

– Nyilván nem mindegy, miként zárja a bajnokságot a Kisvárda.
– Persze hogy nem az! Négy pontra van a dobogó, a csapat alkalmas rá, hogy odaérjen, de némi szerencsére is szükség van. Rengeteg pontot hullajtottunk el az utolsó pillanatban, többek között tavasszal a Paks és a Vasas ellen is, s legutóbb, már nem velünk, a Puskás Akadémia ellen is egy már megnyert meccsből lett döntetlen. Szükség van a győzelemre, aztán meg kell lovagolni a hullámot, ahogy például a Paks is tette. Az sem zárható ki, hogy végül a negyedik–hatodik hely egyikén végez a csapat, azt viszont nem tudom elképzelni, hogy kiesési gondjai lennének, annál sokkal többre van hivatva.

– A nyári nyaralást szívesen kihagyná?
– Örülnék, ha lenne lehetőségem az NB II-ben értelmes célokért dolgozni – és ezen nem feltétlenül a feljutást kell érteni –, ha edzőként ki tudnék teljesedni. Bízom benne, a kisvárdai eredmények segítenek abban, hogy ez megvalósuljon.