Olvasói szavazásunkon a legtöbben úgy vélekedtek: szabályos gólt vettek el a Puskás Akadémiától

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 14:37
null
A vitás szituáció (Fotó: M4 Sport)
A pénteken lejátszott, 3–3-as döntetlennel végződő Puskás Akadémia–Újpest NB I-es bajnoki hajrájában véleményes találatot nem adtak meg a játékvezetők a hazaiaknak. A Nemzeti Sport az olvasók véleményét is kikérte a vitás helyzetről szombaton – íme, az eredmény!  


A pénteki bajnoki mérkőzés hajrájában született ítéletről bő cikkben írtunk a Nemzeti Sportban, online felületünkön pedig szavazást indítottunk olvasóink számára az ítélettel kapcsolatban.

Vasárnap kora délutánig több mint 6500 olvasónk szavazott a vitás ítéletről. Közülük közel háromezren, vagyis a voksolók 45 százaléka gondolta úgy, hogy a nem megadott gól szabályos volt, míg valamivel több mint 2500-an arra szavaztak, hogy jó döntés született.

SZAVAZÁS

Ön szerint szabályos volt a Puskás Akadémia Újpest ellen meg nem adott gólja?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!


Közel ezren úgy gondolják, a felvételek alapján nem lehet eldönteni, érvényes volt-e a találat. Véleményüket továbbra is várjuk az esettel kapcsolatban!

ÍME, AZ ESET MÉG EGYSZER

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Újpest FC
3–3 (3–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 3700 néző. Vezette: Pintér
Gólszerző: Colley (20., 36.), Levi (40.), ill. Ljujics (32., 46., 63. – az elsőt 11-esből)

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
16 órája

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49
Ezek is érdekelhetik