Myenty Abena: Tudtam, hogy eljön az én időm a Fradiban

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 12:57
Myenty Abena beverekedte magát a kezdőbe, és jó játékkal járul hozzá az FTC tavaszi meneteléséhez (Fotó Szabó Miklós)
A suriname-i válogatott Myenty Abena alapemberré vált a Fradiban, és az MTK otthonában is szeretné megtartani társaival a tavaszi veretlenséget a ligában.

 

Az aranyéremnek Hollandiában már megvan a helye. Édesanyja lakásában külön kis sarok van berendezve a trófeáknak, a mostani elsőségért járó érem is ott lesz kiállítva. Myenty Abena Suriname fővárosában, Paramaribóban született, tízéves volt, amikor Dél-Amerikából Hollandiába költöztek.

„Fiatal voltam, könnyen beilleszkedtem –   mondta lapunknak a Ferencváros 29 esztendős védője. –    Amszterdamtól húsz percre laktunk, a futballt is ott kezdtem el. Édesanyám azóta minden érmemet és kupámat őrzi, a mostani bajnoki címért járó aranyérmet is hazaviszem neki.”

A zöld-fehérek szerda este a Magyar Kupa elődöntőjét is sikerrel vették, igaz, Balmazújvárosban, a Nyíregyháza átmeneti otthonában megszenvedtek érte. Az utolsó percekben 2–1-re megnyert összecsapás sokat kivett a futballistákból, ám az MTK ellen vasárnap ennek már nem lehet nyoma.


„Nagyon kemény kupameccsen vagyunk túl   – folytatta a hátvéd.  – Az ellenfél megkeserítette az életünket, rengeteg párharcot kellett hátul megvívnunk. Elfáradtam, a mérkőzés után a térdem fájt egy kicsit, de az MTK ellen bevethető állapotban leszek. Egy-két edzést kihagytam, de szombaton már közösen tréningeztem a többiekkel.”

Samy Mmaee sérülése után hosszú távon is megkapta a lehetőséget a bizonyításra, és a jelek szerint élt vele. A védelem közepén Ibrahim Cissével nagyszerűen kiegészítik egymást, az ellenfelek csak ritkán tudnak túljárni az eszükön.

„Tudtam, hogy eljön az én időm –    így Myenty Abena. –   Amikor kevesebb lehetőséget kaptam, akkor sem adtam fel, még keményebben edzettem, hogy ha a szakmai stáb a csapatba állít, ne legyen rám panasz. Igazi harcos típus vagyok, gyerekkoromban is ilyen voltam, örülök, hogy jól alakul a tavaszom.”

A ferencvárosiak az MTK ellen igyekeznek megtartani tavaszi veretlenségüket a bajnokságban, sőt, Myenty Abena a hátralévő négy fordulóban tizenkét pontot szerezne társaival.

A május közepi, Paks elleni kupadöntőre még nem gondolunk. Addig három mérkőzés vár ránk, ezeket akarjuk megnyerni. Az MTK ellen is nehéz lesz, mert masszív, szervezett csapat. Hiába van már meg a bajnoki cím, amit elkezdtünk, szeretnénk is befejezni, veretlenül zárni a tavaszt.”

A kemény védő nyakláncán egy oroszlán van, amely nyolcéves kora óta a talizmánja. Miután nagyon érdekelte az állatok királyának élete, táplálkozása, a televízióban rengeteg természetfilmet nézett róluk. Anyukája egyik nap aztán egy oroszlános medáliával lepte meg.

„Azóta állandóan velem van. Csak a meccsekre veszem le, hiszen a szabályok szerint tilos ékszerrel futballozni, de korábban olyan is előfordult, hogy a sportszáramba ragasztottam belülről, hogy a pályán is velem legyen.”

Myenty Abena a bajnokság végén sem mehet azonnal nyaralni, hiszen a suriname-i válogatott tagjaként két fontos világbajnoki selejtező vár rá. Előbb odahaza Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottját fogadják, majd Anguilla ellen idegenben játszanak.

„A bajnokság után a családommal édesanyámhoz és a testvéreimhez utazunk Hollandiába. Néhány nap kikapcsolódás után aztán hazarepülök Suriname-ba, ahol a válogatottal készülök tovább. Az igazi pihenés majd csak azt követően vár rám.”

NB I, 30. FORDULÓ
Április 26., péntek
Zalaegerszegi TE FC–Puskás Akadémia 1–0
Április 27., szombat
Paks–Mezőkövesd 2–1
Diósgyőri VTK–Kecskemét 0–0
Debreceni VSC–Újpest 1–0
Április 28., vasárnap
15.15: Kisvárda–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.45: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

1. Ferencvárosi TC29205471–26+45 65 
2. Paksi FC30165948–40+8 53 
3. Fehérvár FC29155951–38+13 50 
4. Puskás Akadémia301210849–31+18 46 
5. Debreceni VSC301361146–39+7 45 
6. MTK Budapest291271040–52–12 43 
7. Diósgyőri VTK301181148–49–1 41 
8. Zalaegerszegi TE301161350–56–6 39 
9. Kecskeméti TE301151440–44–4 38 
10. Újpest FC301041638–62–24 34 
11. Kisvárda29741832–46–14 25 
12. Mezőkövesd30552026–56–30 20 
AZ ÁLLÁS


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik