NB I: Remélem, meghatározó játékossá tudok válni – Kalmár Zsolt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 07:03
null
Kalmár Zsolt bízik benne, hogy Fehérváron is meghatározó játékos lesz (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Fehérvár FC szerződtette a Dunaszerdahelyi AC magyar válogatott középpályását, Kalmár Zsoltot, aki kecskeméti vereséggel tért vissza kilenc év után az NB I-be. A mérkőzés után a 28 éves labdarúgó az M4 Sportnak többek között arról beszélt, mik a céljai Fehérváron.

 

„Gyorsan eltelt ez a kilenc év, örülök, hogy újra Magyarországon játszom. Sajnos vereséggel tértem vissza, remélem, hogy a következő mérkőzésen már pozitív élmények fogadnak. Fizikailag jól érzem magam, de játékban vannak elmaradásaim, hiszen három hete nem nagyon játszottam tétmérkőzésen, ám úgy gondolom, egy kis változás, egy kis kihívás jót tesz nekem. Remélem, itt is meghatározó játékossá tudok válni” – mondta Kalmár Zsolt.

„A 60. perc után szerkezetet váltottunk és elkezdtük forgatni a játékot, megvoltak a lehetőségeink, ilyen meccsen legalább egyet be kellene rúgni, de most sajnos ilyen formában van a csapat. Össze kell szedni az öltözőt és pénteken egy új csapat, illetve mérkőzés vár ránk, szóval remélem, a helyzetkihasználásban fejlődni fogunk. Vannak saját és csapatcéljaim is, melyeket remélem, hogy meg fogok tudni ugrani. A legfontosabb, hogy játékba lendüljek és a legjobb formámat nyújtsam, hogy a csapat segítségére legyek” – tette hozzá a 28 éves középpályás.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Fehérvár FC 1–0
(Szalai G. 34.)
Kecskemét,
Széktói Stadion, 3487 néző. Vezette: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 3. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 11., péntek
MTK Budapest–Kisvárda 0–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionRúsz Márton
1979
Augusztus 12., szombat
Újpest–Mezőkövesd 1–1Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs5115
DVTK–Paks 1–1Miskolc,DVTK Aréna
Bognár Tamás
6649
Augusztus 13., vasárnap
DVSC–ZTE 1–0Debrecen,Nagyerdei StadionVad II István5011
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2Budapest,Groupama ArénaKarakó Ferenc
10 527
Kecskemét–Fehérvár 1–0Kecskemét,Széktói StadionErdős József3487
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 3 2 1 6–4 +2 7
2. Kecskeméti TE 2 2 4–1 +3 6
2. Debreceni VSC 2 2 4–1 +3 6
4. Újpest FC 3 1 2 6–5 +1 5
5. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–4 +1 4
6. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
8. Zalaegerszegi TE 3 1 2 2–4 –2 3
9. Paksi FC 2 2 2–2 0 2
10. MTK Budapest 3 2 1 2–3 –1 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1
12. Fehérvár FC 3 3 4–8 –4 0

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko
(francia, FC Köbenhavn – Dánia), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román-magyar, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), ifj. Dárdai Pál (magyar-német, Hertha BSC – Németország). Marcel Heister (német-horvát, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (győri kölcsön után Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Babos Bence (FC Ajka), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatér klubjához: Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad – Spanyolország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Konyaspor – Törökország), Nikola Szerafimov (északmacedón)

 

Legfrissebb hírek

Egy középpályását és egy támadóját is elvesztette az Újpest a következő hetekre

Labdarúgó NB I
26 perce

Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

Labdarúgó NB I
10 órája

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
11 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
19 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
23 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11
Ezek is érdekelhetik