Az Újpest bejelentette Fiola érkezését – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 18:38
null
Fiola Attila Újpesten folytatja (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest bejelentette az 59-szeres magyar válogatott védő, Fiola Attila szerződtetését.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, Fiola Attila az Újpest 12. nyári szerzeménye. Hétfő délelőtt beszámoltunk arról, hogy a fővárosi klubnál már hosszabb ideje téma az 59-szeres válogatott védő szerződtetése, délután az Újpest hivatalos honlapja is megerősítette az átigazolás tényét.

A 34 éves Fiola Pakson nevelkedett, 2009 tavaszán mutatkozott be az NB I-ben. Hat idényt követően, 2015-ben igazolt a Puskás Akadémiához, majd Felcsútról Fehérvárra került, ahol 165 mérkőzésen lépett pályára, 2018-ban pedig bajnokságot is nyert. Fiola Újpesten újra együtt dolgozhat a Fehérvár volt vezetőedzőjével, Bartosz Grzelakkal, ez is befolyásolhatta a döntését. Fiola a negyedik olyan játékos – Bese Barnabás, Gergényi Bence és Mamoudou Karamoko mellett –, aki tavasszal még Székesfehérváron futballozott, de követte a csapat távozó vezetőedzőjét Újpestre.

Fiola 2014-ben Dárdai Pál irányítása alatt mutatkozott be a válogatottban. Karrierje során három Európa-bajnokságon szerepelt, összesen 59 mérkőzést játszott a válogatottban, ezeken két gólt és három gólpasszt jegyzett.

Fiola Attila az Újpest játékosa (Fotó: Újpest FC/Réti Zsolt)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), André Duarte (portugál, NK Osijek – Horvátország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Tom Lacoux (francia, Bordeaux – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Fiola Attila (Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Eckl Patrik (Komáromi FC –  Szlovákia), Máté Zsolt (Tiszakécskei LC), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen FC – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, Helsingin JK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Csoboth Kevin (FC St. Gallen 1879 – Svájc), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, FK Sztruga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Robert Mörschel (dominikai-német, FC Vizela – Portugália, szabadon igazolhatóként), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, Floriana FC – Málta, szabadon igazolhatóként), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik