NB I: utolérheti-e a KTE a Fradit? Harc a dobogóért – ez jön még

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.26. 17:48
null
A KTE Nagy Krisztián (balra) két góljával ősszel megverte otthon a Fradit, és ha májusban is győz, akkor Tokmac Nguenék legnagyobb meglepetésére nyílttá teheti a bajnoki címért folyó versenyfutást (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 28. fordulója után már összegeztük, hogy a bennmaradásért folyó versenyben milyen mérkőzések várnak még a csapatokra a hátralévő öt fordulóban. Most lássuk ugyanezt a dobogóért küzdő együttesek esetében.

 

A labdarúgó NB I-ben 28 forduló után úgy áll a tabella első fele, hogy reálisan nézve a most első öt helyen álló csapatok fogják egymás között elosztani a nemzetközi kupaszereplést érő dobogós helyeket. Emellett azt is leszögezhetjük, ha a legutóbbi hét bajnoki meccséből hatot megnyerő, a 3. Paksot hét ponttal megelőző KTE a bajnoki hajrára sem omlik össze, akkor az élcsoportot is két részre lehet osztani: a 3. helyért csatázó Paks, DVSC, Puskás Akadémia trióra és a bajnoki címért versenyt futó FTC, KTE kettősre.

Akármilyen hihetetlenül is hangzik, tény: ha a 2. helyen álló, újonc KTE megveri pénteken hazai pályán a Paksot, akkor úgy fordul majd rá a mezőny a 30. fordulóra (függetlenül a jövő hétfői Újpest–FTC derbi eredményétől), hogy már csak a kecskemétieknek lesz reális esélyük a listavezető Ferencváros utolérésére. Persze Szabó István együttesének innentől kezdve sorozatban győznie kellene ahhoz, hogy valóban nyílttá tegye az utolsó fordulókra a versenyt, és nyomást tudjon helyezni a Fradira, de az eddigi eredményei és az utolsó öt forduló sorsolása alapján képes lehet erre. A kecskemétiek ugyanis az ötből háromszor játszanak még otthon. A Paks mellett az utolsó fordulóban a Kisvárdát fogadják, de előtte a 31. fordulóban jön a Ferencváros elleni csúcsragadó! A KTE ősszel megverte otthon a Fradit (2–0), és idegenben is pontot szerzett a címvédő ellen (1–1), ezek után a májusi meccsen sem tűnik esélytelennek, márpedig egy újabb sikerrel akár nyílttá válhatna a bajnoki címért folyó küzdelem. Persze ahhoz, hogy ez így legyen, a KTE-nek öt győzelemből álló idegenbeli győzelmi szériáját is folytatnia kellene. Jövő héten a Honvéd, majd aztán az Újpest ellen.

A hatpontos előnnyel listavezető Ferencvárosnak ezzel együtt saját kezében a sorsa. A hátralévő öt meccsből ugyan hármat idegenben játszik, de például az Újpest vendégeként a legutóbbi négy alkalommal mindig győzött. Igaz, Kecskeméten és Mezőkövesden egyaránt kikapott az ősszel. Otthon a Kisvárdával és a DVSC-vel találkozik az FTC, amely jelenleg három győzelemre van a 34. bajnoki címétől. Ugyanis ha 66 pontig eljut, akkor a KTE öt győzelemmel is csak utolérni tudja pontszámban, de a Ferencvárosnak több a győzelme (egyenlő pontszám esetén a több győzelem számít, amiben most néggyel jobban áll az FTC).

Ami a harmadik helyért folyó csatát illeti, leszögezhetjük, hogy a 12 csapatos, 33 fordulós rendszer 2015–2016-os bevezetése óta két kivételtől eltekintve mindig 51 és 54 pont között gyűjtöttek a 3. helyezettek, ez várhatóan idén is így lesz. De hogy a 44 pontos Paks és a 43-43 pontos DVSC, Puskás AFC duóból melyik csípi el a nemzetközi kupaindulást érő dobogót, nehéz megjósolni.

AZ 1–4. HELYEZETTEK AZ NB I-BEN 2016 ÓTA
2015–2016 1. FTC 76 pont 2. Videoton 55 3. DVSC 53 4. MTK 51
2016–2017 1. Honvéd 65 2. Videoton 62 3. Vasas 52 4. FTC 52
2017–2018 1. Videoton 68 2. FTC 66 3. Újpest 49 4. Honvéd 47
2018–2019 1. FTC 74 2. Vidi 61 3. DVSC 51 4. Honvéd 49
2019–2020 1. FTC 76 2. Fehérvár 63 3. PAFC 54 4. Mkövesd 50
2020–2021 1. FTC 78 2. PAFC 58 3. Fehérvár 56 4. Paks 50
2021–2022 1. FTC 71 2. Kisvárda 59 3. PAFC 54 4. Fehérvár 48

A három csapat közül a 4. Loki helyzete annyival tűnik könnyebbnek, hogy háromszor is otthon játszik, és mindháromszor a tabella alsóbb részében található ellenfelekkel, a Fehérvárral, a Honvéddal és az utolsó fordulóban az Újpesttel, utóbbi meccs pedig a lilák számára várhatóan már tét nélküli lesz. A paksi és a ferencvárosi vendégjáték viszont meglehetősen rázósnak ígérkezik.

A Paksi FC a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzéséből hetet megnyert, viszont a bajnokság hajrájában rangadók sora vár rá, hiszen mindhárom közvetlen riválisával megmérkőzik, Kecskemétre utazik, a DVSC-t és a Puskás AFC-t meg fogadja. Vendégként pedig az egyformán bennmaradásért harcoló Mezőkövesddel és az utolsó fordulóban a ZTE-vel játszik.

A Puskás AFC négy, bennmaradásért hajtó csapattal is játszik még: egymás után a Vasassal és a ZTE-vel idegenben, majd a Fehérvárral és az utolsó fordulóban a Honvéddal hazai pályán.

AZ 1–5. HELYEZETTEK HÁTRALÉVŐ MECCSEI

29. ford. 30. 31. 32. 33.
FTC (1., 57 pont) Újpest (idegenben) Kisvárda (otthon) KTE (i) DVSC (o) Mkövesd (i)
KTE (2., 51) Paks (o) Honvéd (i) FTC (o) Újpest (i) Kisvárda (o)
Paks (3., 44) KTE (i) DVSC (o) Mkövesd (i) PAFC (o) ZTE (i)
DVSC (4., 43) Fehérvár (o) Paks (i) Honvéd (o) FTC (i) Újpest (o)
PAFC (5., 43) Vasas (i) ZTE (i) Fehérvár (o) Paks (i) Honvéd (o)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 28 13 12 3 43–25 +18 51
3. Paksi FC 28 13 5 10 52–46 +6 44
4. Debreceni VSC 28 12 7 9 45–38 +7 43
5. Puskás Akadémia 28 11 10 7 39–36 +3 43
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 28 8 12 8 37–42 –5 36
8. Mezőkövesd 28 8 8 12 28–37 –9 32
9. Zalaegerszegi TE 28 8 7 13 31–36 –5 31
10. Mol Fehérvár 28 7 9 12 33–38 –5 30
11. Budapest Honvéd 28 7 7 14 28–44 –16 28
12. Vasas FC 28 4 10 14 24–37 –13 22

A HÁTRALÉVŐ ÖSSZES MECCSET ITT TEKINTHETI ÁT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik