Rossi alapemberéről is tárgyal az Újpest!

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 06:41
Callum Styles is kiszemelt Újpesten (Fotó: Árvai Károly)
Az Újpest FC új vezetősége komolyan gondolja, hogy már ezen a nyáron jelentősen megemeli a keret értékét, válogatott és U-válogatott játékosok szerződtetésével. A Nemzeti Sport értesülései szerint a kiszemeltek között van a 23-szoros magyar valogatott Callum Styles is.

A Nemzeti Sport több forrásból megerősített információi szerint az Újpest FC hetek óta tárgyal az angol harmadosztályú Barnsley magyar válogatott középpályása, Callum Styles szerződtetéséről.

A napokban angol források a másodosztályú West Bromwich érdeklődéséről számoltak be Styles kapcsán, de a klubok egyelőre nem tudtak megegyezni az átigazolásáról. Így pedig esély nyílhat arra, hogy Styles Újpestre szerződjön. A fővárosi klub néhány hete már bejelentkezett a 24 éves játékosért, aki, látva az Újpest nyári erősítéseit, nem zárkózna el attól, hogy a liláknál folytassa pályafutását. A kérdés csak az, az újpestiek meg tudnak-e állapodni a Barnsley-val az átigazolás feltételeiről, hiszen Stylest még egy évig szerződés köti az angol klubhoz.

A Transfermarkt által 2.5 millió euróra taksált, az Európa-bajnokságon is szereplő Styles az Újpest FC legértékesebb játékosa lehetne, és egyben jól illeszkedne az új vezetőség koncepciójába. A nyári átigazolási időszak során ugyanis a vezetőség fokozatosan emeli a keret értékét. Bese Barnabás személyében korábban már érkezett egy 23-szoros magyar válogatott játékos, és Styles is ennyiszer szerepelt a nemzeti csapatban. 2022 márciusában mutatkozott be Marco Rossi együttesében, és azóta csak akkor nem játszott, amikor sérüléssel bajlódott.

Ráadásul úgy tudjuk, rajta kívül is van még több válogatott, illetve U-válogatott kiszemeltje az Újpestnek. Közéjük tartozik például a szerb OFK Beograd bosnyák U21-es válogatott csatára, Aleksandar Kahvic – az ő szerződtetéséről is folynak egyeztetések. Az Újpest FC ezen a nyáron már igazolt négy magyar korosztályos válogatott játékost is (Babós Leventét, Baranyai Nimródot, Dénes Adriánt és Kaczvinszki Dominikot).

Az Újpest FC-t kerestük a kiszemeltekkel kapcsolatban, de a klub átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Fran Brodic (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), André Duarte (portugál, NK Osijek – Horvátország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Joao Nunes (João Aniceto Grandela Nunes, portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Tom Lacoux (francia, Bordeaux – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC)
Kölcsönből visszatért: Eckl Patrik (Komáromi FC –  Szlovákia), Máté Zsolt (Tiszakécskei LC), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: Callum Styles (Barnsley – Anglia), Aleksandar Kahvic (bosnyák, OFK Beograd – Szerbia)
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, HJK – Finnország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg, szabadon igazolhatóként), Csoboth Kevin (FC St. Gallen 1879 – Svájc), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, FK Sztruga Trim-Lum – Észak-Macedónia), Kiss Tamás (Wisla Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Robert Mörschel (dominikai-német, FC Vizela – Portugália, szabadon igazolhatóként), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, Floriana FC – Málta, szabadon igazolhatóként), Szabó Bálint (Békéscsaba 1912 Előre, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, onnan Fehérvár FC, kölcsönbe), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik