Remény a hétköznapokra – Malonyai Péter jegyzete

Mindig megnyugtató, ha kiderül, hogy az előttünk járóknak igazuk volt. Türelmetlenebb életkoromban gyakran mondogatták az idősebbek, hogy várjam ki a soromat. Igazuk volt.

Most is. A Kecskemét újabb győzelme alkalmas arra, hogy végre én is megénekeljem a csapat diadalútját. Nem nevezném csodának, hiszen olyan egyszerű, olyan hétköznapi, olyan közérthető, hogy marketinges legyen a talpán, aki el tudja adni annyiért, amennyit megér – nekünk, a világban csak botladozó átlagembereknek. Mert mi a szenzáció abban, hogy létezik egy társaság, nevezetesen az oly profi, oly csillogó, oly sztároktól hemzsegő, oly ilyen és olyan nyilvános tereket elözönlő futballban, amelyik csak annyit cselekszik, amennyi józan ésszel elvárható: végzi a munkáját becsülettel.

A mostani, ZTE FC elleni söprés is a mindennapi kincsekről nevezetes. Például arról, hogy a helyi közönség végig éltette csapatát, még egy sikeres becsúszást is tapsvihar fogadott. Aztán a gólok... Semmi különös sem volt bennük, az elsőnél éppen annyi rés volt, amennyi elég volt Horváth Krisztofernek arra, hogy célba érjen a labdája, a másodiknál Szabó Alex éppen annyival ugrotta túl a bekket, hogy a kapuba fejelhessen, a harmadiknál pedig Tóth Barna éppen annyival érkezett gyorsabban a labdára, hogy bent legyen a harmadik.

Egyszerű, nem? Pedig ellenfél is volt a pályán, nyilván igyekeztek is a zalaegerszegi fiúk, mégis csak annak örülhettek a végén, hogy jó levegőn voltak másfél óráig ezen a húsvét utáni borongós szombat délutánon. Azért a hasonló korú ifjak életmódját ismerve ez sem kis eredmény.

Hogy közben van itt egy bajnokság is, az csak arra jó, hogy végre egyszer azt is láthassuk, a hétköznapok hősei is parádézhatnak. Hogy vihetik valamire úgy is, hogy nem a duma a hangos, hanem a tett.

Jellemző, hogy az okosok már temetik a Kecskemétet, mondván, majd jövőre meglátjuk. Ez kétségtelen, de most ott tartunk, hogy a Bp. Honvéd, a Fehérvár, az Újpest és a Vasas (43 bajnoki cím) nagy ígérgetésekkel is csak a bennmaradásért küzd, míg a Kecskemét...
Amelynek edzője, Szabó István csak újonc­engedéllyel ülhet a gárda kispadján, hiszen nincs meg a már nem is tudom, hány csillagos licence. Viszont csapata van, sőt CSAPATA – ami a legtöbb.

Addig mindenképpen, amíg a produkció, az eredmény meg a viselkedés sorol(hat) előre és hátra, s nem az adminisztráció meg a nagy száj.

Rémeket látok? Mit tehetek, ha ijesztgetnek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!