Mezőkövesd: a magyar válogatott játékos közös megegyezéssel távozik – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 19:51
Kovácsik Ádám távozik Mezőkövesdről (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint közös megegyezéssel távozik Mezőkövesdről az egyszeres válogatott kapus, Kovácsik Ádám.

 

A 33 éves Kovácsik Ádám pénteken már nem játszott a Mezőkövesdben az MTK elleni, idényzáró bajnokin, és annak ellenére, hogy még a következő idényre is érvényes a szerződése, információink szerint közös megegyezéssel távozik a klubtól.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az NB I-ből kieső klub vezetői tíz, élő szerződéssel rendelkező játékosnak fizetéscsökkentést ajánlott a következő, NB II-es idényre. A fizetéscsökkentésre 30 százalékig van lehetősége a klubnak úgy, hogy az nem jár az élő megállapodás megszűnésével. Az ennél nagyobb százalékú csökkentés esetén azonban a játékos dönthet úgy, hogy nem fogadja el, és közös megegyezéssel megszünteti a szerződését klubjával.

Úgy tudjuk, Kovácsik esetében ez történt, a tavaly Fehérvárról szerződtetett kapus nem fogadta el a klub ajánlatát, így május végén szabadon igazolható játékosként távozik a Mezőkövesdtől, amelynél tíz NB I-es meccsen védett ebben az idényben.

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Emberelőnyben begyűrte a Szeged a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:55

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik