NB I: Könyves mégis távozik Paksról, a Vasasban folytatja

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 18:34
Könyves Norbert Angyalföldre szerződött (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Paksi FC és a másodosztályú Vasas FC egyszerre jelentette be, hogy Könyves Norbert távozik a zöld-fehérektől, és az angyalföldieknél folytatja pályafutását.

 

Június végén előbb arról számolt be a Paks, hogy Könyves Norbert távozik a klubtól, majd pár nappal később közölte, hogy mégis marad a csapatnál. Már ekkor is arról volt szó, hogy ha a 35 éves támadó megfelelő ajánlatot kap, akkor máshová szerződhet, és kedden kiderült, hogy ez meg is történt, ugyanis a Vasas átigazolta.

„Nagyon köszönöm a Pakson eltöltött időt, jó volt itt lenni. Köszönöm azt a sok támogatást, amit a szurkolóktól kaptam, úgy érzem, igazán megszerettek. Felemelő volt hallani a rólam írt dalt, igazán otthon éreztem magamat. A kupagyőzelemmel és a bajnoki ezüstéremmel karrierem csúcsát értem el a klubbal. Hálásan köszönöm a csapat, a szakmai stáb és a klubvezetők hozzáállását, kevés hely van, ahol ilyen példaértékűen bánnak a játékosokkal. Minden tiszteletem a Paksi FC-é. Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, jó szájízzel, de nagyon nehezen hagyom el a csapatot, sajnos ilyen a sport. Szerettem volna közelebb kerülni a Debrecenben élő családomhoz” – idézi a csatár szavait a paksi klub honlapja.


„Már korábban is felmerült, hogy visszatérek a Vasashoz, boldog vagyok, hogy ez most végül sikerült – ezt már új klubja honlapjának nyilatkozta az ötszörös válogatott játékos. – Úgy érzem, befejezetlen ügyem van még a klubbal, amelyet szeretnék a rám jellemző játékkal hozzásegíteni a céljai eléréséhez. Ellenfélként is szerettem pályára lépni az Illovszky Rudolf Stadionban, a körülmények, a lehetőségek mind-mind NB I-esek Angyalföldön, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a következő szezontól a csapat is ismét élvonalbeli legyen!”


A vajdasági származású futballista Moholon kezdte pályafutását, majd 2008 és 2012 között az MTK labdarúgója volt, 2012 telén pedig Paksra igazolt, ahol két és fél év alatt 53 mérkőzésen 16 gólt szerzett. Ezt követően a Vasashoz vezetett az útja, ahol 20 találkozón háromszor volt eredményes, míg 2016 nyarán a DVSC-hez került: a debreceniek színeiben 61 mérkőzésen 17-szer vette be az ellenfelek kapuját, valamint 11 gólpasszt is kiosztott. 2019 elejétől 2020 közepéig ismét Pakson futballozott, a 2019–2020-as kiírásban 28 bajnoki találkozón 11 találatig jutott, ezzel a házi góllövőlista élén zárt, míg az összesített góllövőlista második helyén végzett Radó András mögött. Paks után Zalaegerszegen (24 meccs/6 gól) és Diósgyőrben (49/17) is megfordult.

A mögöttünk hagyott, 2023–2024-es szezonban harmadszor is visszatért Paksra, és ez az időszak is sikeresnek bizonyult: 28 bajnokin szerzett 11 találata ismét házi gólkirályi címet ért. A bajnokságban ráadásul ezüstérmet ünnepelhetett a tolnaiakkal, akikkel a Magyar Kupa előző kiírását is megnyerte, miután hosszabbítást követően 2–0-ra győztek a Ferencváros ellen. A jelenleg futó idényben két Európa-liga-mérkőzésen még pályára lépett paksi színekben, és a Corvinul elleni visszavágón gólt is szerzett.

Könyvessel a Vasas kétéves szerződést kötött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők: Ötvös Bence (Kisvárda, szabadon igazolható), Zimonyi Dávid (Vasas)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Debreceni Ákos (BFC Siófok), Debreceni Zalán (BFC Siófok), Földi Dominik (Szeged-Csanád GA), Gyurkits Gergő (BFC Siófok), Nyári Patrik (Szeged-Csanád GA), Szekszárdi Milán (Kolorcity Kazincbarcika SC), Volter Patrik (Veszprém) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemelt: –
Távozók: Könyves Norbert (Vasas)
Kölcsönbe távozik: Hegedűs János (siófoki kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Nagy Richárd (szegedi kölcsön után Szentlőrinc) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Batai Tamás (Debreceni VSC – kölcsönbe), Bodnár János (Peterborough U21 – Anglia), Forgó Milán (FC Ajka – kölcsönből vissza), Kapornai Bertalan (Credobus Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza), Kiss Ágoston (Zalaegerszegi TE, legutóbb Tiszakécskei LC – kölcsönben), Könyves Norbert (Paksi FC), Lehoczky Roland (MTK Budapest – kölcsönbe, legutóbb Tiszakécskei LC – kölcsönben), Molnár Zsombor (Újpest FC – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Nyíregyháza Spartacus, legutóbb Siófok – kölcsönbe), Pintér Filip (Szombathelyi Haladás), Puska Péter (KFC Komarno – Szlovákia – kölcsönből vissza), Rácz Barnabás (Szombathelyi Haladás)
Távozott: Bakti Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Ihrig-Farkas Sebestyén (?, legutóbb BVSC-Zugló, kölcsönben), Litauszki Róbert (?), Papp Csongor (Zalaegerszegi TE – kölcsönből vissza), Rab Boldizsár (Szentlőrinc – kölcsönbe), Szabó Benjámin (Szentlőrinc – kölcsönbe), Szalay Szabolcs (Zalaegerszegi TE – kölcsönből vissza, onnan NK Nafta – Szlovénia, kölcsönbe), Szilágyi Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia, kölcsönbe, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Szivacski Donát (?, legutóbb Mezőkövesd Zsóry, kölcsönben), Sztojka Dominik (Budafoki MTE – kölcsönbe), Varga Donát (Sényő FC), Uram János (Békéscsaba 1912 Előre – kölcsönbe), Zimonyi Dávid (Paksi FC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik