NB I: ilyenre még az előző évszázadban sem volt példa: sorozatban 17. derbijét nyerheti meg a Fradi!

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 12:40
Sorozatban 17. derbijét nyerheti meg a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
Érdekes párosítások alakultak ki a labdarúgó NB I hétvégi 4. fordulójában. A pénteki Kecskemét–ETO találkozón két nyeretlen együttes találkozik, szombaton a Loki idénybeli első hazai bajnokiján keleti rangadót játszik a Diósgyőrrel, majd a 242. derbi következik a Ferencváros és az Újpest között. A zöld-fehérek sorozatban 17-edszer győzhetik le a lila-fehéreket, és ha ez sikerül nekik, új rekordot állítanak fel a két csapat párharcában. Vasárnap a Konferencialiga rájátszáskörébe jutó Paks az újonc Nyíregyházát látja vendégül, a Kl-ből kieső Fehérvár a ZTE ellen próbál meg javítani, míg a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen a mezőny két 9 pontos, eddig hibátlan gárdája csap össze.

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I  4. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

KECSKEMÉTI TE–ETO FC GYŐR

2008 óta ez lesz a 15. találkozójuk az NB I-ben, eddig minimális különbséggel a győriek állnak jobban, hiszen az örökmérleg, 5 KTE-siker, 3 döntetlen, 6 ETO-győzelem. A legutóbbi két élvonalbeli összecsapásuk 1–1 lett, és mivel előtte a Rába-partiak nyertek 2–1-re, így a KTE az NB I-et tekintve már hármas nyeretlenségi sorozatban van az ETO-val szemben. 

A 2021–2022-es idényben az NB II-ben meccseltek, és mindkétszer egy góllal a kecskemétiek bizonyultak jobbnak: előbb otthon Tóth Barna találatával idegenben 1–0-ra, majd vendégként fordulatos mérkőzésen az ugyancsak télen távozott Szalai Gábor góljával 3–2-re nyert a KTE.

Tavalyelőtt októberben a Magyar Kupában a most már a ZTE-t erősítő Kiss Bence találatával az akkor még másodosztályú, ezért házigazda győriek diadalmaskodtak (1–0). 

Kecskeméten élvonalbeli meccsen még sosem tudott nyerni a győri együttes, a mérleg 5 hazai siker és 2 döntetlen. A legnagyobb különbségű KTE-diadal 2013 áprilisában jött össze, akkor 5–2 lett a vége.

A KTE három forduló után még nyeretlen (2 iksz, 1 vereség), és még egyszer sem vezetett a bajnokságban . Ráadásul csak egyszer, Vágó Levente bombagólja révén tudott betalálni az ellenfeleknek – ez a legkevesebb most a mezőnyben.  

Az ETO FC Győr az egyetlen csapat most az NB I-ben, amely az első három bajnokiján még nem szerzett pontot. Hasonlóan legutóbb 16 éve, 2008-ban, Egervári Sándor irányításával startolt, de utána háromszor nyert és egy edzőváltás után végül a 8. helyen fejezte be azt az idényt.

A Kecskemét otthon két döntetlennel nyitott, az előző bajnokságban pedig a záró három hazai mérkőzésen 2-szer nyert, 1-szer ikszelt. Április 7-én a Puskás Akadémiától 2–1-re kapott ki a Széktói Stadionban, máig ez az utolsó otthoni veresége.

Az ETO vendégként a nyitó körben semleges pályán, Mezőkövesden maradt alul a Nyíregyházával szemben, az előző vereségét április közepén Budafokon szenvedte el – mindkétszer 2–1-re. A kettő között háromszor győzött látogatóként az NB II-ben. 

SZOMBAT

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK
A 62. keleti rangadó jön, a Loki fölénye hatalmas, hiszen győzelmeinek száma 39, miközben a döntetleneké és a diósgyőri sikereké egyaránt csak 11.   

Az előző bajnoki kiírásban a DVTK veretlen maradt a DVSC-vel szemben, mégpedig úgy, hogy mindig legalább 4 gól esett a találkozójukon (3–1, 2–2 és 5–3). A legutóbbi Loki sikerhez egészen 2020 júniusáig kell visszalapozni, amikor a kiesés ellen küzdő debreceniek odahaza 4–0-ra ütötték ki a már kedvező pozícióban lévő és nem igazán motivált miskolciakat.

♦ A Loki otthonába kikapni jár a DVTK, hiszen az eddigi 32 bajnokijából 27-et elveszett, 4-szer csikart ki döntetlent, az egyetlen árva diósgyőri siker pedig 2008 novemberében jött össze (1–2). Ezt követően a DVSC zsinórban 14-szer nyert hazai pályán a miskolciak ellen, majd idén februárban megszakadt a széria (2–2). Sőt, a borsodiak kétgólos előnyét követően a hajrára emberhátrányba került Loki Kusnyír Erik révén csak a 89. percben tudott egyenlíteni. 

