Hetvenöt éves a korábbi kiváló csatár, Kozma Mihály

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 08:48
A klubhűség egyik mintaképe Kozma Mihály, aki játékosként is rengeteget tett a kispesti klubért, majd vezetőként is szép sikereket ért el vele (Fotó: Balogh László)
A Bp. Honvédban huszonöt évet húzott le, olimpiai ezüstérmes, magyar bajnok, háromszoros gólkirály, egy idényt légióskodott, beválasztották az 1972-es Eb álomcsapatába – Kozma Mihály hetvenöt esztendős.

Tápén született, talán nem véletlen, hogy a Szegedi EAC-ban bontogatta szárnyait. A DVSC ellen 3:1-re megnyert mérkőzésen az NB I B-ben mutatkozott be két góllal 1967-ben, együttese pedig feljutott az élvonalba. Lakat Károly beválogatta az 1968-as olimpiai csapatba, de izomszakadást szenvedett. Több egyesület is megkereste, azért is választotta a Honvédot, mert példaképe, Tichy Lajos ott futballozott. Leginkább Pál Józseffel és Kocsis Lajossal szeretett játszani, játékkapcsolatukról azt mondta, „...tudtam, ha nála a labda, csak egy pillanatra vár, ütemben kellett mozdulnom”. 

Született:1949. szeptember 1., Tápé
Posztja: csatár
Klubjai:Szegedi EAC (1967–1968), Bp. Honvéd (1969–1981, 1982–1984), Waterschei (1981–1982)
Eredményei:olimpiai 2. (1972), Európa-bajnoki 4. (1972), 2x magyar bajnok (1980, 1984), Belga Kupa-győztes (1982), 3x gólkirály (1971, 1974, 1975)
Válogatottság/gól:17/3
Edzőként/vezetőként:Bp. Honvéd utánpótlás­edző (1984–1986), szakosztályvezető (1986–1991) a Kispest-Honvéd igazgatója (1991–1995), vezetőedző (1995)
KOZMA MIHÁLY

A legjobbak között 1969-ben az írek ellen idegenben 2:1-re megnyert mérkőzésen játszott először, tizenhét alkalommal lépett pályára a válogatottban, kilencszer le- vagy becserélték. Saját bevallása szerint 1972-ben volt a csúcson, pályára lépett a lengyelekkel szemben 2–1-re elvesztett müncheni olimpiai döntőben: „Büszke vagyok rá, hogy a belgiumi Európa-bajnoki négyes döntő után Juhász Péterrel együtt beválogattak a torna csapatába. Mit mondjak, elérzékenyültem, többek között Franz Beckenbauer és Gerd Müller társasága igencsak megtisztelő volt.”

Az 1975-ös Bajnokok Tornáján súlyosan megsérült – az újpesti Horváth József letarolta –, elszakadt a keresztszalagja, ezt követően nem tudott visszakerülni a válogatottba. Már túl volt a zeniten, amikor Belgiumban légióskodott, ritkán jutott szóhoz, mégis az Olympique Marseille látóterébe került, ám az orvosi vizsgálat után lemondtak róla. Karrierje legemlékezetesebb momentumának az Internek a San Siróban 1976-ban lőtt gólját tartja, 1–0-ra nyert a Honvéd, itthon 1–1-et játszott, ezzel bejutott az UEFA-kupa második fordulójába.

Sportvezetőként a Bp. Honvéd szakosztályvezetője és a Kispest-Honvéd igazgatója is volt. Az Érden élő korábbi csatár sokat kirándul a feleségével, időnként a Honvéd mérkőzésein is megfordul. Noha tisztában van az élet rendjével, szomorúan jegyezte meg: „Tichy Lajos és Kocsis Lajos már régóta nincsenek köztünk, idén Marosi László is itt hagyott bennünket. Szomorú, de alig maradtunk…”

Futballvezetőként négy bajnoki cím és egy Magyar Kupa-siker fűződik a nevéhez – Kozma Mihály Kispest örökös bajnoka, a kerület sportjáért kitüntetettje.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik