Kettős jubileumot ünnepeltek Békéscsabán

Vágólapra másolva!
2024.05.28. 11:17
A hétvégén ünnepeltek a békéscsabaiak
A hétvégén kettős jubileumot ünnepelt a békéscsabai labdarúgás: a csapat 1974-ben, ötven évvel ezelőtt jutott fel az élvonalba, az utódok pedig 1994-ben szereztek bronzérmet ugyanott.

Ha az összes sztorit végighallgatta volna az ember, talán még most is az étteremben üldögélne… A hétvégén kettős jubileumot ünnepelt a békéscsabai labdarúgás: a csapat 1974-ben, ötven évvel ezelőtt jutott fel az élvonalba, az utódok pedig 1994-ben szereztek bronzérmet ott.

A jeles alkalomra a város vezetősége különleges találkozóval emlékezett, mindkét legendás együttes tagjait közös nosztalgiázásra hívta. Szarvas Péter polgármester a CsabaPark Étteremben köszöntötte az egykori labdarúgókat, sajnálatos módon az 1974-ben az NB I-be jutó csapat tagjai közül sokan már nem lehettek ott a találkozón. Az egykori kiváló kapus, Tóth Márton, valamint a mezőnyjátékosok közül többek között Dávid Imre, Kerekes Attila, Királyvári Károly, Schneider István és a többiek közül néhányan könnyes szemmel borultak egymás nyakába, míg az 1994-ben Pásztor József vezetésével bronzéremig menetelő együttesből olyan kiválóságok emlékeztek a régi szép időkre, mint a Békéscsaba jelenlegi vezetőedzője, Csató Sándor, az azóta is a városban élő, egykor az élvonal legjobb futballistájának választott Árgyelán János, a villámgyors balszélső, Kasik Zsolt, a 11-szeres válogatott Mracskó Mihály, a csapatkapitány, Szenti Zoltán, a találkozó kedvéért Dániából hazautazó Udvarácz Milán, vagy éppen az egykori fenegyerek, edzésidőben olykor horgászni induló Váczi Zoltán is.

Fotók: Somogyi Martin

Szarvas Péter polgármester a következőket mondta: „Tisztelettel adózunk azoknak a labdarúgóknak, akik éppen ötven esztendővel ezelőtt, az 1973–1974-es idény végén feljutottak az élvonalba. Kis megszakításokkal majd' három évtizeden keresztül járhatott a csabai publikum NB I-es mérkőzésekre, és aki ott volt, életre szóló élményekkel gazdagodott.”

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
2025.03.03. 15:40

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Az első félidei hengerrel győzött a Békéscsaba a Soroksár ellen

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:52

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

Lila-fehér öröm a zöld-fehérek ellen: 1652 nap után nyert a Békéscsaba Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 14:54

NB II: két játékosát kölcsönadta a Budapest Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 10:16
Ezek is érdekelhetik