♦ A DVSC két idegenbeli fellépése után még veretlen, Győrben minden gólját a második félidőben szerezve nyert 3–0-ra, majd Kecskeméten a vezetését követően úgy ért el 1–1-et, hogy Ferenczi János kiállítása miatt a 62. perctől 10 emberrel játszott. 

♦ Az 1 döntetlen mellett 2 vereséget begyűjtő Diósgyőr kieső helyről kezdi meg mérkőzését a Nagyerdei Stadionban, de mentségére szóljon, hogy eddig az előző bajnokság első, második és negyedik helyezettje jutott neki ellenfélül.

♦ A Loki első fordulóra kisorsolt, FTC elleni otthoni bajnokiját elhalasztották, így szombaton először játszik a saját közönsége előtt. Az előző idényben úgy lett harmadik a hazai tabellán, hogy 11 győzelem és 5 vereség mellett mindössze 1 döntetlenje volt, az épp a  DVTK ellen. A Loki vendéglátóként a legutóbbi három bajnokiját egyaránt 1–0-ra nyerte meg.   

A Diósgyőr az egyetlen házon kívül találkozóján a hajrában bekapott két góllal veszített Fehérváron (1–3), és idegenben a március 9-i, mezőkövesdi sikere (2–1) óta nem tudott nyerni. Azóta 2 iksz és 4 fiaskó a mérlege. 


FERENCVÁROSI TC–ÚJPEST FC

A 242. bajnoki derbi következik szombaton a zöld-fehérek és a lila-fehérek között. Az örökmérlegben egyre jelentősebb a ferencvárosiak fölénye, hiszen négy siker híján kétszer annyi győzelmet arattak, mint ellenfelük: 118 FTC-diadal, 62 döntetlen, 61 újpesti siker. Ezek között három olyan – döntetlennel végződő – találkozó volt, amelyet félbeszakadt bajnokságokban, 1944–1945-ben, illetve 1956-ban játszottak.

Az újpestiek legutóbb több mint nyolc és fél éve, 2015. december 12-én, Nebojsa Vignjevics irányításával tudták bajnokin legyőzni a Ferencvárost, akkor a Groupama Arénában – a magyar csapatok közül elsőként – a szenegáli Mbaye Diagne szöglet utáni fejes góljával nyertek 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 25 derbin 20 FTC-siker és 5 döntetlen. 

A lila-fehér gárda mostanáig utoljára 2019 februárjában, hazai pályán szerzett pontot (1–1) az FTC ellen, amely legutóbb a májusi záró fordulóban két nyáron távozott játékosa, Marquinhos és Lisztes Krisztián góljával 2–0-s győzelmet aratott a Groupama Arénában. A lila-fehérek így már három bajnoki óta gólképtelenek a ferencvárosiakkal szemben. Máig utolsó derbis találatukat tavaly május 1-jén a Szusza Ferenc Stadionban Simon Krisztián érte el, aki a 93. percben azzal szépített 2–3-ra. 

A zöld-fehér együttes sorozatban a 17. bajnoki derbit nyerheti meg szombaton, és ezzel tovább nyújthatja a 2019-ben kezdődött sikerszériáját. Sokáig a párharc elején, 1905-től 1916-ig, 15 meccsen át tartott győzelmi sorozat jelentette a rekordot, amely 1917. június 24-én egy 4:1-es újpesti sikerrel tört meg, majd a lila-fehérek először 1920-ban tudtak bajnokit nyerni az FTC otthonában is (1:3). Az Újpest leghosszabb diadalszériája 2005 és 2010 között jött össze, amikor megszakítás nélkül 5 győzelmet aratott a bajnoki meccseiken (az FTC közben három idényen át az NB II-ben szerepelt).

16 mérkőzés: FTC (2019–)
15 mérkőzés: FTC (1905–1916)
5 mérkőzés: Újpest (2005–2010)
GYŐZELMI SOROZATOK A DERBI TÖRTÉNETÉBEN




 A FTC az előző 13 hazai bajnokiját megnyerte a lilák ellen a Groupama Arénában, ezeken összesen 26 gólt ért el, és csupán négyet kapott. Az Újpest legutóbb csaknem nyolc éve, a 2016. szeptember 24-én 3–3-mal záruló derbin tudott pontot rabolni a Groupama Arénából. 

A dán Midtiylland elleni hazai 1–1-gyel a Bajnokok Ligája-selejtezőjétől 1–3-as összesítéssel búcsúzó Ferencváros a bajnokságban egyedüliként még gólt sem kapott (1–0 a KTE ellen, majd 2–0 Diósgyőrben). Ha most a lila-fehér gárda nyer, pontszánban beéri, és egygólos siker esetén több szerzett góllal, nagyobb győzelem esetén jobb gólkülönbséggel meg is előzi az eggyel kevesebb bajnokit játszó zöld-fehéreket. Derbi után legutóbb 2017 júliusában állt az Újpest a Fradi előtt a táblázaton. 

