Futsal NB I: nem megy a bronzérmesnek, hibátlan maradt az Újpest

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 20:58
Továbbra is hibátlanok (Fotó: ujpestfc.hu)
A futsal NB I-ben hétfő este az előző kiírás bronzérmese, a Nyíregyháza az Újpestet fogadta, amely a végeredményt nézve könnyűnek tűnő, amúgy izgalmas mérkőzésen aratta idénybeli negyedik bajnokiján a negyedik győzelmét.

 

Az előző idényben harmadik helyen záró Nyíregyháza az első három kanyarban csupán egy pontot szerzett, ám némileg árnyékolja a képet, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt kiírásban első négy helyen végző másik három csapat ellen játszotta első három bajnoki meccsét.

Így aztán némi meglepetésre az Újpest kezdett valamivel agresszívebben, aminek eredményeként a 10. percre Czerman Márk és Hadzsi Máté góljával 2–0-ra meglépett, sőt az első negyedóra végén Thiago révén már három gól volt a vendégelőny. Ezek után pedig az végképp nem volt benne a játékban, hogy a szünetre már csak egy marad a fór, pedig pont ez történt, Raphinha és Gregory révén a Nyíregyháza megalapozott egy izgalmas második félidőnek.

Mindent meg is tettek ezért a hazaiak, ám az egyenlítés csak nem akart nekik összejönni. A félidő felénél Czerman második góljával megduplázta előnyét az Újpest (2–4), amely a végén Lucas és Kovács Benjamin révén bebiztosította a győzelmét, Öreglaki Norbert csak beállította a 6–3-as vendégsikert jelentő végeredményt.

FUTSAL
NB I
4. FORDULÓ
Nyíregyháza−Újpest 3–6 (2–3)
G: Raphinha (19.), Gregory (20. – tízméteresből), Öreglaki (39.), ill. Czerman (8., 30.), Hadzsi (9.), Thiago (15.), Lucas (37.), Kovács B. (38.)

 

Legfrissebb hírek

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Dróth vezetésével legyőzte és megelőzte az eddigi első Kecskemétet a Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 20:49

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal NB I: hetet kapott az Újpest és a Nyíregyháza is

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 23:44

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18
Ezek is érdekelhetik