Futsal: megvédte Magyar Kupa-címét a DEAC a női döntőben

Vágólapra másolva!
2024.05.12. 15:16
A kupagyőztes DEAC csapata ünnepel (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Címét megvédve a DEAC csapata nyerte a futsal női Magyar Kupát, miután a vasárnap játszott budapesti döntőben 2–0-ra legyőzte a Tolna-Mözs együttesét.

Már a mérkőzés elején látszott, hogy a két gárda jól ismeri egymást és felkészült az ellenfél játékából. Az első félidő gólcsendben telt, bár az első tíz percben inkább a DEAC, az első félidő második felében pedig inkább a Tolna dolgozott ki helyzeteket.

A fordulás után is kiegyenlített csata zajlott a pályán, majd Koch Fruzsina a debreceni kapu előtt veszített labdát, amelyből megindult a címvédő és végül Horváth Viktória góljával meg is szerezte a vezetést. Nem sokkal később a tolnai Deczki Vanda nagyot védett, de a 32. percben már tehetetlen volt Üveges Katalinnal szemben, így megduplázta előnyét a DEAC.

Ezzel a Debrecen visszavágott a bajnoki elődöntőben elszenvedett vereségéért és megvédte címét a Magyar Kupában.

A 16.30 órakor kezdődő férfi döntőben a címvédő Haladás és a Veszprém csap össze az MK-trófeáért. A mérkőzést az M4 Sport+ élőben közvetíti.

NŐI FUTSAL MAGAR KUPA, DÖNTŐ
Debreceni EAC–2F-BAU Tolna-Mözs 2–0 (0–0)
Gólszerző: Horváth V. (30.), Üveges (32.)

KÉSŐBB
FÉRFI FUTSAL MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
16.30: Haladás VSE–1. FC Veszprém (Tv: M4 Sport)

 

Legfrissebb hírek

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

Kosárlabda: a DEAC U21-es csapata bejelentkezett a bajnoki címért

Utánpótlássport
2025.03.21. 19:28

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

A házigazda elleni vereséggel kezdte a vb-selejtezőt női futsalválogatottunk

Magyar válogatott
2025.03.19. 18:29

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18

Erste Liga: odahaza szaladt bele a késbe az FTC a Brassó ellen, hosszabbításban nyert a BJA Újpesten

Jégkorong
2025.03.13. 22:11
Ezek is érdekelhetik