♦ Az Újpest az előző körben vezetőedzője, Bartosz Grzelak korábbi együttese, a Vidi ellen aratta idénybeli első diadalát (4–1). A legutóbbi 10 bajnokija során azonban ez csupán a második győzelme volt – a másik a DVTK elleni 7–0 –, míg 8 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát. 

♦ A Fradi 2024-ben odahaza még nem vesztett bajnokit, 8 győzelem és 3 iksz a mérlege. Magyar csapatok közül legutóbb tavaly november 12-én a Fehérvárral szemben maradt alul (0–1) a Groupama Arénában. 

♦ A lila-fehérek vendégként 4-es vereségszériában vannak az NB I-ben, és 2024-ben házon kívül még egyszer sem ikszeltek. Nyerni legutóbb március utolsó napján Pakson tudtak (2–1). 

VASÁRNAP

FEHÉRVÁR FC–ZALAEGERSZEGI TE

Eddig 93 meccsük volt az élvonalban, az örökmérleg: 41 fehérvári siker, 27 iksz, 25 ZTE-győzelem. A zalaiak 2010-től 2021-ig az NB I-ben képtelenek voltak legyőzni a Vidit (5 döntetlen, 8 vereség), 2022-től viszont – 3 győzelem és 3 iksz mellett – már csak egyszer, tavaly májusban kaptak ki tőle (3–0), amikor egyedül a bennmaradásért küzdő fehérvári csapat számára volt csak igazi tétje a mérkőzésnek.

Székesfehérváron 45-ször meccseltek az NB I-ben, a mérleg 27 Vidi-győzelem, 13 iksz és 5 ZTE-diadal. A legutóbbi 9 Fejér vármegyei találkozójukból 6-ot megnyertek a piros-kékek, a többi 3 alkalommal mindig egy hajrában esett góllal alakult ki a döntetlen. 2021 októberben Eduvie Ikoba révén a 95. percben, idén áprilisban Olekszandr Szafronov góljával a 86. percben egyenlítettek a zalaiak (mindkétszer 1–1 lett a vége), tavaly szeptemberben (3–3) pedig a fehérvári Szabó Levente a 99. percben mentett meg egy pontot a hazaiaknak.

♦ A Vidi szerdán a Konferencialigában hazai pályán is kikapott a ciprusi Omonia Nicosiától (0–2), így a tétmérkőzéseket tekintve már 3-as vereségsorozatban van. Hasonlóra legutóbb idén február–márciusban volt példa, akkor három NB I-es találkozót bukott el egymás után.

♦ A Zalaegerszeg legutóbb jól használta ki, hogy játékosai frissebbek a háromnaponta tétmeccset játszó paksiaknál és megszerezte első bajnoki győzelmét (3–1). Ezzel 3-as vereség- és 4-es nyeretlenségi szériájának vetett véget. 

♦ A Fehérvár vasárnap 4–1-re kapott ki Újpesten, és a február 24-i diósgyőri bajnoki fellépése óta először szedett be újra 4 gólt – akkor Csongvai Áron 18. percben kapott piros lapja miatt emberhátrányban, most viszont a Szusza Ferenc Stadionban teljes létszámban fejezte be a meccset.  

A Vidi az idénybeli egyetlen győzelmét otthon, a DVTK ellen húzta be (31). Hazai pályán az FTC-től elszenvedett 20-s vereség óta felváltva nyert, illetve ikszelt. Ha ez a sorminta folytatódik, most egy döntetlennek kellene jönni. 

A ZTE még csak egyszer játszott idegenben, és Felcsúton ugyanúgy a meccs hajrájában (91. perc) kapott góllal maradt alul 2–1-re, mint a tavaszi utolsó vendégfellépésén Kecskeméten (88. perc). 


PAKSI FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

Az eddigi 8 NB I-es találkozójuk fele, 4 a paksiak győzelmét hozta, 3 döntetlen és 1 nyíregyházi siker mellett. 

Pakson 4-szer bajnokin meccseltek, a mérleg 2 hazai siker, 1 iksz, 1 vendégdiadal. Az egyetlen Szpari-győzelem 2008 októberében úgy jött össze, hogy a duplázó Bárányos Zsolt a győztes találatot a 95. percben érte el (1–2).  Az atomvárosban legutóbb, 2015 februárjában 1–1-re végeztek. 

Tétmérkőzésen legutóbb 2020 októberében a Magyar Kupában csaptak össze, és a paksiak a kétszer is eredményes Hahn János hosszabbításban összehozott góljával tudták csak kiharcolni a továbbjutást az NB II-es Nyíregyháza otthonában (2–1). Különlegesség, hogy a Szpari vezető találata akkor Ötvös Bencének a nevéhez fűződött, aki nyártól a tolnaiakat erősíti.

