Fiola Attila célja, hogy a harmadik Eb-jén is pályára lépjen

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.03.18. 21:57
Fiola Attila (jobbra) Újpest felé veszi az irányt (Fotó: fehérvárfc.hu)
Előzőleg október 8-án játszott bajnoki mérkőzést Fiola Attila, aki a hétvégén Kecskeméten tért vissza a Fehérvár FC csapatába.

„Hálát adtam az égnek, hogy ott ül a kispadon Fiola Attila, amikor Spandler Csaba megsérült” – mondta Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője, amikor a Kecskeméti TE otthonában aratott 1–0-s győzelem után az 56-szoros válogatott védő visszatéréséről kérdeztük.

Fiola Attila joggal pályázhatna a legkitartóbb futballista címre, rengeteg sérülés nehezítette karrierjét. Emlékezhetünk, a 2016-os Eb-n Ausztria ellen szenvedett bokasérülést, 2019 őszén is volt három és fél hónapos kényszerszünete, 2023 tavasza neki csak márciusig tartott, legutóbb pedig a tavaly őszi, Litvánia elleni Eb-selejtezőn sérült meg.
De nem adta fel, ismét ott van a pályán.

„Nem volt könnyű időszak ez sem – mondta lapunknak a kecskeméti öltözőfolyosón a 34 éves labdarúgó. – Két problémán kellett túljutnom: éppen egy éve a térdem fájt. Megoperáltak, végigdolgoztam a rehabilitációt, visszatértem, de éreztem fájdalmat, nem volt rendben a lábam. Kínlódás volt így az ősz, nem értettem, mi a probléma, majd Litvániában megsérült a bokám. Így jutott idő arra, hogy amíg a bokám gyógyul, rendbe tegyük a térdemet, és Hangody László professzor segítségével elmúltak a fájdalmaim. Vártam már, hogy újra futballozhassak.” 

A visszatérés a hangulatnak is jót tesz: amikor a látványos megkerülős cseléről kérdeztük, az akkor már lecserélt Zsótér Donát érkezett köszönteni a védőt, és gratulált a visszatéréshez, Fiola Attila a kecskeméti játékos mellett azt mondta: „Azt hittem, Donát jött szembe, gondoltam, ellene bármilyen csel jó lesz.”     

A nézőtéren ült Marco Rossi szövetségi kapitány, akinél a futballista 32 alkalommal játszhatott a nemzeti csapatban. A kihagyás miatt most nem szerepel a keretben, viszont csak három labdarúgónknak van esélye, hogy három Eb-n vegyen részt.

„Kleinheisler Lászlónak, Nagy Ádámnak és nekem – vágta rá Fiola Attila, aki 2021-ben gólt szerzett az akkor világbajnoki címvédő Franciaország ellen. Gulácsi Péter és Dibusz Dénes kerettag volt 2016-ban, de végig Király Gábor védett, Lang Ádám játszott Franciaországban, 2021-ben kerettag volt, nem lépett pályára. – Nem is kell mondanom: az a célom, hogy ott legyek Németországban. Sokat dolgoztam az erőnlétemen, szeretnék minél többet játszani, hogy a forma is rendben legyen.”

A harcos visszatért.

Labdarúgó NB I
2024.03.16. 19:35

Több mint 360 perc után újra gólt lőtt a Fehérvár, és nyert Kecskeméten

Varga Bence bevédte Tobias Christensen lövését, ami döntőnek bizonyult.


 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a Fehérvár kapusa

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 20:17

Fiola Attila: Voltak napok, amikor cipőt sem tudtam húzni

Labdarúgó NB I
2025.03.12. 18:25

Két Dárdai a pályán? Húsz év után játszhat újra testvérpár a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.11. 12:43

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Győzött a Győr a Fehérvár otthonában, helyet cserélt egymással a két csapat a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 21:54

A Fehérvár az első ajánlatot elutasította, de újabb várható

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 08:32

Fej(es)ben a hazaiak voltak jobbak, győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 18:55
Ezek is érdekelhetik