Sportrádió: Az új játékosok pozitív szemléletet hoztak – Sallói István

Vágólapra másolva!
2023.10.14. 06:18
null
Sallói István a Hazafutásban
Sallói István, a ZTE sportigazgatója volt a Hazafutás vendége, aki beszélt a Szerbia elleni válogatott mérkőzésről, a ZTE eddigi idényéről, a Magyar Kupa nagy derbijéről és az izraeli helyzetről is.

 

„A magyar válogatott legnagyobb erénye az állandóság. Ez igaz a játékosokra és a játékrendszerre is. Amióta Marco Rossi megtalálta a 3–4–2–1-es felállást, azóta 7-8 játékos mindig a pályán van, nem cserélgeti őket nagyon. Stabil játékunk van, az egyetlen kérdés, hogyan rakja össze a mester védelmet

Nagyon örülnék, ha Mocsi Attila játszana. Zalaegerszegen is remek teljesítményt nyújtott, ezért kerülhetett be a válogatott keretébe is. Azóta, ugye, Törökországba igazolt, ahol kirobbanthatatlan a csapatából, jól is szerepelnek. Nagyon gyors játékos, talán az egyik leggyorsabb belső védő a keretben. Ugyanakkor az az érzésem, hogy tapasztaltabb játékosokhoz nyúl majd Rossi, mint például Szalai Attila, Fiola Attila és Lang Ádám” – mondta Sallói István.

A ZTE sportigazgatója hozzátette, Marco Rossinak nagyon sokat köszönhet a magyar labdarúgás – a Honvédnál is remek munkát végzett, a magyar válogatottnál pedig hitet adott a játékosoknak, hogy bárkit megverhetnek.

A szakember természetesen a Zalaegerszegről is szót ejtett a Hazafutásban.

„Nagyon beragadtunk a rajtnál. Nem voltunk felkészülve arra, hogy ennyi játékos távozik az utolsó pillanatban. Új futballisták is érkeztek, és az edzőnek nem volt könnyű új csapatot építenie. Az átmenet viszonylag zökkenőmentes volt, de az eredmények nem jöttek. A Mezőkövesd elleni győzelem létfontosságú volt, remélem, nagy löketet ad a csapatnak. Az új játékosok pozitív szemléletet hoztak, amióta itt vannak, nem kaptunk ki” – mondta Sallói.

Elmondása szerint ebben az idényben nem a kiesés ellen szeretne küzdeni a ZTE, a Magyar Kupában pedig a címvédés a cél – a következő körben épp a nagy rivális Haladás lesz a zalaegerszegiek ellenfele. Legutóbb egyébként 13 éve volt derbi tétmeccsen, így Sallói nagyon parázs hangulatú mérkőzést vár.

Az egykori magyar válogatott labdarúgó 1994 és 2000 között Izraelben légióskodott. Mint ismert, a számos országban terrorszervezetként nyilvántartott Hamász szombaton indított támadást Izrael ellen több száz rakétával és fegyveres egységekkel, amelyek behatoltak izraeli településekre, több száz embert megöltek, százakat megsebesítettek és túszokat hurcoltak magukkal vissza, a Gázai övezetbe. A támadásról Sallói István is szót ejtett.

„Nagyon lesújtó az egész, múlt szombat óta sokkban vagyok. Izraelt a második hazámnak tekintem, nagyon megérint az ottani helyzet. Ami történt, az ép ésszel felfoghatatlan. Békepárti vagyok, nem értem az emberek gyűlölködését” – mondta Sallói.

A TELJES ADÁST IDE KATTINTVA HALLGATHATJÁK VÉGIG!

Legfrissebb hírek

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Az észtek hiába vezettek, Izrael nyerte meg a debreceni vb-selejtezőt

Foci vb 2026
2025.03.22. 22:47

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Négy napon belül két Fradi–Újpest – NB I-es és MK-program

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 09:45
Ezek is érdekelhetik