A Paks ugyan az előző fordulóban Zalaegerszegen először kapott ki a bajnokságban (1–3), a hét elején a Konferencialigában, a montenegrói Mornar vendégeként elért 2–2 viszont azt jelenti számára, hogy 5–2-es összesítéssel a Kl-ben bejutott a rájátszáskörbe, tehát ezentúl is két fronton kell helytállnia.  

Az újonc Nyíregyháza eddig csak a Mezőkövesdre vitt hazai bajnokiját tudta megnyerni a szintén most feljutott ETO ellen (2–1). Azóta mindkét idegenbeli fellépésén 3 gólt beszedve maradt alul előbb az MTK (0–3), majd a Puskás Akadémia otthonában (1–3).  

A tolnaiak az egyetlen otthoni bajnokijukon 2–1-re verték az Újpestet, és mivel előtte tavasszal ugyanilyen szám szerinti eredménnyel múlták felül a Mezőkövesdet és a Kisvárdát, így hármas győzelmi szériával a hátuk mögött várják a Szparit. Legutóbb április közepén a Fehérvár tudta elvinni tőlük a három pontot (1–2).

Vendégként mostanáig a Nyíregyháza kapta a legtöbb gólt az NB I-ben, hatot. 

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MTK BUDAPEST

♦ A 20. NB I-es összecsapásuk jön, a vendég kék-fehérek minimális különbséggel állnak jobban, az örökmérleg 8 Puskás Akadémia-siker, 9 MTK-győzelem és mindössze 2 döntetlen. Rögtön az első találkozójukon, 2013 novemberében, Székesfehérváron (1–1), majd 2022 májusában a Hungária körútin (0–0) ikszeltek.

♦ Az MTK 4-es nyeretlenségi sorozatban van a felcsútiakkal szemben (1 iksz, 3 vereség). A tavasszal véget ért bajnokságban mindháromszor a Puskás Akadémia diadalmaskodott, az első két alkalommal kiütéssel (idegenben 5–0-ra, otthon 6–1-re), legutóbb pedig 3–1-re. A PAFC két ötgólos sikerét ott találjuk a klub élvonalbeli történetének rekordgyőzelmei között. 

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett is az MTK az eredményesebb: 5 győzelem, 1 iksz és 3 vereség a kék-fehérek eddigi mérlege. Az előző 6 felcsúti csatájukat felváltva nyerte a két csapat, legutóbb idén februárban 6–1-re az akadémisták. 

♦ Közös a két együttesben, hogy 3 forduló után is hibátlanok, közülük jobb gólkülönbségének köszönhetően az MTK vezeti a tabellát, amely legutóbb 2009-ben rajtolt ilyen jól. Akkor a hét elején 85. születésnapját ünneplő Garami József irányította a kék-fehérek hatodikként fejezték be a bajnokságot.  

A Puskás Akadémia a tavaszi 3 záró bajnokijával együtt már 6-os győzelmi sorozatban van az NB I-ben, és ezzel új klubrekordot állított fel. Érdekesség, hogy ezt úgy sikerült elérnie, hogy közben minden meccsén kapott is gólt.

A PAFC a hazai mérkőzéseket tekintve is a legjobb szériában van most az élvonalban, hiszen az előző 5 felcsúti találkozóját kivétel nélkül megnyerte, legutóbb március 29-én a Fehérvár ellen vesztett pontot (0–0).

Az MTK az egyetlen olyan csapat a mezőnyben, amely ebben az idényben már 2-szer is nyerni tudott idegenben, ráadásul az ETO ellen Bognár István két tizenegyesével hátrányból tudott győzni az újonc otthonában (2–1).

A 4. FORDULÓ PROGRAMJA
Augusztus 16., péntek
20.00: Kecskeméti TE–ETO FC Győr
Kecskemét, Széktói Stadion (Tv: M4 Sport). Vezeti: Derdák Marcell
Augusztus 17., szombat
17.00: Debreceni VSC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
19.30: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Augusztus 18., vasárnap
15.30: Fehérvár FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
17.45: Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Puskás Akadémia–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. MTK Budapest336–1+5 
2. Puskás Akadémia337–3+4 
3. Ferencvárosi TC223–0+3 
4. Debreceni VSC2114–1+3 
5. Paksi FC31115–6–1 
6. Fehérvár FC31114–5–1 
7. Újpest FC3126–5+1 
8. Zalaegerszegi TE3124–4
9. Nyíregyháza Spartacus3123–7–4 
10. Kecskeméti TE3211–2–1 
11. Diósgyőri VTK3123–7–4 
12. ETO FC Győr332–7–5 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik