Tosin Kehinde: Nekem olyan volt a Manchester Unitedben játszani, mint a magyar gyerekeknek a Ferencvárosban

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 10:45
Tosin Kehinde ismét a pályán bizonyíthat (Fotó: Török Attila)
A Manchester Unitednél nevelkedett nigériai Tosin Kehinde balszerencsés időszak után alapemberré válna a Fradiban, és már a The New Saints elleni BL-selejtezőben letenné a névjegyét.

– Nigériában, a csaknem tizenötmillió lakosú Lagosban született. Milyen volt a gyerekkora Afrika egyik legveszélyesebb városában?
– Kevés dologra emlékszem belőle – felelte lapunknak adott interjújában Tosin Kehinde, a Ferencváros 26 esztendős támadója. – Hatévesen a családommal Angliába költöztünk. Néhány emlékfoszlányom maradt csak meg arról, ahogy az utcán fociztunk a barátaimmal, és fotó is van, amelyen kétévesen labdával pózolok.

– Nagy változás lehetett, amikor Manchesterbe érkeztek…
– Gondolhatja. Amikor Angliába költöztünk, még inkább labdarúgóvá akartam válni. Akkoriban olyan sztárok játszottak a Unitedben, mint Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney és Ryan Giggs. A futball Manchesterben vált igazán az életem részévé. Nyolcévesen kezdtem az egyik helyi alacsonyabb osztályú csapatban játszani, tizenhárom múltam, amikor egy hétvégi tornán kiszúrt magának a Manchester City megfigyelője.

– Akkor mégis hogyan lett a United játékosa?
– A torna után a City néhány napos próbajátékra hívott, ám időközben a United is bejelentkezett. Miután mindig is a Manchester Unitednek szurkoltam, nem volt kérdés, hova igazolok. A klub akadémiáján nevelkedtem elképesztően jó körülmények között. Edzésre igyekezve mindennap büszkén léptem át a kaput. Olyan lehetett, mint amikor a magyar gyerekek a Ferencvárosba jönnek.

Tosin Kehinde a Manchester United mezében

– Akad az akkori csapattársai közül, aki a Manchester United felnőttegyütteséig jutott?
– A mostani keretből Scott McTominay és Marcus Rashford. Tartjuk a kapcsolatot, születésnapokon és egyéb jeles napokon felhívjuk egymást. Mindannyian rengeteget tanultunk az akadémián töltött évek alatt.

– Húszévesen aztán Portugáliába ment. Honnan jött ez a lehetőség?
– Az élvonalbeli Feirense hívott, én pedig úgy döntöttem, belevágok a kalandba. Nem mondom, hogy életem legkönnyebb időszaka volt. Keveset játszottam, jobbára a klub második csapatában jutottam szóhoz, a felnőttek között nem kaptam meg a lehetőséget a bizonyításra. Mégsem bánom, hogy Portugáliába szerződtem. Húszévesen kiröppentem a szülői házból, életemben először saját magamról kellett gondoskodnom – akkor nőttem fel igazán. Vártam a lehetőségre, mikor jön el az én időm, ám hiába. Egy év után kölcsönadtak Dániába, a Randers később kivásárolt a szerződésemből.

– Az elmúlt évben nagy reményekkel igazolt a Ferencvárosba, ám balszerencséjére az első felkészülési mérkőzésén megsérült és operálni kellett. Létezik ennél rosszabb kezdés?
– A sérülés sosem jön jókor, de hogy az első edzőmeccsen ilyen peches legyek… Amikor kiderült a diagnózis, hirtelen nem is tudtam, mitévő legyek. De egy pillanatra sem adtam fel. A felépülésem több mint öt hónapot vett igénybe, és végig hittem benne, eljön az én időm. A családom és a klub is mögöttem állt, kitartottak mellettem, és ez sokat jelentett nekem.

Tosin Kehinde a szerződés aláírása után balszerencsés volt, de úgy érzi, most jön el az ő ideje (Fotó: fradi.hu)

– A felkészülés alatt úgy tűnt, jó erőben, jó formában van. Az új idényben végre alapember lehet?
– Pascal Jansen érkezésével mindenki új esélyt kapott. Nekem különösen jól jött ez, végképp magam mögött hagyhattam a balszerencsés időszakot. A felkészülés első napjától száz százalékon pörögtem, csak az lebegett a szemem előtt, hogy meghatározó játékosa legyek a Ferencvárosnak. Izgatottan várom az új idényt.

– Sokat nem kell várnia, kedden a BL selejtezőjében a The New Saints következik. És miután a walesi együttes Angliában játssza hazai mérkőzéseit, ebből a szempontból a második mérkőzésre mondhatni hazautazik.
– Végül is, felfoghatjuk így is. ­Walesi ellenfelünkről több felvételt megnéztünk, erős csapat, biztos vagyok benne, nem lesz könnyű dolgunk. De nekünk csak az a feladatunk, hogy magunkra összpontosítsunk, és kövessük Pascal Jansen utasításait. Mi vagyunk a jobbak, ezt be kell bizonyítanunk!


 Tosin KEHINDE     
Nemzetisége: nigériai
Kora: 26 éves
Posztja: támadó
NB I-es mérkőzései: 3
NB I-es góljai:
Piaci értéke: 400 ezer euró


BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Július 23., kedd     
20.00: Ferencváros–The New Saints (walesi) ( Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
A visszavágót július 30-án rendezik Oswestryben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik