Játékost cserélt a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 17:04
Kerezsi Zalán kölcsönben a Puskás Akadémiánál folytatja (Fotó: puskasakademia.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd és az élvonalbeli Puskás Akadémia játékost cserélt. Bévárdi Zsombor kölcsönben a kispestiekhez csatlakozik, míg Kerezsi Zalán szintén kölcsönben kerül Felcsútra.

Beigazolódtak a Nemzeti Sport értesülései. Korábban megírtuk, hogy a Budapest Honvéd U21-es válogatott támadója, Kerezsi Zalán a Puskás Akadémiánál folytatja, cserébe Bévárdi Zsombor a felcsútiaktól a kispestiekhez kerülhet.

A Puskás Akadémia pénteken a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy az idényben tétmeccsen még nem szereplő Bévárdi Zsombor kölcsönben a másodosztályú Budapest Honvédhoz igazol. 

„Nagyon tetszett, amit felvázolt a vezetőség a jövővel kapcsolatban, komoly célokkal jöttem a klubhoz, szeretnék szerepet vállalni ebben a projektben, a Honvéd újjáépítésében, azért érkeztem, hogy segítsek a csapatnak. A pályafutásomat szélső támadóként kezdtem, aztán egy kényszerhelyzet miatt jobbhátvédként számítottak rám és a szárnyvédő feladatköre is fekszik nekem, ki tudom domborítani az erősségeimet“nyilatkozta a kispestiek honlapján Bévárdi. A 25 éves játékos télen került a DVSC-től a Puskás Akadémiához. A tavaszi szezonban hat meccsen kapott lehetőséget az NB I-ben, karrierje során összesen 68-szor szerepelt az élvonalban.

Ezzel egyidejűleg a Honvéd kölcsönbe adja Kerezsi Zalánt a Puskás Akadémiának. A 21 esztendős támadó Nyíregyházán, a Vasasban és Kispesten nevelkedett, majd a Honvéd színeiben mutatkozott be NB I-es mérkőzésen 2020-ban a Puskás ellen. Kerezsi az NB I-ben 20 találkozón négy gólt szerzett a Honvédban, míg az NB II-ben 47 meccsen 15 gól és 11 gólpassz a mérlege, az új évadban öt mérkőzésen két találatnál tart.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Laros Duarte (zöld-foki szigeteki, Groningen – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők: Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatértek: Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Csákvár), Radics Márton (Mosonmagyaróvár), Kocsis Dominik (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gustavo Assuncao (brazil, Famalicao – Portugália)
Távozók: Auerbach Martin (Budafoki MTE), Babós Levente (csákvári kölcsön után Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Corbu Marius (román-magyar, APOEL FC – Ciprus,  szabadon igazolhatóként), Ganbold Ganbayar (mongol, Komáromi FC – Szlovákia, kölcsön után végleg), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Fehérvár FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Vasas-kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, ismét Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (csákvári kölcsön után Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (siófoki kölcsön után Mezőkövesd), Bévárdi Zsombor (Budapest Honvéd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezett: Csilus Tamás (Kazincbarcika), Ene Kornél (román-magyar, Szombathelyi Haladás), Ihrig-Farkas Sebestyén (BVSC-Zugló, legutóbb Vasas FC, kölcsönben), Medgyes Zoltán (Gyirmót FC Győr), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Újpest FC), Sigér Ákos (Nyíregyháza Spartacus), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozott: Adorján Krisztián (visszavonult), Bobál Gergely (FC Ajka), Bocskay Bertalan (Kecskeméti TE), Eördögh András (Opus Tigáz Tatabánya), Futács Márkó (Balatonlelle SE), Haragos Viktor (Aqvital FC Csákvár), Kaczvinszki Dominik (Újpest FC), Kálnoki-Kis Dávid (Budafoki MTE), Kovács Nikolász (FC Ajka), Ivan Lovric (horvát-magyar, visszavonult), Makszim Puhtyejev (ukrán, STK Samorín – Szlovákia), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia – kölcsönbe)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik